Rianás a Balaton jegén

A rianásról, erről a befagyott állóvizeken rendszeresen bekövetkező jelenségről, a közönség körében általában egészen hibás fogalmak vannak elterjedve. A téves felfogásnak valószínűen az a főoka, hogy nagy mesemondónk, Jókai Mór, egyik önmaga előtt is legkedvesebb regényében, az Aranyemberben, ragyogó, de a tényeknek nem megfelelő leírásban emlékezik meg a rianásról.

Jókai regényeiben gyakran találkozunk a természeti jelenségek nagyon színes és művészi leírásával, - helyenkint bizony hibásan is -, de a tévedések közül egyik sem gyökeresedett meg annyira a köztudatban, mint éppen a rianásé. Ennek az lehet a különleges oka, hogy Jókai a rianást az Aranyember meséjének egészen a tengelyébe helyezte s éppen a rianással kapcsolatban áll be a leglényegesebb regényes fordulat.

A rianásba pusztul bele a gonosz Krisztyán Tódor és a rianás széléről tér második, igazi életútjára az Aranyember. Ha valaki ezt a regényt elolvassa, - pedig minden magyar ember megteszi ezt legalább egyszer -, a rianás meséjéről, a vele összefüggő izgató eseményekkel kapcsolatban, soha életében sem fog megfeledkezhetni.

Ugyancsak nagy mértékben elősegítette a rianás hibás magyarázatának terjedését az is. hogy Jókai leírása, sok mással egyetemben, mint a természeti jelenségek leírásának példája, sok ifjúsági tankönyvbe, olvasókönyvbe is belekerült.

De lássuk csak, mit mond Jókai: „Mikor a beállott Balaton jegére legelőször rásüt a Nap, először valami csodálatos zengés támad a jégen: mintha ezer meg ezernyi érchúrok pattognának le egy tündéri hárfáról; emlékeztet a Memnon-szobrok zengő sziklájára, csakhogy ez nem hagyja abba.

A titkos ing-zöngés egyre hangosabb lesz, a tündérek ott a víz alatt már tele marokkal ragadnak hárfáik húrjaiba, éles pattanások kezdenek hangzani, mik folyvást emelkedő erővel a lövések hangjáig fokozódnak és minden pattanásnál, minden durranásnál egy-egy csillámló repedés támad az eddig üvegmódra átlátszó jég tömegében; minden irányban össze-vissza pattog az egész óriási jégtábla, míg utóbb olyanná válik, mintha apró kockák, ötszögek s minden alakú prizmák milliárdjaiból volna egy óriási mozaikká összetömörítve, melynek felszíne tükör…

Most egyszerre olyan rettentő dördülés hangzik, mintha száz ágyút sütöttek volna el egyszerre, vagy mintha földalatti tűzaknát vetettek volna föl. Az egész jégtábla megrendül és összerázkódik. S a dördülés munkája iszonyú; a füredi parttól rézsút Tihanyig, háromezer lépésnyi hosszúságban végigreped a jégtábla s a kétfelé nyílt tömeg között egy ölnyi széles tátongó nyílás maradt…