|
Dienes Valéria - A szent Imre misztérium
Ha még mindig vannak, akik a tánc művészetét nem helyezik egy rangra a többi művészettel, ez talán azért van, mert oly finom disztinkció választja el a megmutatkozást a megmutogatástól. A táncban van valami ősin naiv és gyermeki vonás. Már a csecsemőben benne él ez a különös, túlról hozott vágyakozás boldog, harmónikus mozdulatok után. A gyermek érzelmeit ösztönösen táncmozdulatokkal fejezi ki, s primitív népek számára a tánc oly közvetlen beszéd, mint az anyanyelv. Valami ős női sajátság is van a táncban, de csak mert naivság, ifjúság, szépség nőiesnek tartott tulajdonok.
Minden babona ellenére az igazi táncosnak nincs neme, mint ahogy nincs nemük az angyaloknak. S noha sokat gyakorolt motivum a megmutogatás, az igazi tánc mégis önmagáért van és önmagának. Nem olyan, mint a szó, melynek rendeltetése, hogy meghallják a táncoló, legmélyebb lelkével beszélget. A színész mindent kifelé ad a nézőknek, a táncoló csak sejteti azt a belső boldogságot, mely mozogni kényszeríti; táncolót nézni annyi, mint az álmodó arcáról leolvasni szép álmait.
A többi tánc-elméletektől és iskoláktól legélesebben éppen ez a vallási elem különbözteti meg, ami legtöbb koreografiájában, s növendékeinek általános nevelésében is érvényre jut. De ezzel nem tért el a tánc tulajdonképeni céljától, hiszen a vallás és tánc minden időben rokonok voltak. A vallás szelleme mellett a Dienes-iskolában fontos szerepet játszik az irodalom is; szívesen táncolnak meg verseket, nem is mindig a könnyű és népszerű fajtából.
Dienes Valéria, a nagy Isadora Duncan tanítványa volt, s ő hozta hozzánk először a klasszikus táncok igényét, s e táncba a geométrla meglepő elemét. E geometrikus elem Isadora Duncan-től, aki a görög vázák táncosaitól megigézve felfedezte korának forradalmi új tánclehetőségét, szintén nem volt idegen. A geométria, képzelt síkok és szögek törvényei szerint osztja be a táncos terét, s valami magasabb és ideális módon szabályozza mozdulatait. A Szent Imre misztériumot úgynevezett mozdulatművészek játsszák, s a mozdulatművészet nem tisztán és egészen tánc, legalább is a mozgás jogát legtöbbször igen ökonomikusan gyakorolja. E mozdulatdráma, melynek koreografiáját, s nagyrészt verses szövegét is Dienes Valéria írta, hét részes orchema Szent Imre legendájából, mélyen vallásos szellemben.
Nem bigott és szegényes vallásosság ez, áhitatos puritán hit, amely lemond a színészi és színpadi fogások arzenáljáról, ragyogó technikai bravurokról, naivságot és alázatosságot vállal, mert hite naiv és alázatos, de éppen ebben van ereje, s eredetisége. A Szent Imre esküvőjén újjongó háromszázfőnyi angyalsereg e szellemtől áthatva, oly benyomást tudott kelteni, amit talán fényesebb külsőségek és raffinement segítségével nem tudott volna. Elhittük nekik, hogy angyalok, s éreztük, hogy maguknak táncolnak, maguknak annyi, mint Istennek.
Stílusosan illeszkedik hozzá gr. Zichy Sitta a jegyes szerepében, bájos és szelid mozdulataival. Az együttes legjobb táncosa Virág Ilona, kész mesterségbeli tudással, különösen karjainak dekadens játéka vált ki érdekes hatást. Szép produkció a Szűzmária jelenés, színeiben, s finom mozdulatában a lourdesi madonna ismert képét szuggerálva. Az orchema legjobban megoldott része a bizantikus stílusban, korhű ruhákban, és szépen stilizált mozdulatokkal megjátszott nászjelenet. E kevésmozgású drámai percekben a misztérium méltó volt nevéhez. Török Sophie |