Szőnyi István
A nagybányaiakra és kortársaikra következő festőnemzedék legkiemelkedőbb egyénisége ezúttal sem hagyta cserben művészetének lelkes barátait, sőt ellenkezően meg is haladta várakozásukat a Tamásgalériában rendezett kiállításán, melyen művészetének legújabb kifejlődését mutatta be.
A dacos fiatalság merész, hódító és gyakran tiltakozó fellángolásait Szőnyi lelkében a férfikor mélytűzű nyugalma váltotta föl, a győztesé, aki túl van már a harcon, melyet önnönmagával is vívott és most már minden erejét csak a teremtő alkotásra fogja össze. Ma nem pazarol, pedig még gazdagabb lett, nem keres, mert már könnyen az övé, amit csak akar. Robusztus erejének kitöréseit többé nem szórja szét elénk, hanem inkább leplezi, kevésbbé hangos, mint azelőtt volt, halkabbá és még egyszerűbbé válik. De ez az egyszerűbbödés csak a kiterjeszkedésben mutatkozik s ekként felszabadult ereje teljesen az elmélyülésre vetette magát.
Szőnyi különben is mindig azok közé a művészek közé tartozott, akiket elsősorban az énnek és a világnak szembenállása foglalkoztatott, akit a legszűkebbre vont témai korlátozottságban is a legmélyebb élet- és világérzések vezettek. Legigénytelenebb alkotásaiból eddig is a mindenség keresése sugárzott: mohó vágy a végtelenségre. A Sturm és Drang eme korában a vergődő lendületnek hullámzása tette fölötte vonzóvá Szőnyi képeit, amelyek egyszerre akkora erővel és annyi el nem nyűtt formával gazdagították festészetünket, hogy a fiatalok közül sokan Szőnyi hatása alá jutottak.
A mai Szőnyi azonban már túl van ezeken az izgalmakon. Valahogyan rátalált a világra és önmagára is: ez a nyugodtan feltáruló világ pedig már nem csupán a harsogó erőé, hanem olyan csendes mélységei is vannak, melyekben eddig ismeretlen finomságok tolonganak. Kedvelt témája a víz már nemcsak kápráztatja őt és minket is, hanem titokzatos messzeségekbe és mélységekbe vonz. Ez a nyugalmasabb elmélyedés láttat meg véle olyan színeket, amelyek nagy erejénél csak finomságuk nagyobb és olyan nyugodt, egyszerű helyzeteket is, melyek az új idők majdnem klasszikusan egyszerűvé vált lelkét lehellik. E finomságok azonban sohasem finomkodások, hanem nagy teremtő erőnek könnyed játékai, egy erős férfilélek derűsség vált gyönyörködése ez az élet és világ soha ki nem apadó végtelenségében.
Beck Ö. Fülöp
Szerencsésebb szomszédságba alig kerülhetett volna Beck Ö. Fülöp, mint a Tamásgalériában Szőnyi István mellé. Az ő művészete is minden ízében őszinte, igaz, egyszerű és férfias. Kiállítása nemcsak kitünő igazolás, hanem egyszersmind hangos vád mindazok ellen, akik ezt a valóban kiváló szobrászművészünket legfeljebb mint plakettművészt hagyták érvényesülni, de folyton útját állották annak, hogy nagyobb méretekben is beléönthesse tehetsége egyik legértékesebb elemét: monumentalitásra irányuló hajlandóságát.
Míg a kellőképen bepártfogoltak és a leglelketlenebb rutiniék, akik legfeljebb technikai ügyeskedésekkel tudták pótolni az igazi szobrászati alkotótehetség majdnem teljes hiányát, minden pályázaton elnyerték előle a megbizást. Beck egyetlen-egy nagyobb méretű feladathoz sem tudott hozzájutni. Pedig a Baumgarten-síremlék nemes egyszerűsége, férfias ereje és nagyvonalú szépsége ugyancsak tanuskodik arról, hogy alkotója mennyire hivatott lett volna még nagyobb művek megoldására is. A kerepesi temető sivár márványtengeréből, ahol alig egy-két valóban művészi teljesítmény található, ez a szobor szinte klasszikus egyszerűségével és lelki tartalmának mélységével messzire kimagaslik.
Pedig már Beck plakettjeiből is meg kellett volna érezni azt, hogy mekkora, tisztára szobrászi alkotóerő van bennük. Ezek a plakettek, melyeket magyar kortársai munkássága meg sem közelít, a XIX. század éremművészetének legjavához tartoznak, sőt nem egyszer a korai renaissance utólérhetetlen éremművészetét idézik emlékezetünkbe. De hogy is találhattak volna igazi megértésre e plakettek? Hiszen Beck olyan szerencsétlen korban jött velük, mely a barokos handabandázásban erőt, a sablonban hagyományt, az egyszerűségben azonban csak szegénységet látott.
A magyar szobrászatnak Ťprotzť kora volt ez, mely ügyefogyott ügyeskedéssel öltözött barokos gesztusokba, Rodin fogyatékosságainak, vagy mellékességeinek nagyképű utánozgatásába, vagy pedig, ami talán jobb volt, a közönséghez mindig olyan közelálló nyers természetmásolás olcsó sikereibe. Amit ezek után Becknek őszintén és szabadon plakettjein kívül alkotnia sikerült, számszerint bizony nem lehetett sok, hiszen a szobrász sokkal inkább hozzá van kötve közönsége szeszélyeihez, mint a festő.
De ha nem is volt sok, értékében annál jelentősebb. Egyszerű, minden hamis póztól mentes, mély, férfias érzést tisztára szobrászi formák monumentális keretében hirdetett. S ha mégis valami vígasztaló van és lehet ilyen igazságtalanul háttérbe szorított és teljes kifejlődéshez el nem ért művészpályán, némi vigasztalásul csak az szolgálhat, hogy az európai szobrászat kifejlődése teljes mértékben igazolta Becket és a magyar fiatal szobrásznemzedék ama tehetséges tagjait is, akik nem szolgai meghunyászkodásban látják életük célját, hanem szabad és őszinte alkotásokra törekszenek, azon az úton haladnak tovább, amelyen ő elindult.
Basch Andor
Az Ernst-múzeumban Basch Andor kiállítása érdekes bizonyságot tesz arról, hogy korunk alkotóművészeink legtöbbjét milyen proteusi átváltozásokra kényszeríti a mai forgandó kulturális élet. Régente sokkal lassúbb, nyugodtabb volt a képzőművészet fejlődése, átalakulása, a festők és a közönség sorsa is. De ma szörnyű hajszában élünk és legtöbben úgy érzik, hogy jaj annak, aki megáll. Ezt a gyors iramot tükrözteti vissza Basch Andornak eddigi rokonszenves pályafutása is, melynek ez a legújabb állomása csakúgy mint az eddigiek, jelentős tehetség kibontakozásáról tanuskodik.
Basch Andor egy kissé tépelődő, szkeptikusan okos életismerő és kultúrai élvező, akinek művészete egyrészt spontán alkotókedvéből, másrészt és legalább is ugyanannyira kulturális beállítottságából fakadt. Ma az impresszionizmusra következett francia festőknek hatása alatt áll, de egyet sem követ szolgai módon.
Mint igen sok mai kultúrember kissé fáradt, rejtegetni szereti lelkesedéseit, de mégis nagy rajongásokra gyullad fel. Hatalmas erőkifejtésekre vágyakozik és választékos finomságokig jut el. A természet csillogó világa neki is menekülés önmaga elől, mohón merül el beléje, és telhetetlenül dúskál napsütötte gazdagságának halványan égő színpompájában.
Könnyedén fest, bár nem könnyen alkot, de sok kiállított képe között mégis jó egynéhány akad, melyben majdnem teljesen meggyőző módon, különösen pedig nagyon finoman tudja kifejezni egy mai kultúrember ideges, megállást nem ismerő és folyton megváltásra sóvárgó lelki mozgékonyságát.
