Kiállítások

Zádor István a Fészekben szép gyüjteményt mutatott be rajzaiból, amelyek láttára ismét eszünkbe kellett jutnia, hogy a mai mindent csak fényképpel illusztrálás művészileg mennyire alacsonyabbrendű állapotot jelent azoknál az időknél, amikor művészek kezében volt a tájak és események ábrázolása. Zádor élesenlátó, frissen és közvetlenül dolgozó lerajzoló művész, aki nem a fantázia, hanem a megfigyelés eszközeivel foglalkoztat.

Könnyedén, sőt gyakran virtuózi módon rajzol, egy halk naturalizmusnak némi impresszionizmussal színezett módján, mindig úgy, hogy a témát valami festői hatás köré csoportosítja. Nem elégszik meg egypár odavetett vonallal, hanem szeretettel foglalkozik a részletekkel is és nem vész beléjük. Futólagos állapotok éppen úgy érdeklik, mint maradandóbbak. Nem annyira az erő, mint inkább a lágy finomságok embere.

Cselényi-Walleshausen Zsigmond kiállítása a Tamás-galériában alkalmasint meglepte művészetének ama barátait, akik biblikus korára emlékeztek. A fantázia témáit a mindennapi valósággal cserélte fel, a sötétes, mély és vastagon áttetsző színeket csupa egészen halványan világító, vékony festéklehellettel. Ma tájképeket, csendéleteket, aktokat fest, mindet a legerősebb, de rendszerint szétszórt megvilágításban. Egykori komponáló korának szenvedéseket megjelenítő, gyakran heroizáló hangulatait csendes, szerény és merengő líra váltotta fel, mely ábrándosan öleli körül gyönyörködése tárgyait.

Liebl Ervin kiállítása a Kovács-szalonban szolgáltatta kétségtelenül az elmult két hét legnagyobb művészeti szenzációját. A fiatal férfikorában váratlanul elhunyt művész e hagyatéki gyüjteménye váratlan meglepetés volt. Olyan egészen különálló és eredeti alkotótehetséggel ismerkedtünk itt meg, amelynek elvesztését élénken fájlalnunk kell. Liebl évek során csak önmagának dolgozott, nem lépett a nyilvánosság elé, pedig ugyancsak volt mondanivalója. Halála után hozzátartozói sok száz grafikai lapját megmutatták néhány műbarátnak, akik ezzel a kiállítással adtak kifejezést elragadtatásuknak.

Egészen különleges egyéniséggel találkoztunk itt. A lehető legrobusztusabb fantáziával, mely óriási sziklákat görget, hogy gyötrődő nagyotakarását valahogyan kifejezésre juttassa. Csupa hatalmas erőtől túlbuggyanó vívódást látunk, mintha egy földhözláncolt óriás vergődne előttünk, akiben magasra vágyó lélek küzd a test börtönével. Óriási izmaik súlyától szenvedő és hatalmas erejüket csak vonaglásra használó testek és komor tájak vajúdnak előttünk, mintha világok születését akarnák elmondani. Csupa túláradó és kínlódó forma, amelyek gigászi méretűvé torzítanak fel mindent. Szörnyű mód görcsössé nőtt fatörzsek, baljóslatú tájak, keserves munkába görnyedt testek a legrikoltozóbb fortisszimókban.

Ám e gyötrődés mögött sóvár szabadulnivágyás van, rajongó hit a megváltás mindig elszálló lehetőségében. Mind olyan tulajdonságok, amelyek a mi naturalista izű művészetünkben éppenséggel nem voltak gyakoriak, melyeket harcos expresszionizmusunk hirdetett ugyan, de csak kevéssé mutatott. Liebl messzire túljárt a megfigyelések ismétlésén. Egy izgatott és gazdag lelki élet forrongó álmait iparkodott önmaga teremtette, sokszor ultrafantasztikus formákban kifelé vetíteni, még pedig akkora és annyira eredeti erővel, hogy ezentúl őt a magyar expresszionisták sorában a legelső helyek egyikére kell állítanunk.