Huszadik század - történelem jelenidőben

Mult heti számunkban hirül adtuk, hogy a 33-as országos bizottság letárgyalta és elfogadta az ugynevezett kórházrendeletet és már akkor jeleztük, hogy e nagyfontosságu rendelet legfőbb intézkedéseiről – a rendelet megjelenése után – részletesen tájékoztatjuk lapunk olvasóit.

A rendelet a Budapesti Közlöny (hivatalos lap) október hó 25-iki számában jelent meg és a következő cimet viseli: „A m. kir. minisztériumnak 1931. évi 6000. M. E. számu rendelete a nyilvános betegápolás, az állami gyermekvédelem és a szegényellátás költségeinek fedezéséről.”

Mikor nem kell kórházápolási költséget fizetni?

A rendeletnek azokat az intézkedéseit, melyek a falusi nép szempontjából nagyjelentőségüek, az alábbiakban ismertetjük:

A közkórházi ápolás költségét és a közkórházba való szállitás költéségét általánosságban a beteg fedezi; ha azonban fizetésképtelen, akkor a költségeket a házastárson, a szülőn, vagy a gyermeken hajtsák be. A nagyszülő fizetési kötelességét a rendelet megszüntette. (Ha például valakinek öreg édesanyja beteg és fizetni nem tud, a közkórházi ápolás költségét a fia vagy leánya köteles megfizetni. Ha a feleség beteg, a költségeket a férj fizeti és igy tovább.)

A rendeletnek egy rendkivül fontos pontja a gazdasági cseléd kórházi ápolásának költségeiről intézkedik. A gazdasági cseléd közkórházi ápolási költségeit harminc napon át a gazda viseli akkor, ha a kórházi ápolás napját közvetlenül megelőzően legalább tizenöt napon át a cseléd a gazda szolgálatában állott. Ha azonban a gazdasági cseléd betegségét szándékosan vagy gondatlanságból maga a gazda okozta, akkor a kórházi ápolás költségeit a cseléd teljes felgyógyulásáig a gazda köteles fizetni, akár szolgált nála a cseléd tizenöt napig, akár nem.

A rendelet a továbbiakban felsorolja mindazokat az eseteket, amikor a közkórházi ápolási költségeket sem a beteg, sem a hozzátartozói nem kötelesek megfizetni. Mentesek a kórházi költségek megfizetése alól:
1. a közkórházban szülőnők és szülötteik a gyermekágyi fekvés befejezéséig, ha vagyontalanok;
2. a ragadós és fertőző betegség miatt hatósági rendelkezés alapján közkórházban ápoltak, ha vagyontalanok;
3. a nemibetegség és trachoma miatt közkórházban ápoltak, ha vagyontalanok;
4. a közkórházban ápolt hadirokkantak, ha az ápolási költség megfizetése létfenntartásukat sulyosan érintené.

A felsorolt eseteken kivül a közkórházi ápolási költségek egészben vagy részben elengedhetők akkor, ha azoknak behajtása az ápoltra, illetőleg hozzátartozóira gazdasági létüket veszélyeztető sulyos terhet jelent. Az elengedés kérdésében az alispán, illetőleg a törvényhatósági város polgármestere és a kórház felelős vezetője dönt. A döntés ellen fellebbezni lehet a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterhez.

A közkórházi ápolási költségek viselése kérdésében felmerülő vitás ügyekben nagy- és kisközségekben a főszolgabiró, törvényhatósági jogu és megyei városban a polgármester határoz. A főszolgabiró és megyei város polgármesterének határozata ellen fellebbezésnek van helye az alispánhoz, akinek határozata ellen panasz tehető a m. kir. közigazgatási birósághoz.

Ki fizet betegápolási adót?

A rendelet ezután a nyilvános betegápolási és gyermekgondozási pótadóról szól, melyet a közkórházi költségekhez való hozzájárulás és a gyermekmenhelyek kötelékébe felvett gyermekek gondozásának céljaira használnak fel. A pótadó alapja a földadó, a házadó, az 5 százalékos kulcs alapján kivetett általános kereseti adó, a társulati adó és a tantiéme-adó. A szolgálati viszonyban álló munkavállalók (alkalmazottak) ezt a pótadót nem fizetik. A pótadó kulcsát a pénzügyminiszter évről-évre állapitja meg.

A szegény betegről a lakóhely gondoskodik

A községek vagy városok az állam által a pótadóból engedélyezett hozzájárulás felhasználásával kötelesek a szegény betegek részére hatósági orvosi vagy népjóléti minisztertől felhatalmazott magánorvos által rendelt gyógyszerek és a szükséges gyógyászati segédeszközök költségeit fedezni. A közkórházi ápolásban nem részesülő szegény betegekről, gyógyithatatlanokról, hülyékről, siketnémákról, vakokról és nyomorékokról – amennyiben más ellátásban nem részesülhetnek – a lakóhely gondoskodik.

Az egészséges szegények segélyezése

A rendelet ezután a nem beteg szegények ellátásáról intézkedik és kimondja, hogy a megélni nem tudó szegényeket a község vagy város látja el, melynek területén a szegény tartózkodik akkor, amikor segélyezésre szorul. Ezt a helyet a rendelet tartózkodási helynek nevezi. A tartózkodási hely tehát köteles gondoskodni a szegényekről, de a segélyezés költségeit megtéritheti a szegény lakóhelyével, ha a segélyezés költsége több, mint husz pengő. Lakóhely alatt a rendelet azt a községet vagy várost érti, melynek területén a szegény a legutolsó öt év alatt egyhuzamban három évig lakott. Ha seholsem lakott egyhuzamban három évig, az a lakóhely, ahol a legutolsó öt év alatt a leghosszabb időt töltötte.

Egy lényeges pont lehetővé teszi azt is, hogy az állandó segélyre szoruló szegény tartózkodási helyéről lakóhelyére szállittassék abban az esetben, ha lakóhely ezt igy kivánja. A szállitási költség a lakóhelyet terheli. Ha azonban csak átmeneti segélyezés szükséges, vagy ha a lakóhely az állandó segélyezés költségeit vállalja, visszautasitásnak helye nincs.

A község, vagy város a szegénysegélyezés költségeit vagy azoknak egy részét – kellő indokok alapján – a segélyezettől visszakövetelheti, sőt a segélyezett házastársától, szülőjétől vagy gyermekétől is visszakövetelheti.

Abban a kérdésben, hogy valaki segélyre szorul-e, vagy sem és milyen módon, községekben a képviselőtestület, a városokban a polgármester dönt. Határozatok ellen fellebbezni lehet az alispánhoz, aki véglegesen határoz.

Abban a kérdésben, hogy a szegénysegélyezési költséget viselni-e tartozik a község, vagy a segélyezett hozzátartozói, községekben a járási főszolgabiró dönt, akinek határozata ellen az alispánhoz lehet fellebbezni. Az alispán döntése ellen panasszal lehet élni a közigazgatási birósághoz.

A rendelet 1931. évi november hó 1-én lépett életbe.
Külön rendelet fogja szabályozni – későbbi időpontban – a közkórházba való felvételnek, az ápolási költségek megállapitásának, behajtásának módját; a szegények orvosszerrel való ellátásának, továbbá segélyezésének előfeltételeit, módját és mértékét, stb.