Medgyaszay

Megint fellép és énekel egy Andrássy-uti kabaréban, s különös bolyongásaiból, érdekes kísérleteiből, melyek, mint a Bartók-Kodály dalestélyek, a legmagasabb nívó felé mutattak, - töretlenül hozta vissza hangának báját, előadóművészetének egyéni varázsát, melynek rögtön hatása alá kerül az ember, amint beléüt a dalba, mint egy nagy művész a zongorába. Lelkesen figyelünk rá: a tehetség örökkévaló és mindig fiatal.

Halottuk Yvette Guilbert-t erőszakosan küzdeni a sikerért, agyontúlozva, pointeirozva és gyötörve a régi bájos sanszonokat és az az érzésünk támadt, hogy az övé egy nagy dekoratív tehetség volt, de sohasem lehetett egész mély és finom, ha húrjai ennyire megfakultak. De a Medgyaszay művészete valódi és igazi, mint a finom hegedűé, amelyet az idő csak nemesít. Nyoma sincs rajta semmi fáradtságnak. pedig az anyag, amit most ád, fájdalom, nem elsőrangú.

Hol vannak régi, szép, pesti sanszonjai, a finoman cizellált, szentimentális kis dalok és a kacagó kuplék? amit most kapunk, az halványabb leöntés és a viccet a durvább erotika helyettesíti. Mindegy. Medgyaszay ezeket is tökéletesen adja elő, - megint itt van, átmentett nagy értéke műfajának, - és bizonyára meg fogja kapni azokat a feladatokat, amelyekben ő ma a legelső a világon.