Sárrét, december hó

A magyar Alföld egyik jellegzetes vidéke a régi, nagy Sárrét, mintegy négy évtized óta eke alá tört, messzenyuló pusztáival. Valamikor óriási mocsártenger volt itt, az acélos buzát és cukorrépát termő hatalmas uradalmi táblák helyén, félkaréjban körülvéve a mocsárrengeteg szélén épült községektől. Szelep, Sárrétudvari, Biharnagybajom azelőtt halász, pákász lakosai ma részben kisgazdák, részben a nagy uradalmakban foglalatoskodó munkások és törpebirtokosok, akik közül az öregebbek könnyes szemmel gondolnak vissza azokra az időkre, amikor a végtelenbe nyuló mocsárvilág sokkal gondtalanabb megélhetést biztositott a mainál. 

Ez a vidék ma a legsivárabb és legszánalmasabb anyagi viszonyok közt küzd a mindennapi megélhetésért. Sorozatos csalódások érték itt az embereket, a birtokosokat épugy, mint a munkásokat, akik már féléve mindent megpróbálnak, mert nem tudják, nem fenyegeti-e ujabb veszély maradék vagyonkájukat. 


A kartel és a len

Legtöbbet a lentermelés, illetve értékesités körül szerzett rossz tapasztalatokról beszélnek. Ebben a három községben, ugyszólván mindenki, akinek van néhány hold földje, az elmult két-három esztendőben lent is vetett, mert ez jóval jövedelmezőbbnek látszott, mint akár a buzatermelés, vagy az állattenyésztést. Egy-két évig meg is találták számitásukat, az idei esztendő azonban teljes csalódást hozott. A Hutter-gyár 35 pengős előleget adott minden métermázsa lenmagtermés után és a végén 27 pengővel számolt el. Minden mázsa után tehát 8 pengőt követel vissza és perrel fenyegetődzik, ha a különbözetet a gazdák vonakodnak visszafizetni. 

– A kartel csunyán elbánt velünk, – panaszolja egy sárrétudvari gazda. – A szerződéssel ugyan kijátszott bennünket. Amikor a gyár 27 pengővel számolta el a lenmag árát, ugyanakkor Püspökladányban 40 pengőért tudtuk volna értékesiteni. A gyár megbizottja egyenesen félrevezetett mindnyájunkat. Elárulta, hogy az általunk termelt lennel a gyár nagyon megvan elégedve, azt nem ipari célokra használta fel, hanem vetőmagnak értékesitette a mult évben is, ezért rábeszélt bennünket, hogy teljes tisztaságu magot szállitsunk. Igérte, hogy ebben az esetben – a szerződési áron felül – mázsánként 4 pengő külön megtéritést kapunk. Mi kifogástalan magot szállitottunk, de a gyár hallani sem akar megbizottja igéretének teljesitéséről. Pedig a vetőmagot 40-50 pengős áron kényszeritik rá a lentermelő gazdákra és kötelezik őket, hogy a gyár által adott vetőmagot használják fel, amely után az elszámolásnál külön kamatot is szednek. Bennünket mégis 27 pengővel fizetnek ki és a tetejében még perrel fenyegetődznek. 

– A szállitási költséggel is becsaptak, – mondja egy másik termelő – Budapest helyett a győri szállitási költséget vonta le a gyár, pedig a szerződésből mindenki azt gondolhatta, hogy a mi vidékünkről a gyár budapesti raktáráig kell a vasuti fuvart viselnünk. 

Bár hosszas huzavona után megegyezés jött létre a gyár és a termelők képviselete között, amely egy évi fizetési halasztásról szól, mégis igen nagy az izgalom ezekben a községekben és sokan vonakodnak az egyességet aláirni. 

– Megjártuk mi, kérem, mindennel – mondja a körülöttem állók egyike. – A kukoricára is ráfizettünk, amelynek mázsájáért a Futura 12 pengős előleget adott és a végén nyolc pengővel számolt el. Négy pengőt vissza kellett fizetnünk minden métermázsa után. A buzát is eladatták velünk hatpengős áron, hogy fizethessünk kamatot, meg az adót és ma már 13 pengő a buza ára, amikor a magunk kosztjára alig marad már. Persze a bankok és a nagykereskedők raktárai tele vannak buzával, amelyen kétszer annyit fognak keresni, mint amennyiért tőlünk megvásárolták. 

Mindenfelől elkeseredett kifakadásokat hallani. Ráfizettek itt mindenre, akármibe fogtak.