Sokan, akik eljárogatnak a kabarékba és jóízűen nevetnek a konferansziék sziporkázó ötletein, talán nem is tudják, hogy a konferálás a legfárasztóbb, legnehezebb és legfelelősségteljesebb művészet.
A konferálást egészben kapják: sima, kerekded, gördülő mondatok alakjában és nem gondolnak arra, hogy milyen hosszantartó írói és színészi vajudás előzte meg, Megkértük a két legkiválóbb magyar konferansziét, Nagy Endrét és Békeffy Lászlót, hogy beszéljenek A konferálás tudományáról, napos és árnyoldalairól.
Nagy Endre
Hát bizony kérem a konferálás sem fenékig tejfel. Tessék elhinni, hogy én, aki ezt a mesterséget már régen gyakorolom, sokszor vagyok azon a ponton, hogy megállok a mondatom közepén, lelkemben egy végtelen kétkedéssel, egy konok kétségbeeséssel és azt mondom magamban: ez hamis!
Mert, ha valóban hamis, akkor rettentő nagy bajok vannak. A közönség nem megy lépre. Az első hangosfilm konferanszomnál kifejtettem, hogy a konferáláshoz közönség is kell. Meg kell lenni annak sokat emlegetett kontaktusnak, ami vékony selyemszálakon fűzi a hakkgató agyát a konferanszié nyelvéhez. És jaj a szerencsétlen konferansziének, ha ezek a selyemszálak elszakadnak. A közönség minden pillanatban azt lesi, hogy mikor sülök bele a mondatomba. Mert én megkezdek egy mondatot – éppen mint most – átvágok egy mellékmondat kanyargó vágányára, eltévelyedem a jelzők, határozók és igekötők tekervényes labirintusain, kétségbeesetten dadogással kapaszkodom a kötőszók fergeteges tömegébe, izzadság csöpög a halántékomról, vergődöm, mint a tejbe esett légy és ahelyett, hogy megpróbálnék kievickélni a mondatszerkezet rémítő pókhálójából, ahelyett, hogy gondolkodnék egy könnyű kiútról, én egy negyedik és ötödik mellékmondat beláthatatlan dzsungelébe fordulok, éppen mint most, és amikor a közönség már kidülledt szemmel és feszült idegekkel készül a mondatfergeteg tajfunjában küzdő konferanszié torkának ugrani – éppen mint most – nyugodtan lépek egyet jobbra és egy könnyű mondatsasszéval kimászom ebből a szörnyű körmondatból.
Egyébként különleges fortélyaim, körmönfont fogásaim nincsenek. Ha elkalandozom a politika útvesztőiben, könnyedén, de soha nem bántóan megemlékezem a miniszterelnök és belügyminiszter út óexelenciájáról, némi enyhe célzást teszek a T. Ház apró – cseprő dolgairól és kész. Sokat rögtönzök.
Békeffy László
Amikor kiállok a függöny elé, hogy meglévő és még hiányzó, de közben megjövő ötleteimet közöljem a publikummal, szörnyen magamra vagyok hagyva.
Amíg eltalálom a kellő hangot, amíg megtalálom a közvetlen kapcsolatot a vérfagyasztóan közömbös publikum és szerény személyem között – sziszifuszi munkát végzek.
A mi mesterségünknek két hallatlan nehézsége van. Nincs súgó és nem lehet tanulni. Mi helyi szellemességekkel dolgozunk.
A politika jelentős szerepet játszik a konferanszié életében.
Sokan intézték már hozzám azt a kérdést, hogy vajjon megsértődnek – e a neves politikusaink, ha kiszatírázom őket? Örömmel jelenthetem, hogy nem. Politikusaink értik a tréfát és nem neheztelnek. Vázsonyi Vilmosról nagyon sok viccet csináltam, éveken keresztül. Mindig eljött, meghallgatta és nagyon jól mulatott. Sokat beszéltem már Szterényiről is. Bethlen állandó főszereplője a repertoáromnak. Nincs a képviselőházban olyan ismert nevű képviselő, akinek nem csináltam volna egy viccet.
Sosem volt baj. Véleményem az, hogy ha valakit kifiguráznak. Akkor már népszerű. A népszerűség pedig sosem fáj.