A buza meg a csizma a magyar földmüvestársadalom gondolkodásában régtől szoros kapcsolatban állanak egymással. Egy pár csizma ennyi meg ennyi buzába kerül, békeidőkben egy pár csizma egyenlő volt árban és értékben egy mázsa buzával – ez a gazdasági egyenlet volt az alapja és a talpköve a magyar paraszt gazdasági gondolkodásának.
S ebben a népies formulában több az igazság, több a dolgok egymáshoz vonatkozásának ösztönös megérzése, mint számos tudós kézzel megirt közgazdasági értekezésben. Éspedig azért, mert a csizma és a buza árának egymáshoz vonatkoztatása nem egyéb, mint plasztikus kifejezése annak az igazságnak, hogy a jólét és politikai nyugalom nem más, mint függvénye és következménye a gazdasági egyensulynak.
Ha a pénz állandó értéke megrendül, ha a termelési ágak összefüggése, ha a termelésnek, mint egységes egésznek viszonya a fogyasztáshoz eltolódik, ha a régi, beidegzett értékek megváltoznak, röviden, ha a pár csizma ára a magasba lendül s ezzel szemben a mázsa buza ára a mélybe süllyed, akkor zavar és nyugtalanság áll be a társadalom életében, olyan nyugtalanság, amely nagyon gyakran politikai kirobbanásokhoz is vezet.
A háboru második fele óta, az inflációs esztendők torz jelenségeit leszámitva, a magyar parasztnak volt igaza. A csizma ára egyre nagyobb lett, a buza egyre olcsóbb és ki tudja, elérte-e ezen a forró nyáron a mélypontot. Ollónak nevezték az oroszok ezt a gyötrő értékkülönbözetet a mezőgazdasági termények és az ipari cikkek áralakulása között s a válság, amely ma különösen az európai mezőgazdasági országokat gyötri, nem egyéb, mint az olló két szárának ujabb eltávolodása.
Ha ennek az ollónak a két szára olyan közel jut megint, mint volt 1914-ben, a nyugalom és a gazdasági rend talán ujra helyreáll magyar földön is. A gazdasági egyensuly törvényeinek kutatása ma még csak gyermekkorát éli. Milyen föltételektől függ ez a megnyugtató egyensulyi állapot, a fejlődésnek milyen eltolódásai zavarják meg, csak ma kezdik kutatni a tudósok. Egyelőre csak megfigyelésekkel kell megelégednünk és azzal a megállapitással, hogy abnormális az az állapot, amikor a javakban való bőség, az ipari és agrártermékekben való tobzódás, a teli raktárak és szinültig rakott hombárok mellett az emberiség, a müvelt európai és amerikai emberiség tömegei gondokkal és nélkülözésekkel küzdenek.
De lassan derengeni kezd az amerikai és európai köztudatban az a hit, hogy a nagy válság, amely ma már egyetlen országot se kimél meg, még a büszke és boldog Franciaországot sem, mert hiszen a francia paraszt se tudja már eladni a borát és a gyümölcsét, a főzelékét és a szőlőjét, ez a világkrizis mégis csak kiinduló pontja lesz a javulásnak és a gyógyulásnak.
Mert ha a buza ára állandóan alacsony szinvonalon mozog, akkor a csizma ára sem lebeghet toronymagasságban. S el kell következnie annak az időnek, amikor a csizma ára ujból alkalmazkodik a buza árához s vele együtt minden iparcikk ára leszállt arra a vonalra, ahol a nagy tömegek megvásárolhatják. Különben az az ipari válság, az a munkanélküliség, amely Európa és Amerika nagyiparát ma gyökerestül megrázza, amely a Lancashire és a Ruhr-vidék kazánjainak tüzét eloltotta és a cseh ipart arra kényszeriti, hogy a munkaidőt a felére röviditse, szörnyü és minden képzeletet meghaladó összeomlással fog végződni.
A folyamat már meg is indult, a tengerentuli nyersanyagoknak, a guminak, az érceknek, a gyapotnak, a kénnek, az olajoknak hallatlan áresése nem torpanhat meg a gyárak kapujánál, előbb vagy utóbb meg kell indulnia az ipari késztermékek áresésének is, a csizma nyersanyaga olcsóbb lesz, de olcsóbbnak kell lennie a kész csizmának is, hogy az európai földmüvelők tömegei megvehessék.
A nyersanyagok áreséséről a londoni piacon a következő angol összeállitás nagyon plasztikus képet nyujt: a buza ára 1920 óta 4 angol fontról kvarterenként (112 P) 1 font 1 shillingre esett (49 P), a gumi ára fontonkint 6 pengő 50 fillérről 70 fillérre, az ezüsté unciánkint 9 pengő 80 fillérről 1 pengő 75 fillérre süllyedt. Igen nagy az áresés a legfontosabb tengerentuli eredetü érceknél: A cin ára tonnánkint 420 font volt, ma csak 135, a réz ára tonnánkint 122 fontról 49 fontra süllyedt, a cink ára tonnánkint 62 font volt, ma nem ér többet 16 fontnál. Az ausztráliai kormány a gyapju ötvenszázalékos áresése következtében olyan szorongatott helyzetbe került, hogy az Angol Bank segitségét kellett igénybevennie. Vajjon ilyen méretü áresések mellett az iparcikkek megmaradhatnak-e abban az elérhetetlen magasságban, amelyben ma mozognak?
Ebből a szemszögből nézve, a buza áresése talán nem is az a katasztrofális jelenség, amelynek ma látjuk. Az európai paraszt mindig mostoha gyermeke volt a világnak, a háboru után az ipar volt Isten választott népe. Ma már nem az, de a nagyiparosok még nem tudják. Mihelyt ráeszmélnek erre, megváltozik a világ sora is. A nyereségnek alacsonyra, igen alacsonyra kell leszállania, ki kell az iparnak verni a fejéből, hogy a technika minden csodája csak azt a célt szolgálja, hogy a tantiémek gyarapodjanak s el kell tünnie annak a lehetetlen állapotnak, hogy – mint például a villamosáramtermelésnél – a fogyasztó tizszeresét fizesse a termelési költségeknek.
Egy igen bátor ember, az Egyesült Államok berlini követe olvasta ezt a megdöbbentő visszaélést a világ áramtermelőinek fejére, de ugyanolyan joggal fölsorolhatta volna az ipar egynémely kimagasló ágát is, ahogy ugyanez a tulértékelés, ez a fantasztikus nyereséghajhászás állja utját a fejlődésnek. Lehet, hogy ezt az elkerülhetetlen áresést ujabb nagy megrázkódtatások nélkül nem usszuk meg, lehet, hogy sztrájkok és politikai küzdelmek fognak előtte járni, de nekünk, akik elsősorban agrárcikkek kivitelére vagyunk utalva, nincs okunk a tulságos aggódásra. A csizma árának eséséből csak hasznunk lehet!
