Munka vagy kartel I.
Már nem tagadják a miniszterek sem a súlyos gazdasági válságot!
Évek óta napról-napra súlyosabb az ipar, a kereskedelem és a földmívelés helyzete. A társadalom minden rétege, akik a termelő munkából élnek, nyomorognak, reményvesztetten vergődnek. Bukás, munkanélküliség és öngyilkosság jellemzi a helyzetünket. Nem kell már statisztika ennek a szomorú állapotnak a bizonyítására.
De van egy tényezője gazdasági életünknek, amely ebben a sivár temetőben évek óta állandóan mindig jobb és jobb nyereséggel zárja mérlegét és ez a nagybankok kartelje. Oh, bocsánat, amiért ezt a nebántsvirágot meg mertem említeni. Tudvalevő, hogy csak neki szabad minket magas hitelkamattal és az áruk árának magasra emelésével bántani, de nekünk ezt panasz nélkül tűrni kell. A türelmi idő azonban lejárt és tovább nem hallgatunk.
Sok ígéretet kaptunk már, köszönjük, többet nem kérünk.
Tettek kellenek, nem bírjuk tovább. A kisántánt és patronusaik második Trianont készít számunkra. Szüntelenül folytatják ellenünk a gazdasági, társadalmi és kultúrharcot. Meg akarnak semmisíteni minket.
Tehát háborúban vagyunk és ha kell, még kivételes intézkedésekkel is a gazdasági egyensúlyt biztosító kormány politikájára van szükség, amely a nemzet egész egyetemének biztosítsa a munkát és megélhetést. Nem tartható fenn az az állapot, hogy a nemzet gazdasági tényezőinek 95%-a, az ipar, kereskedelem és földmívelés elpusztuljon, 5%-a pedig ebből a pusztulásból gazdagodjék meg, az árak, a feltételek diktálásával.
Még a gondolata is távol áll tőlünk annak, hogy a nemzet tőkéje ellen lázadjunk. Csak a nemzet tőkéjének kezelői ellen van súlyos panaszunk és ez az, hogy a nemzet tőkéjének kezelői visszaélnek azzal a hatalommal, amelyet a nemzet tőkéje reprezentál. Ahelyett, hogy minden rendelkezésre álló tőkével a tőkeszegény ország termelését mozdítanák elő, spekulálnak, frankot, búzát stb. koncentrálnak és a súlyos spekulációs veszteségeket a magyar gazdasági élet sínyli meg és az ilyen terheket reáhárítják, annak kell elviselnie, ha belepusztul is.
Karteljük állapítja meg a bankbetétek kamatját, úgyszintén a hitel kamatlábat, amelyet mindenféle cimen úgy feltornáznak, hogy nem bírja el a termelés és a fogyasztás. A bankok betét- és hitelkamatja közötti különbözet kétszerese a békebelinek, 100 %-kal keresnek többet, mint a háború előtt. A bankokhoz tartozó érdekeltek azt szokták hangoztatni, hogy ha a „tőke nem élvez teljes szabadságot, kivonul az országból”. Ez túlzott állítás és ijesztés, azért, hogy a bankok teljesen szabadon „dolgozhassanak”. Magyarországon a hitelező tőke mindig megkapta és a jövőben is megkapja a jó kamatozást, de a bankok által a kamaton felül mindenféle cimen felszámított költségek elbírhatatlanul megdrágítják a hitelt.
Nyers-, félkész- és készanyagokat és árukat termelő vállalatok vannak a bankok birtokában, vagy befolyásuk alatt. Ezeket kartelbe tömörítik, és az áruik árának felsrófolásával megkárosítják az egész nemzet fogyasztóközönségét. Ily módon kis fogyasztás mellett is biztosítani lehet a szinekura állások busás jövedelmeit.
Vannak cikkek, amelyek 60-100%-kal drágábbak nálunk, mint a szomszédos államban. Ezt szerintük a magyar ipar pártolásáért kell az országnak elviselni. A magyar iparért szivesen hoz az ország reális áldozatot, de ezekben az árakban meg nem engedhető haszon van elrejtve. Ezt bizonyítja pl., hogy a német vasgerenda a nagy vám és szállítási költség dacára olcsóbb volna Budapesten a magyar vasgerendánál.
Hogy lehessen ilyen drága hitellel, anyaggal és súlyos közterhekkel rentábilisan, olcsón termelni, és azokat fogyasztani. A termelőmunka megindulásának az a feltétele, hogy olcsóbb legyen a termelés. Ez pedig csak úgy érhető el, ha a hitelkamat, az anyagok árai és a közterhek csökkennek. A munkabérek egyáltalán nem csökkenthetők.
A kormány gazdasági politikájának a nemzet érdekében új irányt kell venni és a tőkeképződés érdekében meg kell védeni a kartelekkel szemben a betevők érdekeit, úgyszintén a hitelezők érdekei mellett az adósok érdekeit is. Továbbá biztosítani kell az anyagok és áruk piacán az egészséges versenyt.
Erre alkalmul szolgál a beígért és már régen aktuális „kartel törvény”, amelyet úgy kell megalkotni, hogy a végrehajtása új közterheket ne jelentsen és a vállalatok belső ellenőrző zaklatását teljesen mellőzze. Az anyag- és áruárakat szabályozó és a visszaéléseket megtorló irányító keresettörvényt a kereskedelmi miniszter alkalmazza. Főképpen ne látszat, hanem komoly, a célt szolgáló törvény legyen. E cél érdekében javasoljuk a törvényben az alábbiak felvételét:
I.
1. A bankok a betétek után a Nemzeti Bank mindenkori kamatlábának legalább kétharmadát fizesse, de az a kamat a N. B. kamatlábánál legfeljebb 2%-kal lehessen kisebb.
2. A bankok által szedhető hitelkamat kellő fedezet esetén ne haladhassa meg a N. B. kamatlábának egyharmad összegét, de az az összeg 2%-nál több nem lehet.
3. Személyi hitel esetén, ha a bank tényleg biztosítja a hitelt, úgy annak költségeit a 2. pontban írt kamathoz hozzászámíthatja, de semmi más cimen költséget nem szedhet.
4. A közvetítő kis bankok a 2. pontban írt kamatnál 1.5%-kal magasabb kamatot szedhetnek.
5. Szankció az uzsora elleni törvény alkalmazása legyen.
Ez a hitelkamat nem akadályozza meg külföldi kölcsönök felvételét, mert jó kezek mindig kapnak a bank betétkamat nívóján külföldi kölcsönt, míg a rossz kezek jobb, ha egyáltalán nem kapnak.
