Faragó Sándor és László Aladár vígjátéka a Belvárosi Szinházban

EGY LÁNY, AKI MER

Ez a nagysikerű vígjáték csak azért fontos, mert elszomorító dokumentuma annak, hogy mit tesz egy tehetséges fiatal íróval az úgynevezett szinházi válság. Hogy lesz egy bátor és becsületes szinpadi íróból - sikeres író: így lehetne megfogalmazni a kérdést. Faragó Sándor nyugtalan, kereső szellemű, fanyar szatírájú, kesernyésen filozofáló, érdekes fiatal író. Két első darabja: a "Bérkaszárnya" és a "Piroska és a farkasok" tele volt új emberi és szinpadi problémák keresésének feszültségével.

Nem állítom, hogy ezeket a problémákat meg is oldotta darabjaiban: de legalább kereste és felvetette őket, erőteljes, egyéni hangon. Darabjai megbuktak. Nem voltak tökéletes darabok: de frissek és merészek voltak. Most aztán írt - László Aladár, egy másik fiatal író társaságában - egy harmadik darabot. Ez sem tökéletes, de legalább nem friss és nem merész: szokatlanul nagy sikere van.

Ime a teljes szinházi korrupció betetőzése. Fiatal írók, jobb szándékaikat szegre akasztva elkövetnek egy kis üres, cukrozott vígjátékot, amelyből gondosan, félve kihagynak minden eredeti ötletet, minden gondolatot, minden finoman csípős iróniát, minden könnyedén odavetett, de éles jellemkarrikatúrát - szóval mindent, ami egy vígjátékot értékessé tehet. Csupán a kiindulópontban van eredetiség: a jelentéktelenségtől félő vidéki kisleány egy nagyszálloda halljában minden ok nélkül felképeli a minisztert, akit most lát először életében - így akarja magát érdekessé tenni, így akarja megindítani a karrierjét.

Ebből a magból sok mindent ki lehetett volna fejleszteni: groteszk társadalmi szatírát vagy izgalmas, freudi tragédiát vagy, esetleg, mindent fejtetőre állító és perszifláló bohózatot. Ehelyett mit épített ki a két fiatal szerző az érdekes kiindulópontból? Egy új "Templomegerétť" Enyhe, tréfás-szentimentális kis mesét arról, hogy a "lány, aki mer", hogyan véteti el magát a felképelt miniszterrel. Megint az örök courths-mahleri téma, pesti humorral nyakonöntve - az utóbbi, dekonjunktúrás évek leghálásabb magyar vígjátékötlete.

De hát, az Istenért, ki "kergeti az asztal körül" a magyar szinpadi szerzőket, ha egy szezonban legalább egyszer nem adják azt a bizonyos szegény, de becsületes leányzót, a gazdag, de szerelmetes szívű nagyúrhoz? Hogy most véletlenül a szokottnál több vicc teszi mulatságosabbá ezt a "történetett" és hogy a Belvárosi Szinház brilliáns fiatal színésznője, Dayka Margit és két kitűnő partnere, Somlay Arthur és Vágóné játssza a főszerepeket - ez nem enyhít semmit azon a szomorú tényen, hogy két szegény és erényes fiatal szerző ilyen olcsón, szende és pajzán praktikák útján véteti el magát - a sikerrel.