Negyedórás sétainterju Miklós román herceggel

A hétfői Concours elegance föl- és aláhullámzó tömegében mutat be neki Petrovits Vidor, a KMAC főtitkára. Sötétkék ruha van rajta, lilacsikos ing, fehér kemény gallér, pirosmintás kék nyakkendő. – viszont: kitünő szabásu fekete felöltő, nagyon jó angol kemény kalap, a kezében sárga, vaddisznóbőrkesztyü.

Három évvel ezelőtt, amikor édesanyjával és nővérével érkezett Amerikából, beszéltem vele utoljára a párisi Gare de Lyonon s most alig ismerek rá, ugy le van soványodva. Átlátszó a bőre, szinte madárszerűen kicsi az arca, vérszegény, két nagy kékszem az egész arc. A jobbkezén óriási srapnel hüvelykgyűrűt visel, míg a kesztyűt tartó balkéz gyürüsujján – legnagyobb meglepetésemre, mert hiszen tudtommal nem vőlegény – alig észrevehetően hajszálvékony karikagyürü csillog.

Emlékeztetem reá, hogy már találkoztunk: őfelségének, a királynénak a Párisból való indulás pillanatában elszakadt az óriási gyöngysora s együtt szedtük föl szertehulló szemeket a perronról s az expressz kerekei közül. Nevetve ismer reám:
- Reallyt I remember! Hogyne, emlékszem.

Fölteszem a Budapestre vonatkozó obligát kérdést, ujból nevet:
- Akár hiszi, akár nem, egyelőre sejtelmem sincs Budapestről. Amit Pestből eddig kaptam, az egy lunch és egy dinner.. (A dinnert a kormányzónál ette vasárnap, utána megjelent a lóversenyen a kormányzói páholyban arany mellvértes Lohengrin- testőrje kiséretében, korrekt turfeleganciával, cilinderesen. A hölgyek gukkerezték és bár nem láttak belőle semmit sem, áradoztak érte…. A hölgyek már ilyenek. Szóval: semmit sem tud Budapestről….)

- Hát mit csinált eddig egész nap Fenséged?
-A kocsijaimmal törődtem… Treniroztam...
( A hercegről tudni kell, hogy valósággal mániákusa az autónak: a világon az autónál jobban semmi nem érdekli. Konstruktőr szeretne lenni legszivesebben.)
- Igen, imádom az autót – mondja – egyedüli vágyam, hogy egy autógyáram legyen és annak én legyek az igazgatója. Nagyon érdekes konstálási kisérleteket folytatok egyébként, egy Steyer alvázba beépitettem például egy SunLeam- motort, kitünően sikerült, a kocsit Sunsteyer- nek neveztem el. De beépitettem egy Ford- teherautómotort is egy Steyer-chassisban és hozzá Lincoln-rugózást alkalmaztam..

Nevet, mint egy kis fiu, aki szétszedi a játékmozdonyát, meg a játékautóját, hogy lássa, belül mi van.

Pedig azt mondják, fantasztikusan ért a motorhoz. Közben elvezet gyönyörű Duesenbergjéhez és elmondja részletesen, hogy érte Karcagnál a baleset: nekivezette a kocsit egy óriási kőnek, ami az út közepén feküdt. A kocsit sokan állják körül, 800.000 francia frank az ára, a hűtőjén 12 autóklub jelvénye.

- Ez a legujabb szerzeményem – mondja – de van egy Chandlerem, van Fordom. Steyerem, Fiatom. Sunbeamem, aztán ez a Ducsenberg, ugye…
- Hány kocsija van összesen?
- Nem is tudom – mondja ujból nevetve. – Most vettem meg Bécsben Delmár Walternak, az önök versenyzőjének a versenykocsiját 1000 fontért, amint később hallottam, Blue boy II. a neve. ( A herceg minden autóját elnevezi. )
- Blue boy I. ? – kérdem.
- Meghalt - mondja szomoruan - , mint egy emberről, mint egy kedves barátjáról, aki egy szebb világba távozott. (Amint később hallottam, Blue boy I. nekiment Predeálnál egy sorompónak, szép halála volt.)

Aztán elmondja még, hogy Budapestről Biarritzba utazik, csütörtökön délben a kormányzónál ebédel, utána rögtön beül a Duesenbergbe s amint szokta, ezuttal is egyfolytában szeretné megtenni az egész 2740 kilométeres utat. Ha csak egy afféle karcagi kő majd utját nem állja…Lyonon keresztül megy s hogy nem tudom- e, milyen arra felé az út? Sajnos, nem tudtam.

Közben megjött bárciházy Bárczy államtitkár kíséretében a miniszterelnök. Miklós herceg szívélyesen elbucsuzik:
- See you again…
S már az érdeklődő Bethlennek magyarázza a Duesenberget. Vajjon mi jár a Bethlen fejében?