Lamarcot a  természettudományok minden ága érdekelte. Jean Jacques Rousseau-val járta a mezőket, hogy növényeket gyüjtsön. Lamarck-tól erednek az első meteorológiai évkönyvek s a felhők meteorológiai osztályozása még ma is az ő elnevezései alapján történik, s ő adtak ki az első időjóslásokat is. Igaz, hogy ezért sok gúnyban volt része, úgyhogy Napoleon gőgös és ócsárló szavai végül is arra késztették, hogy az első tíz esztendő lezártával abbahagyja évkönyvének kiadását.

Ettől fogva már tisztán csak növény- és állattani kutatásainak élt. E téren végzett nagyarányú munkásságáról, amelyet később a Jardin des Plantes professzoraként végzett, számos hatalmas műve tanuskodik.

Érdemeinek elismeréséül a francia akadémia tagjai sorába választotta. De legjelentősebb - és akkoriban meg nem értett - könyve az 1809-ben megjelent „Philosophie Zoologique”, ebben fektette le evoluciós tanításának alapjait. Utóbbinak az a lényege, hogy a szervezeti átalakulások mechanikai okokon múló fiziologiai ingerhatások jegyében keletkeznek, ezúton alkalmazkodván a környezethez, ezek a nemzedékek hosszú során át létrejött egyéni sajátosságok pedig végre is öröklött bélyegekké válnak s ily módon új fajok kibontakozására vezetnek.

Röviden összefoglalva, a lamarckizmus lényege tehát a használat és a nemhasználat fajformáló jelentőségének és a szerzett tulajdonságok öröklődéseik tanában áll. A lamarckizmusnak a modern evoluciós tanok sorában elfoglalt helyéről és Lamarck életéről egyébként bővebb tájékoztatást nyujt a jelen folyóirat 60. kötetéhez tartozó, 170-171. pótfüzet „Audiatur et altera pars” (Evolució, darwinizmus, lamarckizmus) címen.

Érdemes megemlékeznünk még arról a tényről, hogy Lamarck eleinte az evolució tanának heves ellenfele volt s csak objektív tárgyszemlélete és ihletes meglátása vezette rá a helyes útra, amelyen az ógörög bölcsek óta csupán elvétve indult el egy-egy gondolkodó, anélkül azonban, hogy elméletének kellő alapot nyújthatott volna.

Példa erre 1675-ben Athanasius Kircher jezsuita atya, részben idesorolható a nagynevű Linné is, akiről kevesen tudják, hogy a fajok állandóságát hirdető dogmájával ellentétben evoluciós gondolatoknak is helyt adott, Erasmus Darwin (a „nagy” Darwin öregapja) és végül Lamarck kortársa, a választékos természettudományi író, G. L. L. Buffon gróf.

De mindezek nem hagytak komolyabb nyomot az evolució tanának módszeres megalapozásában és kiépítésében, úgy, hogy a modern tudományos értelemben vett evolució tanának alapkövét kétségkívül Lamarck tette le.

Így vált valóra a Jardin des Plantesban álló Lamarck-szobor talapzatalakjaihoz tartozó felírás, melyet Cornélie de Lamarck intéz agg, megvakult atyjához: La postérité vous admirera, elle vous vengera, mon pére...

Dr. báró Fejérváry Géza Gyula