Azonban már Secchi utalt arra, hogy nagyon is lehetséges, hogy a Napon uralkodó hőmérséklet és nyomás mellett a gáz is adhat folytonos színképet.A nehézség csak az, hogy állhat a Nap gázból, mikor a sűrűség nagyobb, mint a vízé. A gáz lényeges tulajdonsága, hogy molekulái egy másmellett szabadon elrepülhetnek, mert közöttük aránylag nagy szabad tér van.
Ép ezért, ha pl. a levegőt erősen összenyomjuk, megfelelően le is hűtve, a levegő már megszűnik gáz lenni, cseppfolyósodik. Hogy a Nap aránylagosan nagy sűrűsége mellett mégis lehet gáz, vagyis a részei között még nagy szabad helyek maradnak, azt azzal magyarázhatjuk, amit az előzőkben a csillagok belső állapotáról mondottunk.
A Nap belsejében az egyes atomok nem olyan állapotban vannak, mint a közönséges hőfokú testekben, hanem a szélső elektronok hiányoznak. Emiatt az atómok térfogata jóval kisebb és így aránylag nagyobb sűrűség mellett is lehet közöttük elég szabad hely.
Az a körülmény, hogy a csillagok belsejében az egyes atomok sokkal kisebb helyre szorítkoznak, mint közönségesen, más érdekes eredmény is vezet. A mi legfényesebb állócsillagunk a Sziriusz. Erről sikerült megállapítani, hogy kettős csillag, a fényes Sziriusz egy hozzá képest egészen sötét másik csillag körül kering.
Newton törvénye alapján megállapították, hogy a sötét csillag tömege a Nap tömegének négyötöd része. Azt is megfigyelték róla, hogy a felülete fehéren izzó és így aránylagos sötétsége csak azzal magyarázható, hogy felülete nagyon kicsiny. A pontosabb számítás azt mutatja, hogy oly kicsinynek kell lenni, hogy sugara csak 19-ed része a Nap sugarának.
Ha ezekből az adatokból kiszámítjuk az átlagsűrűségét, azt találjuk, hogy körülbelül 60.000-szer akkora, mint a vízé. Ez máskép annyit jelent, hogy ha egy köbdeciméteres kockát, ide hoznánk belőle a Földre, ezt a kis darabot legerősebb vasúti kocsinkon sem tudnók elszállítani, mert a súlya 600 mázsa volna.
Az anyagnak ilyen szörnyű összetömörülése csak azáltal lehetséges, hogy az atomok szélső elektronjaik elvesztésével jóval kisebb térre szorulnak össze. Újabban már olyan csillagot is sikerült, megfigyelni, amelyiknek átlagos sűrűsége 400.000-szer akkora, mint a vízé.
Felmerült azonban a gondolat, hogy nem valami tévedés vezet-e ezekre a meglepő eredményekre. Ebből a szempontból nagyon értékes, hogy egy egészen más területre tartozó vizsgálódás erősíti meg az előbb nyert eredményünket. Az általános relativitás elmélete szerint, ha valami fényt kibocsátó atóm erős gravitációs erőtérben van, akkor az atóm fénye a színképben eltolódik a vörös szín felé.
A képletek szerint ez az eltolódás csak akkor lesz jól megfigyelhető, ha az atóm olyan helyen van, ahol a gravitációs erő különösen nagy. Ez meglesz a Sziriusz sötét kísérőjének a felületén, mert ennek a csillagnak a tömege aránylag nagy, sugara kicsiny ezért a felületén a gravitációs erő jóval nagyobb, mint például a Napon.
Emiatt a Sziriusz kísérőjének felületéről jövő fényben meg kell lenni a relativitás elve által megkívánt vörös felé való eltolódásnak. Adams-nak 1924-től kezdődő alapos vizsgálatai azt mutattak, hogy ez az eltolódás csakugyan megvan, még pedig abban a mértékben, amint azt a Sziriusz kísérő nagy sűrűsége megkívánja.
Nem kell azonban azt gondolnunk, hogy a nagy összetömöttség általános tulajdonsága, a csillagok anyagának, az ellenkező szélsőségre is találunk példát A Beteigeuze a kaszás csillag alsó részének legfényesebb csillaga.
