A légy jó mindhalálig századszor

A századik előadáson a sűrűn benépesült nézőtérről ugyanazzal a részvéttel és szeretettel, ugyanazzal a feszült figyelemmel kísérte a közönség a kis Nyilas Misi sorsát, mint a bemutatón. Mi az, ami ezt a sikert csinálta? Mi kényszerített kétszázezer embert, Magyarország egész intelligenciáját, arra, hogy súlyos gazdasági viszonyok között megváltsa jegyét a színházba és könnyek között figyelje egy debreceni kisfiú kis konfliktusát a felnőttek világával, illetőleg annak egy kis részecskéjével, amellyel érintkezésbe jut? Mért olyan izgatóan érdekes mindenkire, hogy egy gimnazistától ellopnak egy lutricédulát s emiatt maga kerül a lopás gyanuja alá? Holott a történet nincs is valami nagy technikai ravaszsággal színpadra állítva.

A feleletet két tényezőben találom.

Az első az, hogy az írónak sikerült valami egyetemest, minden emberre érvényest kifakasztani. Minden ember Nyilas Misi. Minden ember kapott gyermekkorában valami olyan sebet, ami a felnőtt korban is sajog. Minden ember szenvedett gyermekkorában igazságtalanságot, amelyet nem tud elfelejteni. Minden ember szenvedett amiatt, hogy a felnőttek nem értik meg és meggyanusítják legszebb impulzusait.

Minden ember vágyódott gyermekül bejutni a felnőttek világába, amelyről valami naív ideálképet képzelt magának s aztán mikor érintkezésbe jutott vele, kiábrándult belőle. Minden embernek volt olyan kamasz-ideje, amikor a gyerekek közül már kinőttnek érezte magát s a felnőttek még nem vették be maguk közé. Minden embernek volt konfliktusa az iskolával azért, mert a tanárok is felnőttek, akik nem értik, nem érthetik a gyermek lelkét. Egyszóval: Nyilas Misi majdnem tragikusra fordult története lényeges elemeiben minden embernek története.

A gyermekkora pedig mindenkinek kedves, emlékeire mindenki elérzékenyül s mindenki boldog, ha újra átélheti Nyilas Misi sorsán át saját gyermekkora könnyeit, üldöztetését és megigazulását. Ez Móricz Zsigmond nagy leleménye, ami az író tudatos szándéka nélkül, a tiszta írói ösztönből került a darabba. Kétszázezer embert tett ezzel az író lelki testvérévé. Thackeray, mikor a Vanity Fair egy bizonyos passzusát leírta, felugrott íróasztala mellől és a szobában fel-alá szaladgálva kiáltotta: Ezt a géniusz sugallta nekem! - Móricz Zsigmond is elmondhatja az angol író szavait.

A roppant siker másik tényezője Vaszary Piroska. Ezt a fiatal színésznőt mint komikát fémjelezte színház és közönség, addig csak beszédének, mozgásának őseredeti komikumával és maszkjainak önfeláldozó groteszkségével hatott. Most egyszerre kiszakadt benne a drámai véna: a Nyilas Misi szerepe kihozta belőle legmélyebb lelki hangjait. A kedvelt és valóban kitünő komikából elsőrendű színésznő lett, regisztere egy széles és messzezengő hanggal bővült. Ritka érdekes példa ez arra, hogy mennyire meg tudja növeszteni a színészt egy igazi szerep.

A színháznak nyilván az a siker juttatta eszébe, hogy Nyilas Misit Vaszary Piroskával játszassa, melyet ez a színésznő a kabaréban bohózatos kamasz-szerepekkel aratott. Ez az ötlet adott neki alkalmat, hogy a közönséget meglepje olyan kvalitásokkal, melyeket nem is sejtettek benne. Annak pedig mindenkor örül a közönség, ha felfedezhet egy új tehetséget. Ezt aztán szinte lelkendezve kapja fel és gyermekként örül a sikernek, melyet maga csinált.

Móricz Zsigmond szerencséje: a géniusz rendkívüli sugallatának boldog találkozása a legjobbnak bizonyult szereplővel. Ebből lett a száz előadás és bizonyosan lesz még jóval több is.

Schöpflin Aladár