|
Rendszerváltozást
Egy, csak egyetlenegy aláírás hiányzott az ivről, amellyel már október derekán összehivhatták volna a képviselőházat! Meggyőződésem, hogy a kormánypárt és a kormányt támogató pártok többsége éppen ugy átérezte a Ház összeülésének jelentőségét, fontosságát és időszerüségét mint mi ellenzékiek. És mégsem akadt képviselő köztük, aki lelkiismeretének parancsszavára és választóinak óhajára inkább hallgatott, mint a pártfegyelemre. A közvélemény látja a helyet fonákságát, érzi a veszedelmet, de véges emberi ésszel nem képes fölfogni, hogy a néhány hónappal ezelőtt választott népképviselet miért került bélistára és miért vertek lakatot a parlament szájára? A nagy kérdőjel még fülledtebbé teszi a levegőt, még fojtogatóbbá a csöndet. Olyan fölfogás kezd kialakulni, amely szerint n gazdasági válság, a bizalmi válság, az erkölcsi válság, a termelési ágak válságához szegődött a magyar parlamentarizmus válsága is. Az eszmék és gondolatok zűrzavarában irányt kell mutatni! A szálló eszméket lekicsinyelni nem szabad, minden gondolat szikrát rejt magában ás ha alkalmas anyagra talál, tűzvész lesz belőle… Beszéljünk magyarul! Nem a parlamentáris rendszer rendült meg Magyarországon, hanem a tiz év óta uralkodó kormányrendszer. Nem a népképviseletben rendült meg a hit, hanem a kormány képviselőházi többségében. Ez igy van. És ezt az igazságot a gazdasági földrengés füstoszlopai, lávafolyamai és gondfelhői sem tudják többé eltakarni. Az egységes kormányzópárt hatalmas épületének boltivei repedeznek, töredezik a fundamentum, revesedik s gerendahálózat és a megroskadt ablak és ajtófélfákat az elmulás hideg szele rázza. Mi ennek az elementáris hangulatváltozásnak a története? Tiz esztendeig Magyarországon Bethlen István gondolkodott, Bethlen István beszélt és Bethlen István cselekedett. A bethleni Magyarország (1921-1931) leszokott a gondolkodásról, a nyílt, őszinte szóról és a cselekvésről. A parlament, a sajtó és a társadalom függetlensége jóformán megszünt: kontaktusát a világmozgalmakkal és a magyar néplélekkel mintha elvágták volna. A polgári szabadságnak és az őszinte véleménynyilvánításnak még az ösztönei is kiégtek a magyar emberiségből. Minden erőre, minden tehetségre, minden akaratra, minden önállóságra, kezdeményezésre és elhatározásra ólomsullyal nehezedett a központi hatalom es ennek mindenhová elágazó apparátusa. Európa legstabilabb kormányzatának, Bethlen István már-már legendás csalhatatlanságának behódolt az ország tulnyomó többsége. Soha miniszterelnöknek ilyen hatalma és ilyen presztízse nem volt Magyarországon! A hivők nagy tömege (kevés kivétellel az egész magyar értelmiség, a közép- és nagybirtokosztály, a nagytőke és természetesen az elefantiázisba esett bürokrácia) lenézte, üldözte, nemzeti és polgári szempontból kitagadta a hitetleneket, akiknek száma egyre gyérült, hiszen a politikai állásfoglalás, különösen választások ideién, egzisztenciális kérdéssé vált. De nemcsak azért sorakozott hosszu esztendőkig a magyar társadalom Bethlen mögé, mert a meggyőződés érvényesülését és a meggyőzé lehetőségét konfiskálta a hatalom, hanem mert egyénisége eszessége, fölénye, önbizalma és az első idők tagadhatatlanul nagy politikai sikerei fascinálták s trianoni Magyarországot. A nép széles rétegei benne látták a bibliai Mózest, aki megmutatja az utat, amelyen át az ezeréves mult tündérvilágába juthatnak... Részvétlenség, gyanakvás, káröröm kísérte kilenc éven keresztül Bethlen maroknyi ellenzékének meddő szélmalomharcát. Az ellenzék igazságát, életképességét, szenvedélyét és reményét igy törte meg az abszolut hatalom, a választó nemzet segítségével. A választások idegileg és anyagilag megviselték mindazokat, akik az ár ellen usznak. Tisza Kálmán korszaka ismétlődött meg: senki sem tudott politikailag vagy gazdaságilag lélegzethez jutni, aki nem tartozott a politikai céhhes. A megtért bűnösök azonban nemcsak bünbocsánatban, hanem előmenetelben is részesültek: címhez, ranghoz, álláshoz, tisztességhez, szállitásokhoz ás szubvenciókhoz jutottak. Az önzés erősebb motívuma volt a cselekvésnek mindenkoron, mint az elvhüség vagy a lemondás!
A közlelkiismeret altató mérget kapott és ebből a bódultságból csak akkor kezdett föleszmélni, amikor a világválság förgetege már végigsöpört a magyar mezőgazdaságon is. Az 1931-es általános képviselőválasztásokon, ha az ellenzék összefog és alkalmas jelölteket állit, az alulról feltörő kiábrándulási folyamat már a parlamenti pártok számarányában is kifejezésre jutott volna. A nemzeti termelési ágak süllyedése, a gazdák végzetes lerongyolódása, az ország nagyobb részében mutatkozó katasztrofális termés, a nőttön-növő kereset- és munkanélküliség, a vagyonmegosztás aránytalanságai már ezidőtájt sötét mélységeket vájtak a társadalom talajába. A dolgozó magyar utvesztőbe került! A keserüségnek, a megrendülésnek, a csalódásnak és megcsalatottságnak lelkekben viharzó közérzése, az államháztartás kátyuba vitt szekerének fölbomlása, a közpénzekkel való képtelen és mivel sem indokolható gazdálkodás lidércnyomása késztette Bethlen Istvánt a visszavonulásra. Alkotmányos országban ennek a kormánynak a parlamentben kellett volna megbuknia. Hogy nem igy történt, annak a titka: a magyar képviselőháznak kevés köze van a parlamenti rendszerhez. A népképviselők felének nem a megállapított törvényes formák között érvényesülő népakarat, hanem a pártcéloknak alárendelt közigazgatási hatóság adott mandátumot. Az élet és a parlament tehát nálunk nem azonos, hanem eltérő, sőt ellentétes fogalmak. Ez a parlament elszakadt a néptől, mint a háborgó tengertől a viz, amelyet bögrében tartunk. A bögre vize persze csöndes és nyugodt. De van-e nagyobb ámítás, mint a kimerített liter viz állapotáról azt következtetni, hogy a tenger sem, háborog?... És ez a parlament játszik szembekötősdit a közérzülettel! A politikai és bizalmi válság nem enyhült Bethlen István távozásával. Ebből a háztartásból csak a gazda ment el, a cselédség, az irány és a szellem a régi maradt. Az utód tisztességét, jószándékát, igyekezetét szivesen elismerjük, csak azt nem tudjuk, hogy az irgalmatlan időkhöz méltó államférfiui belátásról, politikai bölcsességről, törvényhozói képességről mikor és miben tett próbát? Hiába csereberélik a kormányokat: nem az embereket kell változtatni, hanem a rendszert! Magyarország nem maradhat az egykori monarchia feudális kormányzati módszerének utolsó fellegvára? Nem arisztokratikus vagy bürokratikus kisebbség abszolutisztikus gazdálkodása, de a nagyobb tömegek nagyobb boldogulása az igazi megváltó magyar politika! A lét harcának sebeiből vérzik az egész ország. Vajjon meddig lehet ezt a krisztusi kinszenvedést szenvedő magyar népe megterhelni a közkötelességek mázsás sulyával és a másik oldalon megvonni tőle a legelemibb polgári jogok oltalmát? Tudja-e a kormány és a miniszteriumok főtisztviselői, ugyanazok, akik az előbbi kormányt tanácsaikkal végigszolgálták, hogy mi van a vidéken? Hogyan élnek a magyar adófizetők nagy tömegei?
Megfordultam olyan járásokban, ahol a napszám 60 fillér. Jártam olyan falu utcáján, ahol két-három házban gyujtottak lámpát, a többiek hónapok óta sötétek, mert nincs pénz petróleumra. Falusi boltokban álldogáltam, ahol naponta, sok, ha két pengőt árulnak: egy krajcárért sót, két krajcárért paprikát, tiz fillérért cukrot vásárolnak. Iskolák hosszu sorát látogattam meg, ahol a gyerekek negyven százaléka mezitláb ül a padban. Folt hátán folt, cigányosan rongyos a falusi emberiség ruházata. Közben pedig minden portán zálogolnak: a pénzügyi igazgatás kimondta a jegyzők anyagi felelősségét az adótartozásokért. Folytathatnám ezt a litániát napestig! Megnyugtatni, vigasztalni, a lelkeket erősíteni, kiállni a gátra a parlament kötelessége! De csak negyvenkilencen voltak az aláírók, az ötvenedik hiányzott. Nem akadt ötvenedik, aki velünk együtt át merte volna érezni, hogy milyen történelmi hiba a népet ma magárahagyni földult érzelem- és gondolatvilágával. Mi az elkeseredés gőzét akartuk elvezetni, hogy fölfelé szálljon és ne lefelé, a sötétbe, ahol fülled, hevül, feszít, sistereg…
Elég volt a megalázó nyugalomból, kezdődjék az önérzetes küzdelem! Állítsuk vissza a teljes alkotmányosságot és restituálják a parlament kezdeményezési, elhatározási és ellenőrzési jogát.
A magyar jövendőnek pionirjai mi vagyunk! |