Bort buzát, békességet. Valamikor ez a szállóige járta.
És a kivánságot teljesen fedte az élet. Volt békesség, bor, buza. De volt ára is. Ma mind a három megbukott. 

Az utóbbi kettő teljesen odavan; mert eladási ára még a termelési önköltséget sem adja ki. Hiába küzd, dolgozik, verejtékezik a földmivesember, amikor eljön a gyüjtés ideje, alig marad valami haszna. 

A békesség galambja is messze elszállt a fejetetejére állitott világban, ahol a nagy tőke, a sárga, hideg arany és a pénz lassankint elpusztitja azokat is, akik megteremtették. Ugylátszik, fellázadt a pénz. Pedig az emberek találták fel, dédelgetve óriássá tették és most szörnyü erejét az emberiség elpusztitásán próbálja ki. 

Ez a nagyhatalom legyürte buzánkat és most a bort is hatalmába keriti.
Elnyomja, leszoritja, kevésre értékeli, pedig valamikor népünk főjövedelmi forrása volt. Ha termett e kettő és a jó Isten nem vette el, akkor megelégedettség, boldog falvak jártak a nyomába, ahol még a legszegényebb embereknek is megvolt a mindennapi kenyere. 

Ma nehéz időket élünk. A gazda bevételei lassankint kiapadnak. Oda a buza, de oda a bor is. 

Pedig valamikor a magyar szőlők termése világlátott cikk és a királyi asztalok dédelgetett kincse volt. A nótás, daloló szüretek már, ugylátszik, a múlté. A barázdák hátán szomorú arcu, dalnélküli emberek dolgoznak. A régi hires magyar szüreteket már mesterségesen kell megrendezni, mert az élet félbehagyatta. Máskor, igy szüret táján, mosolygott a gazda arca, kövéredett az erszénye. Nem kellett cégér a jó portékának. Jöttek, vették és vitték. Valóságos kereskedői hadjárat indult meg. Nem kinálták, mégis vették. És megindult a magyar bor kocsin, vasuton, hajón kifelé az országból. Helyette jött a jó pénz. 

Ma ott tartunk, hogy alig keresik. Legfeljebb egy-két korcsmáros. A külföldi kereskedők elmaradtak. Nincs pénzük, de nincs hitelük sem. És ez a baj. Nem tudnak venni. A gazda szüretel, mert muszáj. De nem tud mit kezdeni a borával. Egyszerüen megfullad benne. Mert még a tavalyi is megvan és már itt az uj. Az ó-borból eladatlan 1,400.000 hektoliter. Az uj is lesz 2,400.000 hektoliter, összesen tehát négy millió hektoliter. Ezzel indulunk. Mustot eladtunk eddig 1800 hektolitert Ausztriába, 3000 hektolitert Németországba. Ennyi az egész. Édeskevés. 

Apránként koldus lesz a magyar borvidék. Van borunk, de nincs pénzünk. A must literje 6-11 fillér. Ez még a raffiát, szénkéneget, vagy az egyszeri kapálást sem fizeti ki. Hát hol a jövedelem? Miből éljen meg a gazda és a napszámossereg? Az adófizető? Ezt azután megmondani senki sem tudja. Hová csuszott le a magyar bor, amikor az edény, a hordó literje husz fillér és egy üveg szódaviz ugyanannyi, a magyar föld terméke pedig 6-10 fillér között mozog. 

Ez az igazság. De ha vennék, mert igy sem kell.
A pusztuló magyar szőlővidékek érdekében tenni kell tehát valamit. A magyar bor meghalását nem várhatjuk be ölbetett kezekkel, mert milliók pusztulását, elkoldusodását jelenti. Orvosszert is ajánlanak. Átszervezni a termelést. Csemegeszőlőre térni át? Ez – uraim – hosszu időt vesz igénybe. Jó. Közben ezt is tegyük meg. De a magyar bor megmentése most azonnali segitséget követel. Azt, hogy a megigért 800.000 hektolitert vegyék és főzzék ki szesznek. Ez a mennyiség segit valamit a haldokló szőlősgazdákon. 

A szeszkartel pedig ez egyszer elégedjen meg kevesebb haszonnal.
Ne ellenezze, ne akadályozza, hanem támogassa ezt a tervet, mert ez nemcsak a szőlősgazdák, hanem a nemzet érdeke is! 

A mai gazdasági áramlatok idejében tetteket, hitet, reménysugarat és összedolgozást várunk, hogy ujra visszatérjenek a bort, buzát és békességet jelentő idők a megtépázott falvakba. Mert már haldoklik a magyar bor is.