A Pester Lloyd és hazánk hírneve

Nem hiszem, hogy Ön is olvassa, Szerkesztő Úr, a Pester Lloydot, elárulom hát, hogy én már évek óta figyelem és eredménytelenül töröm rajta a fejem, miért szereti jobban ez a Budapesten megjelenő napilap a legötödrangúbb német írókat is, mint a legkülönb magyarokat. Az utolsó két hónapban például, amelynek során ellenőrizhettem a dolgot, az arány a lap tárcarovatában a következő volt: 1931 decemberében 23 idegen s 11 magyar író jelent meg benne, ez év januárjában 19 idegen és 11 magyar író.

Mint gazdasági, úgy szellemi téren sem vagyok híve a védvámrendszernek, s egy szavam sem volna a Pester Lloyd irodalompolitikája ellen, ha literaturánk ma csupa selejtes írást produkálna, s a Lloyd csupa Thomas Mannt, André Gide-et és Chestertont közölne a vonal alatt. De hogy értsem meg a dolgot, ha látom, hogy a mondott két hónapban a magyar irodalmat Ignotuson, Kosztolányin és Szép Ernőn kívül Csermely Gyulával, Erényi Gusztávval, gróf Kálnoky Hugóval, László Pállal, Lakner Klárával, Majthényi Györggyel, Molnár Jenővel, Monostory Adával, Sebestyén Károllyal, Végi Margittal és Weisz Juliánnal képviseltette, a német novellisták közül pedig ilyen neveket válogatott ki: Julius v. Hortenau, Kristen Grundelach, Richard Katz, F. G. Kuczynska, Mathes Nitsch, Fr. Fr. Oberhauser és Moritz Scheyer!

Szabad-e ezekért a Kristen Grundelachokért és Julius von Hortenaukért mellőzni a magyar literaturát, s különösen manapság, mikor fiatal íróinknak egy-egy tárca közlési dija is számottevő pénzt jelentene? A kormány tekintélyes összegeket áldoz a magyar kultura külföldi terjesztésére, - s ime egy magyar lap, amely német nyelvénél fogva legkönnyebben s oly természetesen teljesíthetné a propaganda feladatát, a magyar előfizetők pénzén a magyar szellem külföldi portálása helyett abban látja hivatását, hogy tizedrangu német feuilletonistákat népszerűsít Magyarországon. Ki tudja, talán még devizát is kap a Nemzeti Banktól, hogy megvehesse számunkra Kristen Grundelach összegyüjtött műveit...

Így tünődtem s háborogtam eddig, Szerkesztő Úr. Most azonban végre megtaláltam talán a rejtély nyitját. A napokban pársoros "kritikát" olvastam a Pester Lloydban, amely azt írja egy a minap megjelent kitűnő magyar novelláskönyvről, hogy angolra fordítás esetén szerzőjének talán dicsőségére fog válni, Magyarországnak azonban semmiesetre sem. A kötet egyik novellájában az történik tudniillik, hogy két pásztor, se szó, se beszéd, agyonüt egy harmadik pásztort. Mi lenne, ugyebár, ha az angolok megtudnák, hogy minálunk ilyen csunya esetek fordulhatnak elő! A Pester Lloyd nem bírná elviselni a gondolatot.

Meg kell adni, a Pester Lloyd aztán igazán vigyáz hazánk hirnevére. Igaz ugyan, hogy Sekszpír angol királyi családokról közölt nem kevésbé épületes dolgokat, s ha a P. Ll. kritikájában rejlő elvet magunkévá tennénk, a legjobb magyar irodalomnak legalább háromnegyed részét, Berzsenyitől Adyig, gondosan el kellene dugnunk a külföld szeme elől... De nem óhajtok vitatkozni, Szerkesztő Úr. Ellenkezőleg, az jutott eszembe, hátha azért hanyagolja el a magyar írókat a Pester Lloyd, mert ezek rossz fiúk s csunya történeteikkel még kompromittálni találnák hazánkat. Mit lehet tudni, Szerkesztő Úr, a Pester Lloyd honszeretetéről most már ez is feltehető...

Természetesen egész bizonyos, hogy Vészi József, a Pester Lloyd kitűnő főszerkesztője, Ady Endre apai barátja s új irodalmunk harcainak egykori derék katonája minderről nem tud semmit. Kár pedig, hogy nem néz jobban körül a portáján s nem csillapítja le kissé azoknak a munkatársainak túlbuzgalmát, akik oly mohón s oly különös eszközökkel védik hazánk hirnevét.