Károly volt román trónörökös Párisban ujabb puccsra készül

Páris, május 9.
Diplomáciai körökben egy idő óta sokat suttognak Romániáról és volt trónörököséről, Carol hercegről. Olyanok szerint, akik megérdemlik a „beavatott” jelzőt, a herceg uj puccsot készít elő, de nem romantikus alapon, amint három év előtt. Angliában, ahol Take Joneszku azóta csekkhamisításért bajbajutott unokaöccse volt a bizalmasa. Carolnak most - hír szerint - komoly ütőlapjai vannak. Azt beszélik, hogy mellette van a kormány és Mária, az özvegy anyakirályné, sőt megbékélten és megbocsátóan Carolért szállt síkra Heléna hercegasszony is, az elhagyott hitves.

Párisban, a volt trónörökös meghitt és közvetlen környezete mély titkolózásba burkolózik. Az egész vonalon: elszánt tagadás, amelyre azonban kihívón cáfol rá egy-egy öntelt mosoly: „Hiszen ha beszélni akarnék!”

És a leggondosabban elrejtett kérdésaknákat is sikeresen kerüli ki a már szinte gyanusan fölkészült diplomatikus válasz:
Károly herceg csak mint magánember tartózkodik Franciaországban, angliai kalandja, amely a kiutasításával végződött, ma még fokozottabb óvatosságra inti. A herceg tartózkodik minden politikai tevékenységtől és semmit se fog tenni, ami félreértésekre vezethetne Franciaország és Románia között. A herceg tudvalevően lemondott trónigényeiről…

És ha maga az ország hívná vissza? Népszavazással, vagy a törvényes kormány utján?

A válasz: egy széles kézmozdulat, amelyik mintha azt mondaná, hogy az előreláthatatlan lehetősége utja természetesen nyitva; - aztán pár tétovázó szó: „A herceg távol tartja magát az intrikáktól. A lemondását véglegesnek szánta. De persze lehetnek helyzetek...Carol herceg jó apa, aki, ha kell, bizonyára meg fog tenni mindent, hogy a trónt megtartsa fiának, a hétéves kiskirálynak…”

A herceg eleinte igen visszavonultan élt Neuillyben az asszonya, a kutyái, az olvasmányai és néhány meghittje társaságában, egy idő óta kilépett ebből az idilli inkognitóból.

Sokat megfordult a Fbg. Saint Germain egyes befolyásos, arisztokratikus szalónjában, kivált ahol a francia politika vezetőszemélyei is otthonosak. Személyi kedvességével, szeretreméltóságával – tegyük hozzá - , szellemi képességeivel is hamar lenyügözte őket. De szerzett összeköttetéseket francia radikálisok, sőt a szocialista párt felé is. Egyre nyíltabb a hercegnek az az igyekezete, hogy az itteni közvéleményben megváltoztassa a személyéről és életéről elterjedt híreket. Kétségtelen, hogy ez nagyrészt sikerült is neki és Carol ma Franciaországban határozottan „jó sajtó”-ra számíthat, kivéve, ahol a petróleum- és egyéb anyagi érdekek változatlanul Bratiannék felé hangolják a rokonszenveket.

A francia kapitalista körök ugyanis, nagyrészt, Bratianuék, a bankárjaik és egyéb vállalkozásaik befolyása alatt állnak, sőt éppen az ő támogatásuk az, amely a liberális pártnak megadja az anyagi lehetőséget az uj politikai küzdelemben. Ennek ellenére, számos jel van arra, hogy Carol hivei nagyon megszaporodtak Romániában.

A hercegnek egyre több itt a román látogatója, politikai notabilitások, köztük olyanok is, akiknek személye nem kis meglepetéssel szolgálnának vezéreiknek: Bratianunak, vagy Avereskunak. Ez az opportunisztikus sietség, amellyel egyesek így minden eshetőségre bebiztosítani igyekszenek magukat, beszédes bizonyság rá, hogy Bukarest eszkomptálja a készülő eseményeket.

És Carol, aki Hohenzollern ugyan, de már Bizánc napjának visszfénye alatt nőtt föl, kitűnően megérti látogatóit, a beszédjüket és hallgatásaikat. Párisi elfogulatlan román körök véleménye szerint Bratianuék megunván a kétévi ellenzékieskedést, elérkezettnek látják az időt, fölvenni a harcot a hatalomért Maniuék ellen. Maniu pedig, aki nyugati politikai iskola és demokratikus elvek neveltje, nem tudja magát rászánni a diktaturára. A liberálisok erőfeszítéseivel szemben Maniu és pártja szivesen támaszkodnék Carolra, tehát a királyi tekintélyre. Bratianu és Maniuék kiélesedő harca a demokrácia és a reakció csatárja. Erdély konok tusája a regát-tal, a szociális és egyéb ellentétek felőrlő mérkőzése dinamikus erők feltörésével fenyegetnek…

A gyermekkirály és a régenstanács nem elég elhárítani ezt a veszedelmet. Romániának egy a pártok fölötti, szuverén tekintélyre van szüksége: királyra, aki király és férf.