Mi a különbség a világválság és a magyar válság között?

Nehéz leirni és illő szavakba foglalni azt a kesernyés megilletődést, amely a gondolkodó magyar szivét elszoritja, ha hónapokig tartó távollét után a bécsi gyorsvonat átrobog vele a magyar határon. Kinéz az ablakon és elborulva figyeli a bánatos őszi tájat, látja a fekete hantok között, a borona előtt méla nyugalommal ballagó fehér ökröket, a kukoricásban dolgozó asszonyok tarka fejkendőit s lassan ráborul a magyar alkonyat mély csöndje és nyugalma.

Mennyire elüt ez a föld az európai tájtól, mennyire igaz, hogy e határokon tul más az élet! Mások az emberek nálunk, más a mozgásuk, másként öltözködnek, másként gondolkoznak, a második osztályban uribb emberfajta ül, még a harmadik osztály közönsége is tisztább s rendesebb, mint a francia középosztály, de hiányzik az a széles, nagy réteg, amely a német s francia gyorsvonatok harmadik osztályát megtölti, a kishivatalnokok, munkások, parasztok ezrei.

A magyar munkás és a magyar paraszt nemigen utazik s ha már igen, akkor sem gyorsvonaton. A házak fala, amelyeknek vörös teteje bevillan a vonat ablakán, sem kő vagy cement, hanem ősi magyar vályogból, a morbus hungaricusnak, a magyar tüdővésznek tenyésztőanyagából van rakva. A csönd is, a nyugalom is más, mint a délnémet táj vasárnapi nyugalma, amelyen a párisi vonat egy hosszu délután végigszáguld.

Állnak a gyárak német földön is, a német paraszt is sulyos gondokkal küzd, de a német válság mögött a borus ég alján mindig ott csillog a remény, egy nagy, erős és munkás nemzet reménye, hogy a nehéz idők elmultával jobb napok virradnak föl a német ég alatt. Nemcsak Németországban vannak sulyos bajok, másutt is gondokkal és gyötrelmekkel küzd az európai emberiség.

A gazdag Svájc is megérzi a zord idők szelét.
Appenzellben sorra zárulnak be az ezreket foglalkoztató himzőmühelyek, a Jura bájos falvaiban tétlenül tölti napjait sok munkáscsalád, amely nemzedékek hosszu sora óta gyártotta az emberiség nagyobb felének zsebében ketyegő órákat, emberek milliói néznek sötét arccal a közelgő tél elé. 

Anglia nagy ipari városaiban senkit se kimélt meg a nagy vihar, amely az európai emberiség feje fölött száguld, de mégis nagy a különbség a magyar válság és az egyetemes európai válság között.

Nagy a különbség a válság terjedelme és karaktere tekintetében.
A magyar válság mélyebb és szélesebb, gyökerei ennek a társadalomnak az alapjaihoz nyulnak le és sokkal szélesebb körben ágaznak el. A nyugateurópai országok gazdagabbak, mint mi, nagyobb a tőkeerejük, az ellenállóképességük, több a segélyforrásuk és szilárdabb gazdasági alapokon nyugosznak. Mindez közhely és az unalomig megismételt mondás, de friss jelentőséget nyer akkor, ha sulyos idők köszöntenek az emberekre, mint ma.

A háboru mindenütt óriási tőkéket semmisitett meg, de amig nyugaton ez a tőke csak részben semmisült meg, részben pedig fölfrissült és megujhodott nálunk, a mi likvid vagyonunk nagyobb fele helyrehozhatatlanul megsemmisült s most hiányzik az a tartalék, amely a válságos időkön átsegit. 

Még az osztrák tőke is nagyobb arányban tudta átmenteni magát a háboru és az infláció nagy pusztulásán, a német tőke milliárdokban menekül még ma is a hitleri őrület elől svájci és holland bankok trezorjaiba, mindenütt uj vagyonok keletkeznek a háboru véres tarlóján, mig mi, magyarok, ha megvonjuk a nagy mérleget, sanyaru deficittel kell lezárjuk a számadást.

Ez az egyik nagy s majdnem helyrehozhatatlan hiba: nincs tartaléktőkénk, a régi jórészben megsemmisült és uj részben a magunk hibájából, részben hibánkon kivül nem keletkezhetett.

A másik elütő vonása a magyar válságnak az, hogy aránylag sokkal, de sokkal több embert, családot, gazdasági egységet támadott meg megélhetési alapjaiban, mint másutt. Másutt, még a legmélyebben sujtott Németországban is ezrével vannak, százezrével vannak nagy egységek, cégek, vállalatok, gazdaságok, városok, amelyet megcsapott ugyan a vihar szele, de amelyek erős tartalékaik segitéségével baj nélkül állnak a nagy pusztulásban. Nálunk a nagybankokon kivül az ujjaidon számlálhatod meg azokat a nagy vállalatokat, amelyek gond nélkül nézhetnek a holnap elébe.

Tovább: minden ország parasztságát létalapjaiban támadta meg a mezőgazdasági értékek katasztrofális pusztulása.
De másutt van, aki segitségükre lehet, mint a keletporoszországi parasztságnak és földbirtoknak, másutt elviselhető kamatláb mellett talál kölcsönt, másutt nincs a röghöz láncolva a falusi proletariátusnak olyan nagy hadserege, amelynek elfojtott segélykiáltását mi álmainkban is halljuk. Ki tudja megmondani, hány magyar zsellér fog a semmiből az idén áttelelni, hol van másutt ez a félelmetes Reserve-armée? Ez a magyar és az európai válság között a legfőbb különbség. A modern terápia, ha egy betegség diagnózisában nehézségekbe ütközik, nyomban rejtett gennyforrások után kutat, a fogak tövében, a mirigyek szövetében, amely lappangva, de szakadatlanul szivárgó virusával megmérgezi a szervezetet.

A magyar válságnak e rejtett gennyforrása az ismeretlen számu agrárproletariátus, ezért nincs meg a normális, belső egyensuly a termelés és fogyasztás között és ezért tetszik e sötét percben olyan reménytelennek a magyar jövendő. Tegyük föl, hogy megkapjuk ez év végéig a nagy beruházási kölcsönt, s ha előbb nem is, de tavasszal munkát és foglalkozást tudunk szerezni, néhánytizezer embernek. Tegyük föl, hogy a válság nehezebbik felén tavaszra tul leszünk, kevés okunk van föltenni ezt, de ne fessünk még szörnyübb ördögöket a falra s vessük el a gondolatot, hogy a mezőgazdasági válság évekre állandósulhat.

A legjobb esetben azt érjük el, hogy a magyar agrárproletariátus annyit keres, amennyit a télen megeszik, de fogyasztani nem tud s boldogtalan állapotával akadályozza a magyar agrártermelés mechanizálását és racionalizálását, amelytől agrártermékeink javulását és áremelkedését remélhetjük.

E nagy, gazdaságilag holt tömeg nyomoruságos helyzetéből nem emelkedik ki, száma egyre nő, előretolt őrsei ma már itt tanyáznak a magyar főváros falainak tövében. Ezért nem tőke kérdése a magyar válság megoldása, hanem emberkérdés. Éspedig kétféle értelemben. Ember kell, aki a megoldást, nemhogy megtalálja, csak megkeresse, emberek megsegitése, kiemelése, ősi kötelékekből föloldozása az, amely a megoldáshoz elvezet.