Ferenczy Noémi gobelinjei az Ernst-muzeumban

Ime egy másik álomlátó! Szintén a javából, sőt a legislegjavából való. De mennyire más! Nem eleven, nem izgatott, inkább fáradt, magábahullott, szintén jóságos, de sohasem mosolygós. Nagyon nyugodt, már nem is csodálkozó, akár a papnő, aki mindennap láthatja istenségeit. Ünnepélyes ő is, de ünnepeit nem rendezi, bennük él, mert nincs is egyéb világa, mint látományaié.

Álmélkodását már alig érezzük, mozdulatai lassúk, kissé vének, fáradtak, lemondók: Ferenczy Noémi képzelete nem történésekben, hanem helyzetekben él. Kényszerű világából nincsen menekülés. De nincs elkivánkozás sem, ájtatossága csak imád, de nem esdekel: csak önmagáért való. Elképzelései nagyon egyszerűek, egysíkúak, még csak meg sem kísérlik, hogy a távlat játékaival közeledjenek a szemlátta dolgokhoz. A lélek sötét hátterű fátylára vetítik a vizió nyugodt és alázatosan esetlen körvonalait, miközben nyugodt sokasodással szövik át a fátyol felületét.

De ez a sokasodás nem sokféleség, hanem egyszerű és nyugodt díszítményezés, melynek hangsúlya nem a külömbözőség túlburjánzó gazdagságán van, - ezt mindig kerüli - hanem egy legfőbb képelem ismétlésén. Egyáltalában nem gótikus, amit magasztalásképen szoktak ráfogni. Hiszen nem vágyik önmagától szabadulni, sőt ellenkezően, végzetszerű lenyügözöttséggel él és teljesen egy ezzel a néma világgal, mely minden ízében mai.

Mai lemondó fáradtságában, mai makacs elzárkózásában és éppen úgy mai az egyszerűsége mögül fel-feltünedező raffináltságában is. Mert hiába: a bizánci mozaikok és az unicornis történetének lelki világától jó néhány század lelki megosztódása választja el Ferenczy Noémi pompás gobelinjeit, melyek nem archaizálnak, nem kacsingatnak utánozgatva hátra, hanem tisztán és őszintén egy mai lelkiállapotot alakítanak ki, mai sóvárgás és mai lecsillapodás tisztult, gyönyörű termékeivé.