Viharos ellenzéki nagygyülés Debrecenben

Debrecen, junius 1.
Debrecen vasárnap az ellenzéki politika mellett tüntetett. Az ünneplés a pályaudvaron kezdődött, s folytatódott a gyülés előtti banketten és ujjongássá nőtt, amikor csonka Biharmegye hatalmas küldöttsége bejelentette, hogy az ottani polgárság többsége az ellenzéki politikához csatlakozik. Az Aranybika zsufolásig megtelt és roskadoztak a karzatok, amikor Hegymegi-Kiss Pál beszámolójára bevonulta: Rassay Károly, Nagy Emil, Sándor Pál, Baracs Marcel, több fővárosi törvényhatósági bizottsági tag és közéleti férfi. A közönség tulfütött hangolata ki-kirobbant már a beszámoló elején és néha szinte félelmetes erejüvé fokozódott.

Nagy Emil beszélt elsőnek. Azzal kezdte, hogy Trianonnal szemben az elmult tiz év alatt nem álltunk hivatásunk magaslatán.
- Sokan vannak nálunk olyanok – folytatta Nagy Emil - , akik, ha kiteszik tyukszemüket a határon, már állami támogatást kérnek. Az áldozathozás csillaga letünőben van. Ilyen erkölcsökkel a trianoni szerződést nem változtatjuk meg. Ahhoz tiszta, becsületes közélet kell, amely a demokrácia elveivel párosul.

Meglehetősen hátramaradtunk a revizió kérdésében. Ennek az oka az, hogy a kormány a revizióval keveset törődött, idejét elfoglalta az optánsügy. Rongyosak vagyunk s a külföldi kölcsönből nem a rongyos ruhánkat, cipőnket pótoljuk, hanem pávatollakat tüzünk a gomblyukunkba. Az a kormányzás, amely kalickát épit a háztetőre s kiszedi a fundamentumot, ahhoz a mágnáshoz hasonlít, akinek 6000 holdjából csak 200 hold maradt meg, de 15 inasát továbbra is megtartja. Ez a politika a revizió sirásása. Csak nemzeti összetartással érhetjük el óhajtott célunkat, mert szolganépnek nincsen becsülete, se hitele. Az a nemzet, amelyet saját kormány éretlennek tart a titkos választójogra, kiáltsa oda a kormányának érett vagyok, annyira érett, hogy nem hagyom magam elbolondítani!

Vonzóerőt kifelé csak a szabadság, függetlenség, testvériség tud kifejteni. Ha egy nemzet megtüri, hogy rabszolgája legyen egy klikk-uralomnak, akkor nem hisznek neki a revizió szükségében sem. Reviziós kiegyezést csak maga a magyar nép csinálhat, abszolutizmus és szük látókörü, gyerekes megjegyzést, hogy „ismerjük már a demokráciát 1918-ból, abból nem kérünk!” Ha 1918 előtt meg lett volna a szabadság és a titkos választójog, elmarad a forradalom is. Azért volt forradalom, mert a parlament elvesztette kapcsolatát a magyar néppel, a magyar tölgy gyökerei elszáradtak, a tölgyfa kidőlt. Hogy ilyen világ mégegyszer ne következhessék be, s hogy a revizió gondolatát előrevigyük, vissza kell adni a magyar nép kezébe a jogát, amely megilleti: a nép válassza meg a maga kormányát.
A beteg elpusztul, de nem visszük orvoshoz. A revizió gondolata összefügg a magyar faj nemzeti és demokratikus intézményeivel.

Nagy Emil, akit a hallgatóság minduntalan tapssal és éljenzéssel akasztott meg beszédében, most imára kulcsolja kezét:
- Engedje az Isten, hogy okos külpolitikával és tisztes belpolitikával mielőbb biztosíthassuk a magyar szabadság tavaszát!
A karzatokról virágcsokrok hullottak Nagy Emil elé és elborították a szónoki emelvényt.

Hegymegi-Kiss Pál rövid beszámoló beszédet tartott.
- Meg kell állapítani – mondotta – a kormány felelősségét a multért és a jövőért. A hágai és párisi egyezmények után azt látjuk, hogy amikor legsulyosabb helyzetünkben állampénztári fölöslegeink voltak, ezeket nem produktív módon használjuk föl. A szanálás gondolata megbukott. A kormány csak egyben maradt következetes: a magyar népet nem tartja érettnek a titkos választójogra. Furcsa játék az, hogy a népjóléti miniszter ur titokzatos hive a titkos választójognak, de a nyilt szavazás mellett foglalt állást. A magyar jövőt mi szivesebben látjuk azok kezében, akik nem üznek játékot velünk!

Sokáig éljenezték Hegymegi-Kiss Pált és folytatódott az ünneplés, amikor Rassay Károly emelkedett szólásra:
- Soha olyan nehéz nem volt lelkiismeretes politikusnak ellenzéki polgárok előtt beszélni, mint ma! Tele van az ország keserüséggel s nekünk nem az a föladatunk, hogy a végsőig feszült elkeseredését kirobbantsuk az ország kárára, hanem az, hogy valamiképen megszervezte a közvéleményt, nyomást gyakoroljunk a kormányzat irányára.

Az ország válságban van: morális válságban, gazdasági válságban és politikai válságban. Morális válságban, mert a hosszu kormányzatot nyomon követő korrupció és protekcionizmus átitatta a magyar közéletet és balkanizálja az országot. Tudják, hogy mire gondolok! A képviselői összeférhetetlenségre, álláshalmozásra, a közszállítási szabályzat félretolására, a protekciós pályázatok sikerére, azokra a korrupciós jelenségekre, melyek nap-nap után fölbukkannak és mérgező betegség jelenlétét árulják el.

Az egész világon megingott a gazdasági bázis és megingott az erkölcsi bázis is, de az egész világon összefognak a nemzet jobbjai, hogy ezt a jelenséget kiküszöböljék.
Az a nemzet, amely morális bázisát elvesztette, elvesztette az élethez való jogcimét is. A gazdasági válság ma már nem kimél egyetlen réteget sem. S a nagy gazdasági válságban minden erőfeszítésünk mellett nem tudjuk elérni, hogy megszüntesse azokat a közüzemeket, amelyek kimélyítik a válságot. Azért tartják fönn ezeket az üzemeket, hogy egyesek elhelyezéséről gondoskodhassanak…

„Ugy van!” „Ugy van!” – kiáltozza egyszerre ezer torok. „Le a protekcióval!” „Le a pártcimborasággal!” – hangzik minduntalan; Rassay folytatja:
- Nem hagyom magam megfélemlíteni, mert azt tartom, hogy a törvényhozás előzetes jóváhagyása nélkül rendelkezési és sajtóalapokat miniszteri önkényeskedéssel tullépni nem lehet.
Percekig megáll a beszéd, viharzik a gyülésterem.

- Mi a politikai válság? – folytatja Rassay. – Beáll, ha a kormányzók és a kormányzottak között az összhang megbomlik. Ki állítja ebben az országban, hogy ma a polgárság tömegei bizalommal tekintenek a kormányra?
- Senki! Senki! – válaszolja a tömeg.
- Meri azt mondani valaki, hogy azok a rétegek, amelyeket négy évvel ezelőtt a szanálás nyomán beállott optimizmus megtévesztett, most is a kormány hátamögött állanak? Meri-e azt állítani valaki, aki a parlament levegőjét ismeri, hogy a hatalmas kormánypárt lélekben is ott van a kormány mögött? Az ülésteremben mechanikusan szavaznak, künn a folyosón aggódnak, félnek, ugyanugy, mint mi. Ezek a képviselők nem a polgárságtól, hanem a kormánytól függnek. Egyensuly a kormányzók és a kormányzottak között csak ugy állhat helyre, ha megadják a nemzetnek az önrendelkező jogot, hogy önmaga döntsön saját sorsa fölött.

- Felelős kormányférfi ajkáról hallottuk, hogy Magyarország soha ilyen gazdasági válságban volt, Hallottuk a beismerést és ennek nyomában a tehetetlenség bevallását. De ennek a kormánynak nincs joga ilyen egyszerüen kitérni a felelősség elől. Ez a kormány elvesztette a jogát ahhoz, hogy amikor bajban van, rajta kívül álló világjelenségre hivatkozzék.
Ha meg tudta tagadni a külvilággal való közösséget, amikor a választójog szempontjából azt állította, hogy Magyarország egy külön sziget, amelynek semmi köze a külvilághoz, nincs joga hivatkozni külső jelenségekre, csak azért, mert bajba került. De nincs joga hivatkozni más szempontból sem. Mert ez a kormány nem a magyar nép bizalmából ül a helyén.

Elementáris erővel dübörög föl a taps erre a kijelentésre.

- Nem a nép bizalmából, hanem a lényeges hatalom alapján. Salgótarjánban Vass József azt mondotta, nem hajlandó defenzivába szorulni, offenzivába kezd. A népjóléti miniszternek nem volt egyetlen szava sem a morális válságról és nem volt biztató szava a jövőre. Egyszerüen harcba indul, offenzivába kezd a demokrácia és a titkos választójog ellen. A miniszter ur megtagadta saját magát, saját multját, mert ha 1918-ban a demokrácia nem bizonyul jónak, erre későn jött rá, tíz év után. Vass miniszter ur 1918-ban igenis üdvözölte azt a demokráciát és akkor a demokrácia gondolata, vagy ahogy ő magát kifejezte, a népakarat regulája nem volt elvetendő dolog az ő szemében. Soha nem állítottam, hogy a titkos választójog minden baj orvossága, de állítom, hogy visszahozza az emberek lelkébe a nyugalmat, amelyet az a tudat ad, hogy magunk intézzük sorsunkat.

- Én nem féltem a tömeguralomból az országot, a polgárság igenis elég érett arra, hogy maga intézze a sorsát. Nem hiszem el, hogy a nemzet minden bölcsessége, szaktudása ebben a kormányban testesülne meg. Ha azt mondják, hogy ez a nemzet nem érett sorsa intézésére, akkor pokolba az olyan alkotmánnyal, amely ezer évig vezetett egy országot és nem tudta éretté tenni a népet. A népjóléti miniszter ur, mint Brahman főpap jelenik meg, aki osztályozza a polgárságot. A Brahman szájából származnak a vezető körök, a végtagokból a polgárság, amely csak arra jó, hogy szolga legyen. A miniszter ur 1926-ban ezt a jelszót használta: kezdődik a hajtóvadászat. Most uj jelszót talált ki: nem hajlandó defenzivába menni! Hát én menjek? Én kormányoztam tíz éven keresztül?

A defenziv hadállást az 1848-as törvény találta föl, amely megállapította a miniszteri felelősséget. Igértek takarékosságot! A népjóléti miniszter urnak küldök egy üzenetet: e tekintetben különösen defenzivába kell szoritkoznia! Jól emlékszem arra az időre, amikor titkár voltam az igazságügyminisztériumban. Megépítették a minisztérium palotáját. Balogh Jenő, a tudományos világ legkiválóbb tényezője volt a miniszter, azt mondta: „Nem engedem, hogy mahagóiból csinálják a dolgozószobámat.” Jó volt a párolt bükkfaszoba is. És Balogh Jenő bevonult oda, ahol egy Deák Ferenc, Szilágyi Dezső képe tekintett le rá a falakról. A népjóléti miniszter ur különféle korszakok francia stilusáan csináltatott magának dolgozószobát. Jön a kenyéradó gondolata. Nyolc pengőt akarnak hozzátenni a gabona árához, amivel a fogyasztókat terhelik meg, tekintet nélkül arra, hogy szegény kisgazda termeli-e, vagy pedig huszezerholdas nagybirtokos.
Tessék degresszív arányban leszállítani a földadót.
Angliában 1819-ben a védővámok ellen harcot hirdettek, a jelszó ez volt: „Általános titkos választójog és a gabonavám eltörlése.” Mi megyünk, hajlandók vagyunk dolgozni az ország érdekében, arról azonban nem tehetünk, ha szembetaláljuk magunkat a tízéves kormányzat rémeivel. Mi ezt az országot nem tudjuk másképen megteremteni, a bizalmat helyreállítani, a gazdasági és politikai válságot megszüntetni, csak ugy, ha az ország legjobbjai összeállnak és becsületes programot adnak, amely levonja a tiz év minden mulasztásának tanulságát.

A polgári gondolat veszedelemben van! Mozduljon meg az ország polgársága!

Öt-tiz embert lehet terrorizálni, de ha a polgárság, mint egy erdő megmozdul, kell, hogy a maga akaratát diadalra vigye.