A filmművészet eddigi útja sorozatos küzdelem olyan idegen behatások ellen, amelyek ennek a technikából született művészetnek a kialakulását megakadályozták.
Ma már azonban elérkeztünk odáig, hogy a film önállóságáról beszéljünk. A lencse hajlékony, finoman érzékeny és szubjektíven alakítható lett, amely, ma már tudjuk, közvetlenül az élet jelenségeihez fordulhat s amelynek a téma-anyaga, annak formája is önmagából alakítható ki.
A témaanyag és annak formája elválaszthatatlanul egy a filmmel, mint technikai "szerszámmalť"és a film technikai fejlődésével. Amikor tehát a filmről beszélünk, először magát a szerszámot, az eszközt kell szemügyre venni, hogy a mondanivalóról és annak lehetőségeiről is beszélhessünk.
Balázs Béla hét évvel ezelőtt megjelent "Sichtbare Mensch" c. könyve ezt az alapvető munkát végezte el. Sok újszerűséggel és a film lényegének a felismerésével fogalmazta meg azt, hogy mi is a film.
Most megjelent "Geist des Films" c. könyvében, amely az előbbinek egyenes folytatása ugyanezen az úton haladva, a gyakorlati tapasztalatok leszűrésével fedezi fel újra a filmet.
Balázs erős érzelmiségén és sajátosan egyéni lelkiségén keresztül nézi és értékeli a filmet. Természetes, hogy a filmben is elsősorban az érzelmi, a költői kifejeződés lehetőségeit vizsgálja, illetve mutatja ki, magából a filmből kiindulva. A film alkotóerejét, nagyon helyesen alapelemeiben, a "Grossaufnahmeban" (premier plan), a beállításban és a montázsban (a képek összeszerelésében) látja. Megfogalmazza azok törvényszerűségeit s így húzza meg az irányvonalat, így mutat rá ebből a legfinomabb kifejeződései lehetőségekre is. Nem kívülről erőszakol a filmre egy elméletet. A teóriát a filmből építi ki. Ez kitünő példa arra, hogy a merev, lélektelen technikát, hogyan lehet egy új, sokszor egészen differenciált érzéstartalom visszaadására kényszeríteni, a technikába életet vinni.
A könyvben ezen az útmutatáson van a hangsúly s egészen természetes, hogy ezen az úton Balázsnak el kellett érkezni a legmodernebb filmtörekvések olyan kimerítő és részletes tárgyalásához is, amelyet én a könyv egyik legszebb részének tartok, éppen úgy, mint a színes, plasztikus és a hangosfilmről szóló megállapításait, ha nem is értek mindenben egyet vele. Miután azonban én a könyvet a ma még kialakulatlan filmkultúra elmélyítése szempontjából értékelem, nem térhetek ki a részletekre, már csak azért sem, mert éppen a fenti szempontból rá kell mutatni a könyvnek egy nagy hiányára, amely különben minden megállapításánál érezteti hatását.
A mai film, minden technikai tökéletessége és részletszépsége mellett is válságban van. Úgy a hangosfilm, mint a színpadi és más elemekkel telített film reakciójaként fellépő avantgarde-törekvések és maga a legművészibb filmtípus, az orosz film is változások előtt áll. A film hallatlan elkapitalizálódása mellett az európai és amerikai filmben a válság okát művészileg abban az ellentétben kell keresni, amely a film eszközei és a mondanivaló között fennállanak. A filmben a technikai erők, fejlettségüknél fogva ellentétbe kerültek a mai filmalkotás ideológiai és tartalmi formáival. Az eszközök a jogaikat követelik. Ma már tehát, az eszközök tisztázása, a részletlehetőségek kimutatása nem elég, meg kell határozni azt a dramaturgiát is, amely a lencse lehetőségeit kibontja és érvényrejuttatja.
Mert a film szelleme, amelyet Balázs ideológiailag és művészileg is nagyon szépen, de csak a részletekben fejtett ki, teljes egészében csak az egész filmben, a felépítésben állhat elénk.
Az én felfogásom szerint, a film csupán optikai dokumentum lehet, amely egy bizonyos viszonyt fejezhet ki. Az ember s a társadalom, a világ kölcsönösen egymásraható viszonyát. A film tehát nem korlátozódhatik csak a játékra, de semmiféleképen sem hagyhatja figyelmen kívül az érző, cselekvő, alakító embert. A film művészete ennek a viszonynak a felfedésében van. Ez a látás, a film technikai erőit egy szempontnak rendeli alá. Meghatározza a képek kapcsolásának, a film kinetikájának formáit, módját, a filmben jelen lévő képzettársító eszközök alkalmazását, meghatározza a filmjátékot, amely mint az orosz film is, fokozatosan leépíti a színészt és az embert, az emberi érzéseket a felvevőgéppel, a montázzsal fejezi ki. Más értelmet ad a ritmusnak, s a film minden eszközének.
Az átfogó dramaturgia jelentőséget ad az eszközöknek s annak hiánya Balázs könyvének értékei miatt érezhető kétszeresen.
Bizonyos azonban, hogy így is fontos munkát végzett. Megmutatta, mit kell kidomborítani és mit kell meglátni ebben az eredményekben olyan gazdag fiatal művészetben, amely elválaszthatatlanul eggyéforrt az új kultúrával és az új emberrel.
