Bayreuthot Wagner azért alapította, hogy a hétköznap kicsinységeit elhagyva, áhítatos figyelésre elkészülve, minden zavaró körülménytől megszabadítva zarándokoljanak hívei a dombon épült csarnok falai közé. A Parsifalt Bayreuthnak alkotta és Bayreuthnak akarta fenntartani mint egyetlen helynek, ahol a hallgató zavartalanul megtisztulhat a műben; midőn a szerzői jog négy évtized után megszűnt védeni a Parsifalt, a wagneri hagyományok letéteményesei azzal a kéréssel fordultak a német államhoz, hogy hozzon külön törvényt, amely lehetetlenné teszi a Parsifal előadását Bayreuthon kívül. Ezt nem sikerült elérniök s azóta a művet mindenütt játsszák; Bayreuth integritásán így esett az első csorba...

1931 augusztus 18-án azután halálos sebet mért önmagára. Ezen a napon Bayreuthot bekapcsolták a rádióba; 200 európai, amerikai és afrikai rádióállomás közvetítette a Tristan és Isolde előadását. Ezzel megfosztotta önmagát céljától és értelmétől.

Közpréda lett, hangjai zörejek és sívítások szűrőjén jutottak el milliók fülébe, otthonukban s papucsban elnyújtózva hallgatták az emberek a művet, amelyet Bayreuth eddig az ünnepi áhítat és salaktalan figyelem nevében celebrált azoknak, akik elzarándokoltak csarnokába. Bayreuth leszállott a hétköznapba s elvegyült konyhaszaggal és autótülköléssel...

Árulást követett el a wagneri elképzelés páthoszán, midőn engedve a csábításnak, mikrofón elé ment. Ha egyáltalán volt még célja s feladata, az a még büszkébb elzárkózás felé mutatott...

Mikor Wotan az engedetlenségbe esett Brünnhildet megfosztja walkürségétől s büntetésből kifekteti az útszéli sziklára, a büszke leány könyörög, hogy apja védje meg legalább attól, hogy bárki fia, ki az országúton jár, megközelíthesse...

Ez a wagneri mithosz. S Bayreuth most kifeküdt az országútra...