A magyar-cseh vámszerződés lejárta egész Európában sokkal nagyobb föltünést és aggodalmat ébresztett, mintsem az első órákban föltételeztük s megnyugvással lehet megállapitani, hogy az európai közvélemény ebben a kérdésben a magyar álláspont mellé állott.

Egyelőre retorziós eszközök alkalmazására nem került ugyan a sor, de ha a szerződés lejárta előtt nagy mennyiségben exportált árukészletek kimerülnek, akkor nyilván igen könnyen megtörténik, hogy egyik vagy másik részről erősebb eszközökhöz is jutnak, mint az autonóm vámtételek alkalmazása.

A magyar kormánynak mindenesetre igen nyomatékos fegyver áll rendelkezésére, ha a magyar gabona és vágóállatok bevitelét a szomszéd köztársaság kormánya adminisztrativ eszközökkel próbálná megneheziteni és pedig elsősorban a cseh fabevitel vámmentességének a megszüntetése.

A külföldi sajtó véleménye szerint a nyomás, amely a cseh iparra nehezedik, sokkal nagyobb, mint a magyar mezőgazdasági termékek megnehezitése folytán a magyar termelésre előállható kár. Különösen erős visszahatása lesz a magyar vámtételek fölemelésének a cseh gyapotiparra, amely a magyarországi import 54, a porcellániparra, amely a magyar szükséglet 93 és az üvegiparra, amely a magyar piac bevitelének 72%-át födi.

A cseh ipar némi födözetet talál abban, hogy a fiatal magyar textilipar jórészét a kezében tartja, amint ezt egy osztrák szaklap bizonyos elégtétellel megállapitja. Ez a megállapitás igen különös fényt vet a magyar iparpolitika berkeibe.

Amig ugyanis a magyar gazdatársadalom nem kereshet kompenzációt abban, hogy a cseh belső piac magas árait, ha más uton nem, a csehszlovák területen megmaradt birtokai révén élvezheti, mivel a cseh birtokpolitika révén ezeket a birtokait, vagy legalább jórészüket elvesztette, addig a cseh ipar eleve gondoskodott a födözetről és résztvett a magyar területen alapitott gyárak alapitásában s ezen a réven a magyar fogyasztó filléreiből biztosit tőkéje számára kellő kamatot.

A magyar-cseh kereskedelmi viszony megszakadásának egyik igen érdekes következménye az az érdeklődés, amely a magyar piac iránt különösen a német, az angol és a belga ipar körében mutatkozik. Hiába igyekeznek a cseh iparosok azzal a keserü mondással vigasztalni magukat, hogy a vámháboru révén legalább nem veszitenek egy ideig pénzt a magyar piacon, igen könnyen lehet, hogy a versenyző iparok ezalatt a cseh iparnak ezen a százados fogyasztóterületén befészkelik magukat.

A textilipar ma európaszerte olyan sulyos helyzetben van, hogy Lancashire, az angol gyapotipar fellegvára ma olyan áldozatokra is hajlandó ugy árengedmény, mint hitelkondiciók terén, amiről évekkel ezelőtt még hallani sem akart.

Senki sem tagadja, hogy a magyar mezőgazdaságnak életbevágó érdekei forognak e konfliktusban a kockán, de épp olyan bizonyos az is, hogy a cseh ipar igen könnyen elveszitheti néhány hónap alatt ezt a piacot, amelyet hosszu századok óta látott el termékeivel.