Friedrich István szeptemberben agitációs utra indul

A svábhegyi villa csöndjét néha zavarja egy-egy kapaszkodó gépkocsi motorbugása. A szinpompás virágágyak körül sudártermetü, megnyerőkülsejü férfi sétál. Botra támaszkodik. Kabátzsebéből, ahol máskor a zsebkendője kandikál, kis inhalálókészülék labdája látszik. Néha megáll, ilyenkor előkerül a készülék.

Friedrich István, aki hosszu heteken át őrizte betegszobáját, vasárnap először sétál kertjében.

Arcán meglátszik a háboruban szerzett betegség nyoma, kissé fáradt, de mosolyogva fogadja az érdeklődő ujságirót.

- Ma először sétálhatok a kertben – kezdi a beszélgetést - , heteken keresztül csak a négy fal mögött figyelhettem a politikai eseményeket. Természetesen ez nem zárja ki, hogy ne legyek mindenről a legrészletesebben tájékoztatva. Betegségem alatt rengetegen kerestek föl és megható volt jóbarátaim hűséges szeretete.

A kert egyik árnyas lugasához érünk a volt miniszterelnök elhelyezkedik az egyik kerti székben, térdén keresztülfekteti botját és már nem a lábadozó beteg ül velem szemben, hanem Friedrich, a szuggesztiv, harcos, politikai vezéregyéniség.

Első kérdésünk:
Várható-e fordulat 1930-ban a magyar politikában?
- A mai kormányrendszert – feleli – teljesen speciális választási rendszerére való tekintettel annyira stabilnak látom, hogy a közeljövőben semmi politikai változást nem látok lehetőségnek. Igen, hogy a fővárosi választások, amelyek ősszel volnának aktuálisak, perdöntő eseményeket hozhatnak olyanokat, amelyek a mai rendszerre nagyon kellemetlenek lehetnek. Ha csakugyan választat a kormány Budapesten, akkor majd kiderül, hogy Budapest tulnyomó többsége ellenzéki és a kormányt támogató pártoktól a bizalmát megvonta.

Az uj fővárosi törvény kodifikálásának vezérgondolata az volt, hogy a kormánytámogató kisebbségekből a törvényhatósági közgyülésen többséget fabrikáljanak. Most azonban a névjegyzékek összeállításánál kiderült, hogy dacára a hatévi helybenlakás követelményének, százezer választóval több van, mint ahogy azt az uj törvény kontárszabászai kitervezték. Kétszázötvenezernél több a választó, mig a kormány berkeiben csupán – százötvenezerre számítottak. Azt remélték, hogy a szigoru összeirás majd csökkenti a választók számát. Tévedtek és most már itt állanak az uj szfinx: százezer fölösleges választó előtt.

Ez persze egyáltalában nem kivánatos kategória, mert sejtik, hogy nem huz a kormány felé és ezért máris fontolgatás tárgyává teszik az Olympuson, hogy választassanak-e az ősszel? Sulyosak a gazdasági viszonyok nyomasztó az atmoszféra, a légköri zavarok mind érezhetőbbek és ilyen időben nem tanácsos a választókat választási izgalmaknak kitenni. Éppen ezért azt tervezik, hogy a jelenlegi belügyminiszter küszöbön álló távozása után az uj belügyminiszter módosító törvényjavaslatot nyújt be a Házban, amely szerint a mai és már többször prolongált bizottsági mandátumok tulajdonosai intéznék a főváros vezetését. Én hiszek azokban a hirekben, hogy a miniszterelnök az országgyülési választások előtt a fővárosi törvényhatósági választásokat semmiesetre sem engedi megtartani, mert ezeknek eredményei az országos választásokra is végzetesen kihatnak. Odakonkludálok tehát, hogy nem lesz őszre különösebb politikai esemény, minden marad ugy, ahogy van, tovább vegetál a politikai álélet…

- Mi a véleménye a napfényre került panamákról, amelyek nemcsak a közvagyont, de az ország becsületét is sulyosan érintik?

- A legaggályosabbnak tartom, hogy éveken át folytatódhattak a visszaélések és semmiféle ellenőrző fórum vagy fölügyeleti hatóság nem jött azokra rá. Ugy látom, hogy az ügyészség olyan hinárba nyult bele, amelynek kibogozása szinte emberfölötti munka. Ha a vizsgálat nem lanyhul el, továbbra is a mai elánnal folyik, azt kell kérdeznünk a költővel: „Elröpült a nagy kő, ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg?” A székesfehérvári esetben egyenesen elképesztő, hogy másfélórára Budapesttől, egy tekintélyes város polgármestere ily zilált körülmények között évek óta vergődjön az egész város láttára és ellenőrző, vagy fölügyeleti hatóságnak ne jusson eszébe a városi adminisztráció ügyeiben lelkiismeretesebben betekinteni. Évekig feküdt ott a porondon egy szerencsétlen ujságiró, aki becsülettel szolgálta hivatását és egyedül próbált belevilágítani a városháza dzsungeljébe.

Ugy járt, ahogy tiz év óta hasonló körülmények között minden bátor tollforgató: lecsukták. Még ez a botránypör sem volt elég, hogy az illetékes tényezők fölfigyeljenek! No, de más is történt! Egy éve, hogy a belügyminiszter szigoru leiratot intéz a polgármesterhez és keményen megkritizálja városi adminisztrációját. Nem történik semmi. A város zug-bug a pletykáktól, de a felsőbbség, az „Obrigkeit” részéről teljes a passzivitás. Kérdem, mi történt volna ha a polgármester nem esik morfiumos lázba és nem irja meg ebben a beteg idegállapotában fatális levelét? Alighanem azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy semmi.

Folyt volna tovább a bratyizás minden vonalon, a kéz-kezet mos Wirtschait és a puszipajtások továbbra is szolidárisak maradnak. De más városokban és községekben is fordultak elő hasonló kínos esetek. Itt a dunaföldvári főjegyző esete: a pesti és a fehérvári panamák miniatür kiadása. A vergődő társadalom pedig a fejét kapkodja és tanácstalanul áll e megrázó jelenségekkel szemben. Az emberek ma már minden eszeveszett pletykának hitelt adnak.

A tragikus éppen az, hogy a lappangó hiresztelések idővel – igaznak bizonyulnak.
A bizalmatlanságot és az általános elszegényedés folytán egyre fokozódó elégületlenséget fokozza, hogy a vidéki közigazgatás müködése az ország számos vidékén könyörtelen revizióra szorul. A politikai, helyesebben választási korrupció méreganyagának hatása ez!

Százszámra kapom a panaszokat községekből, járási székhelyekről, amelyek némely szolgabirák és jegyzők mániákus eljárásairól, szinte patalógikus nagyzási hóbortjairól számolnak be. Óriási a bizalmi válság és mégis azt mondom, hogy politikai változás belátható időn belül nem várható. Ha a választók nálunk is minden hatósági nyomástól mentesen megnyilatkozhatnának, ha nálunk is hamisitatlan nemzeti önkormányzat volna, akkor a kormányzati rendszer 24 óráig sem maradhatna a helyén. De igy! És mégis mozog a föld!

Az eddig csevegő kesergő Friedrich István utolsó mondata ércesen csengett. Az arca kipirult, a gesztusa széles, erőteljes, mint a Házban, viharban vagy népgyülésen a tömegek fölött… És mégis mozog a föld! – ezzel a jelszóval készül Friedrich István szeptemberben vidéki agitációs körutjára.

(L. S.)