Hévíz, augusztus
Nagyon beteg emberek nem igen vannak itt, de az üde, ragyogó ifjúság is elvétve.
Aki idejön: romló test.A test gépezete egy bizonyos korban elkezd kopni, sőt rothadni. Elhájasodott hasak, combok, karok, fejek. Gyűrött szemek, arcok. Kopasz fejek. Hájasan zacskós, ráncokba gyűrt koponyák. Viszeres lábak, mint a kacsabél, dagadnak az erek, kéken, rútan. A lábujjak vöröses gombácskák, szinte leporladnak a dagadt, beteg lábfejekről.
Öreg itt mindenki, még a személyzet is.Még a virág is öreg. A muskátli sárga levele elaszott, az aspidistra rémülten csüng a kénes viz fölött.A tó is öreg, bűzös, iszapos. Bátor ember volt, aki legelőször belefeküdt. (Ez különben az Ignotus kedves és remek szava: ŤAz volt a legbátrabb ember, aki legelőször megette az osztrigátť.)
*
A nők. Szélesek, vastagok, nehezen lépnek. Már nincs slussz. Hordótermetek. Sötét ruhák. Őszes, kopott hajak. Fáradt arcbőrök.Az ember megrémül, hova lettek a fiatal, ruganyos lányok, a 30 év előtti ideálok.Itt ez már mind háztartási alkalmazott.
*
Úszó tökök a vízen. A fekete vízen, vörös golyók. Puffadt fejek. Asszonyi fejek, levágva a víz sötét tükre által; dagadt orrok, nedves szemek, kopott szempillák, nyers bőr, és ráncos a nyak körül.
- Kezét csókolom, méltóságos asszony.
- Jónapot, Dengeleghy.
- Szabad közelebb jönni?
- Három lépésre... Hogyne...
*
A hídon döcögnek a vendégek. Ahogy a sportpályán mindenki ruganyos, frissen repül, itt mindenki totyog. Még a deszka is recseg és nyikorog.
- Csodálatos víz, tizenegyedik fürdő után kiállott a fájás a lábamból.
- A derekam, a lábfejek, a lapockám, a balkarom szaggat.
- Az jó. Kiszedi a víz a fájásokat.
- Hat hét mulva hat.
- Ötödik éve járok ide, ha egyszer kihagyok egy nyarat, egész télen nyöghetek.
Nő megy végig a hídon. Mind odanéz, aztán elfordulnak. A nő nehézléptű, vastag nő. Csak ép az az izgató, hogy elegánsabb. A gazdagság egy pillanatra pótolja a fizikum örömét.
*
Egy nő fején vörös golyósapka, két vállán szürke halhólyag luftballon. A két karja két kidolgozott kar, ahogy kapaszkodik a lécekben. Sokat dolgozott, sokat ölelt? Egy úr fehér tornasapkát visel, a többi természetes tonzuráját.Két úr lótuszlevelet szakított s kopasz fejére tette fürdősapkának. Barbárok.
Már a kék lótuszokat kiirtották.
*
- Úgy vagyok, mint az egyszeri zsidó. Elmegy az orvoshoz, jaj doktor úr, csináljon velem valamit, ötvenéves koromig nem volt nekem semmi bajom és most itt is fáj, ott is fáj... Azt mondja az orvos: na ja, mért nem jött ötvenéves kora előtt.
- Ötven év a férfi-climax.
*
- Jó reggelt, méltóságos uram.
Itt mindenki méltóságos. Ahogy valaki bejön a fürdőre, már méltóságos. A személyzet nem tud elég nagy címeket adni, hogy igaz ne legyen. Rózsaszínű fej. Egész kopasz és fehér és kellemes rózsaszín. Tömött, fehér bajusz. Kaszinó minden oszlop körül.
- Mért nem eresztik le a vizet, nagyon mély.
- Ja kérem, én tizenegy éve járok ide, nem is esne jól, ha nem volna mérgelődés.
- Kisgazdatársamat bepöröli az a zsidó.
- Miért?
- Tegnap nem jött alsózni, tizenöt pengő jogos vesztesége van...
*
Arról beszélnek a fejek a vízen, hogy ki hogy szerezte a reumát. Egyik itt hűlt meg, a másik ott.
Valaki azt mondja:
- Én az ujságolvasástól kaptam. Mindig ha hozták reggel az ujságot, kinyujtottam a balkaromat s úgy tartottam a lapot, míg el nem olvastam.
A másik azt mondja:
- Nekem azt mondja az orvos, meg nem gyógyulok, míg egy csepp húst falok, egy korty bort iszok.
A harmadik azt mondja:
- Én soha nem ittam, nem dohányoztam, nem kártyáztam, mégis minden csontom fáj.
*
A vízben vannak, akik keresik a magánosságot, ezek elvonulnak az oszlopok alá és nézik a kis fecskéket, hogy nőnek. Vannak akik keresik a társaságot, ezek hallgatják az adomákat és a politizálást.
*
Ma jugoszláv politikai szakértők rendeztek diétát.
- Hogy lehet az, hogy a szerbek és a horvátok testvérnép és mégse tudják egymást megérteni?
- Ez nagyon egyszerű. A szerbek meghódított területnek és gyarmatnak tekintik Horvátországot. A szerbeknek aki a Száván túl lakik, az mind svaba. A horvátok műveltebbek, mint a szerbek, annál jobban gyűlölik. A horvátoknak már a XVII. században irodalmi nyelvük volt, a Zrinyiász már akkor megjelent horvát fordításában és most a horvát iskolákban szerb nyelven kell tanulniok.
Ez olyan mintha nálunk az a népréteg kerülne uralomra, amelyik úgy beszél, hogy jau, lau, és most elrendelnék, hogy ahelyett, hogy jó ló: azt kell tanulni, hogy jau lau. A horvát csak dialektusnak tekinti a szerbet és most meg kell tanulnia a patoist. Másik baj, hogy a szerbek görög katolikusok és cirill betűvel írnak. A horvátok római katolikusok és latin betűkkel írnak. Most cirill lett a hivatalos nyelv.
Ezt mindenki megérti a lótuszok közt.
- De Montenegró még rosszabbul járt, mert elvesztette 800 éves szabadságát.
- Kecskepásztorok voltak, kecskepásztorok most is lehetnek.
- Igen, kecskepásztorok, de csak kecskepásztorok. De az apja kecskepásztor volt, hanem generális is volt. Most azonban nem lehet generális, még hadnagy sem, mert a tiszti rang írás-olvasáshoz van kötve.
*
Másik csoport diplomáciai gyűlést tart. A víz csak fejeket mutat s míg valaki be nem mutatkozik, nem lehet felismerni, ki a méltóságos úr, ki nem. Bátrak és szabadszájúak, kritizálják a kormányt és a politika vezérférfiait.
- Vilmos császár? Egyetlen ember, akinek világtörténelmi szerepe lett volna, hogy mikor a háború elveszett, főbelője magát.
- Ehelyett megházasodik és boldogan él.
- Nem az, de megírja az emlékiratait s eladja Amerikának.
*
- Ausztria ott tart, hogy mindent elvesztett. Oda már jöhet akárki, akár bolsevista, akár spartacus, akár fasiszta, el nem vihet semmit, csak hozhat. Pénzt hoz.
*
Ha a mai napokra kerül a szó - s a beszédek kilenctizede erről folyik -, olyan elkeseredett és megvető panaszkodás támad, hogy elviselhetetlen. Hiszen mindig panaszkodtak. Panasz volt a háború előtt, még keservesebb a háború alatt, de az mind semmi ahhoz képest, ahogy ma panaszkodnak, keseregnek és rágalmaznak az emberek. Már arra kell gondolni, hogy nem is igaz. Mert ha ennyire amorális volna az életünk, el kellene pusztulnunk. De a történelem számára följegyzek néhány törmeléket. Milyen jó volna nekem most, ha a Bethlen Gábor korából ilyenek fennmaradtak volna.
*
- A kanizsai piacon 14 pengő a búza.
- A tőzsdén megjátszották a bolettát. A gabonakereskedő azt mondja, a bolettát leütve a búza ára 17 pengő. A paraszt nem akar bolettát, adjon két pengőt, így kap tizenhatot.
- A gazda a bolettát szétosztja az aratói közt, ezzel fizet, mert azoknak joguk van beváltani pénzre.
- Mért nem fizet vele adót, úgyis kell fizetni.
- No, ki szeret adót fizetni?
*
- Behoznak az országba két és félmillió pengő ára banánt. Hogy jövünk ahhoz, hogy nyugatindiai banánnal árasszanak el. Egy sült krumpliban több tápérték van.
Ez a banán egész rémregény. Pontosan tudják, kik vannak benne a társaságban. Hogy 10 pengő volt a vám, akkor úgy megszervezték, hogy minden nagyobb községben van lerakata. Akkor felemelte a kormány 100 pengőre a vámot. Arra ajánlatot kaptak, hogy annyi vagon gyümölcsöt visznek ki, amennyi banánt behoznak. de csak rothadt gyümölcsöt vásároltak, átvitték a határon s kiöntötték... Feljelentés... Erre új spekuláció. 7-800.000 pengőt kap a társaság ilyenformán állami szubvenciót.
*
Magas állami hivatalnokoknak két-három-tíz-tizennyolc jövedelme van. Van aki 250.000 pengőt keres munka nélkül. Itt nyugdíj, ott nyugdíj, itt és ott külön fizetés, igazgatósági díjak. És az ország tele van álláskönyörgők irtózatos tömegével.
*
- A főispáni rendszer túlélte magát. A főispán csak kedvező jelentést ad a kormánynak, mert félti az állását.
- Ami kedvező jön a kormánytól, azt a főispán hirdeti ki, ha új adó, illeték, teher, kellemetlenség, azt az alispán, vagy a polgármester köteles bejelenteni.
*
- Az államosítás a polgármestereknek olyan lehetőségeket ad, hogy kiskirály lesz a jövőben mindenik a városában.
*
- Firtatják is őket, itt a székesfehérvári eset.
- Miért! 56 polgármester van az országában, de csak egy van lakat alatt. Ellenben hány miniszteri tanácsos!...
- Egy csendőr azt mondta: annyi a méltóságos úr, nem győzzük őket befogdosni.
*
- Az állam csőd előtt áll. Van - millió bankkölcsöne, - millió építkezési adóssága. ha az ötszázmilliós kölcsönt meg nem kapja karácsonyra, beadja a kulcsot.
*
- Az altiszteknek szanatóriumot építettek, csak az V. osztálytól kezdve fölfelé kapnak a tisztviselők beutalást.
*
- Azt mondtam az igazgatónak, hogy ne adjanak olyan magas karácsonyi s újévi ajándékot a vezetőknek, hanem a tisztviselőknek valamit, azok meggebednek a szegénységtől. Azt felelte, ez nem nemzetgazdasági elv. Azt a néhány főembert meg sem érzi az állam, de ha csak tíz pengőt adnak fejenként a tisztviselőknek, felborul az állam. Erre a vezetők kaptak többezer pengőket, mi semmit.
*
Herceg Festetits Taszilónak pontosan akkora birtoka van, amekkora a Balaton, 106.000 hold.
Keszthely városának tízezer lakosa van s az összes városi birtok 16 hold.
*
- Egy államhivatalnok kiszámítja, hogy 42 éves lett s a nyugdija 240 pengő. Ha még tíz évet szolgál, csak 15 pengővel nő a nyugdíja. Tehát beadja a nyugdíjazását s összeköttetései révén meg is kapja. Állami kölcsönből villát építtet a Balaton partján, oda vonul vissza s mint nyugdíjas tisztviselő előnyben részesül minden állami vállalatnál. Egy iparossal társul, aki helyett ő pályázik s az iparostól gyönyörű részesedést kap. Tizenöt pengőért nem érdemes tovább szolgálnia, így viszont Eldorádóban él.
*
A víz úgy pezseg és bugyborékol, ha az ember a lábával az iszapot kavarja, hogy ellepik az apró szénsavbuborékok az egész testet. Így bugyborékol az emberekből a panasz és a keserűség s ellepik az egész lelket.
*
- Nincs ellenzék. A legutolsó választáson száznál több hivatalnokot neveztek ki képviselőnek. Hivatalnoknak nincs önállósága. Hogy mernek kormányozni ilyen gárdával? Kergessék szét az egész parlamentet.
- Mért kergetnék, így megvan a törvényes suba.
- Persze, tízezerpengős képviselői fizetésre kapnak ebben a nyomorult országban annyi pasast, amennyi kell.
- Tízezer pengő a fizetés és mennyi a remény, hogy kereshetnek.
- Remény! Ez jó.
- Persze, aki képviselő, rögtön a bankok élére kerül. Nem Pesten keres, hanem otthon akvirál.
*
- Egy népiskolát nem tudtunk kiharcolni, míg ellenzéki volt a kerület. Építettek Erdélyben, délen, északon, hogy mikor bejött az új uralom, a román, a szerb, a szlovák büszkén mutathassa az ententenak, hogy milyen kulturája van, iskolák, kultúrházak, múzeumok. Nálunk tízezer választó kellett, hogy egy képviselőt megválasszanak. Csíkban százhatvan választóval megelégedtek. Minden csak politikai volt. És Tiszta Istvánt, ha véletlenül nem kálvinista, most szentté avatnák.
- Megfizetett érte.
- Az sem volt szabad. Akinek történeti hivatása van, annak nem szabad tragikai hőssé lenni.
*
Siófokon halad rendeltem vacsorára. Azt felelték, ma nincs hal, nem jött Budapestről.
- Én balatoni halad akarok.
- Azt mi Budapestről kapjuk. A Balaton ki van adva egy részvénytársaságnak s az Budapestről osztja el a halat egész Európának és a balatoni vendéglőnek.
*
Azt mondja Nagy Endre:
- Az emberek kezdenek nem beszélni. A modern élet csökkenti a beszéd szükségét. Az utazásban az emberek hozzászoknak, hogy csak igen felületesen érintkeznek egymással. Két-háromszáz szó elég arra, hogy kielégítsék kíváncsiságukat. A gépek is megszüntetik a beszédet. Gép mellett nem lehet, sőt nem szabad beszélni. A politikában is legnagyobb bölcsesség a hallgatni tudás.
- A házasságban is. Kérdeztem egyszer egy öreg parasztot, hány éves házas? Azt mondja hatvan. Hogy tudott ilyen szép békességben megélni? "Hallgatással, édes uram."
*
Ezt Nagy Endre az oszlopok alatt mondja, emberektől távol. Mert ő magány-kereső. Egyedül szeret álldogálni a kabinok alatt az oszlopok közt az iszapban.
- Itt olyan jól elbeszélgetek, senki sem zavar.
Magas nyakon kopasz energikus fej megy el mellette. Pár vidám szót vállanak.
- Az ezredesem volt a harctéren, - mondja gondolkozva, - ropogott a gránát és fütyörészett a puskagolyó, ahogy a költők mondják. Alsóztunk. Lemarházott. Mondtam neki: "Én vagyok a marha? Te vagy a marha, sőt aki ilyen marha, ne alsózzon."
Erre rámkiált:
- Önkéntes tizedes!
Haptákba vágom magam s rettenetesen leszidott. Erre kiléptem a partiból és elvonultam a veszélyes harctérről, a kártyacsatából a veszélytelenre, a kartács és srapnelek idiljébe. De minden reggel együtt szoktunk sétálni. Szidta Balzacot, hogy tehetségtelen állat, én meg dícsértem, hogy milyen tehetséges.
- Gyere sétálni.
- Nem megyek, ezredes úr, nincs hangulatom.
- No ne bolondozz, gyere.
- Nem megyek.
Másnap újra hív.
- Nem, köszönöm, nem megyek.
- No gyere, Endre, gyere.
- Nem megyek, ezredes úr.
- Miért?
- Pardon, olyan emberrel nincs értelme vitatkozni, aki engem lemarházhat, és én nem marházhatom vissza.
Erre karon fog s azt mondja:
- Lemarházhatsz, de csak négyszemközt.
Így aztán belementem a Balzac-kérdésbe.
*
Nemes Nagy Zoltán elmeséli egy kalandját a sötét oszlopok alatt. Egy úriasszonnyal megismerkedik és forró barátságot köt a forró vízben. Mikor elválnak, az úriasszony visszainti.
Kiemeli a kezét a vízből és kezetnyujt:
- Nevem Eislitzerné, - mondja, azzal elúszik.
Sose találkoztak többet. Mért érezte a nő szükségesnek az utólagos bemutatkozást?
*
Nagy Endre optimista.
- Párisból jövök. Azt az egész világ nem tudja, hogy milyen paradicsom van nálunk... Csudálatos, hogy milyen ország ez. Őszibarack-ország. A híres kaliforniai gyümölcs olyan, mint a tapló. Nem is lehet nyersen enni, csak kompótnak.
- És a Balaton környéke. Mi még mindig a harminc év előtti szemmel nézzük a Balatont, pedig Vichy-ben nem kapni meg azt a kultúrát, ami itt van. Csak itt Hévízszentandráson négy év alatt ezer szoba épült.
- Hanem az bizonyos, hogy a haragvó isten nem szereti, ha beleszólnak a dolgába. Itt ezen a vidéken minden falunak van egy remek kőbányája. Palakő terem itt. A régi kis parasztházak mind ebből épültek. A falvaknak egész különös, exotikus képet adnak a kőkerítések. Csodálatos oszlopokat és kapubálványokat tudnak rakni belőlük. Hogy nem került ide egy jóízlésű építész, aki ebből az anyagból építkezett volna. Az egész világon híres lett volna ez a telep, ha ezt a természetes anyagot használják fel. Érdekesebb lett volna, mint Assisi, ahol a követ vakolattal nem csúfítják el, ha templom, ha magánház. De ahelyett csiri-csári vakolat-villákat raktak s olyan lett, mint Máramarossziget, vagy a kinai partok fürdőtelepei.
- Minden így néz ki, ha az ember elkezd korrigálni. Nemesítették a búzát s elrontották. Nemesített csirkéből nem lehet jó paprikást csinálni. A disznókörme akkor jó, ha a félvad mangalicából van.
*
Átúszom a tó túlsó oldalára, a harmadosztályhoz. Ott áztatják magukat a földmívesek. Itt egész sekély a víz, le kell guggolni, hogy ellepje az embert.
- 1911-ben a Nelli nevű elefánt itt fürdött, mert köszvényes volt. És éppenúgy nem akart kimenni a vízből, mint az öreg parasztok. Mulatságos volt, hogy ha a szöges bottal szurkálták, teleszívta az ormányát és befröcskölte az embert. Trombitált örömibe, ha behozták.
*
A lótuszok, az indiai tündérrózsák, a part iszapjában virítanak. Ott a harmadosztályú fürdő, - a negyedik rend fürdője. Tolnai, somogyi kisgazdák és polgárasszonyok.
- Így jó itt leülni, a lótusz szárára, e, - mondja egy polgár és karszéket csinál magának az indákból.
- Csakhogy az eső elment, már féltünk, hogy hiába költségeskedtünk ide.
- Hogy híjják maguknál a fiatal lányt, az olyan tizenötévest?
- Nálunk? Nálunk nincs olyan lány.
- Mért nincs?
- Nincs nálunk most olyan gyerek, 14 évtől 18-ig egy sincs. Most ért oda a háború. Katonák vótak az emberek, nem lett gyerek.
- Nem jól csinálták a háborút. Haza kellett volna küldeni az embereket minden tavaszon egy kicsit.
- Az én uramat három és félévig egy napra se eresztették haza.
- Nem vótak magiknál orosz foglyok?
Az asszony elhallgat.
- Magiknál vótak?
Nevetnek.
*
- Van-e pénz a faluba?
- Pénz, tudja, a nincs. Önnivaló van, hálaistennek, de pénz nincs. Van aki egy bornyút el akar adni, a jegyzőtül kér a marhalevélre köcsön.
- Azér a fiatalok mulatnak. Mikor én húszéves vótam, nem ösmertem a mulatságot. Ezek meg kártyáznak, tánc minden vasárnap, hétfőn alusznak, kedden mosnak, szerdán vasalnak. De nem is érnek semmit, tele vannak tüdővésszel. Nálunk Nagyatádon úgy halnak, mint a légy, de csak a fiatalok.
*
A fekete vizeken a piros lótuszok közt is fekete gond tanyáz.
Móricz Zsigmond
