Devecseri Gábor és Karinthy Gábor versei
Készülő költőknek nevezem őket: azt a két majdnem gyermekkorban lévő, nagyon is ifjú embert, aki szerény mérséklettel nyolc-nyolc versét kiadta egy kis füzetben. Készülő költőknek, - mert a szó legmagasabb értelmében talán még nem azok, de bizonyos, hogy belső hajlandóságuk ösztönzése, világnézésük lírai beállítottsága, az önmagukkal és művészetükkel való szüntelen foglalkozás rövidesen kész költőkké gyúrja őket. Mindenesetre tehetségük mértéke felment attól, hogy mint csodagyerekeket bámuljam meg e fiatalokat, s nyilván ők maguk tiltakoznának legjobban efféle enyhitő körülmények számbavétele ellen.
Az egyik ifjú anyai, a másik apai ágon írócsaládból származik s így kézenfekvő volna öröklött tehetséget, vagy irodalmi terheltséget emlegetni. A vér rokonsága kétségkívül jelentheti is bizonyos fokig a szellem rokonságát, - de számba kell venni, hogy ezen materiális adottságon kívül mennyi más, szellemi és nem szellemi erő alakítja a fiatal egyéniséget, gyakran épp a szellem lázadó szembefordulása az anyagi összetartozás ellen. Szívesebben állítanám, hogy a két fiatal költő hivatottságát éppen az bizonyítja, hogy költők tudnak és akarnak lenni az irodalmi gyerekszoba, a közvetlen közelről látott "irodalom" kiábrándító és riasztó volta ellenére.
Bármennyi nyers hatást is látunk a két költő különben nagyon is jól formált, itt-ott fiatalosan virtuózkodó verseiben, kétségtelen, hogy mindegyiknek van bizonyos egyéni arca.
Devecseri Gábor szemlélődő hajlamú, a dolgok mögé húzódó érzékeny egyéniség, aki a költő életet teremtő ösztönét nem saját vitalitásában, hanem a szemlélt világ megelevenítésében éli ki. Ha erre a roppant erőkifejtésre gyakran még gyönge is a karja, máskor nagyon fínom eszközöket talál célja elérésére. Egy egyszerű inverzióval föl tud duzzasztani, érzékelhetővé tud tenni holtan lapuló szavakat:
...Lehajtom a fejem
a párnára, a bánatos fehérre...
S idézhetném még sok sorát s a Ludak című nagyon sikerült versét egészben.
Karinthy Gábor élénkebb temperamentum, nagyobb mértékben vesz részt személyével verseiben, kamaszosan heves gesztusai szinte széttörik a szűkebb kereteket. Szavai szemérmességükben is kiáltják az érőben lévő fiatalember tipikus érzésvilágát: ellágyulásait és robbanásait, zavarait, lázadásait, álmait. Hogy mindezt el tudja mondani: az a költészet, s hogy a kifejezés itt-ott tökéletlen, kritikátlan: az a befejezéstelenség.
Az ő versei közül az Étel és Ital címűt szeretném egészében ideírni, de hadd idézzem legalább elejét és végét:
Előttem asztal, étel és ital.
Pecsenye hortyog vérsötét
Levében, hűen legyezi
rablánya: petrezselyem, fiatal...
- - -
...Felduzzadt szájjal görnyedezve rég
egyedül iszom és eszem.
Bont és tör és remeg az ujjam
és szomjazom és éhezem...
A kötet versei közt vannak ingadozóbbak is, kialakulatlanabbak is: a két kis költő még nagyot fog nőni, vonásaik megkeményednek, kezük fogása biztosabb lesz, mutáló hangjuk megkapja végleges színét. Készülő emberek és készülő költők: s első jelentkezésük után kíváncsian várjuk, milyen lesz majd a kész ember és a kész költő?
