Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat a Műcsarnok összes helyiségeiben azért rendezte ezt a kiállítást, hogy méltóan vegyen részt a jubiláris ünnepségekben. Hevenyészve és tervszerűtlenül szedte össze anyagát, részben a történelmi, részben az egyházi jellegű művészet termékeiből. Sajnos egyik vonatkozásban sem kielégítően. De ettől eltekintve számos olyan tárgya van, amelyet jó, hogy összegyüjtve láthatunk.

Így érdekes összehasonlításokra ad alkalmat Benczur, Székely és Lotz között. Az itteni képekkel és tervekkel feltétlenül Lotznak nyujtja a pálmát. Derűsen parnasszusi művészetének számos emlékét adja és nyilván hozzájárul ahhoz, hogy a közönség a mindinkább feledésbe merülő kiváló mestert érdeme szerint értékelje. Lotz itt magasan emelkedik Benczur fölé, akinek inkább külsőséges, mint erős alkotóerőtől vezetett művészetével szemben jó ideig háttérbe szorult. Székely nem eléggé gazdagon és kimerítően van képviselve, ez egyik jókora hibája e gyüjteménynek.

Nagyon tanulságos a Nagy-Magyarország régi templomai egykorú freskóinak restaurálás (legtöbb esetben elrontás) előtti állapotát bemutató vízfestménysorozat is. De a mai egyházművészeti rész teljesen vigasztalan, festményeivel és szobraival egyaránt. Félő, hogy az idevetődő idegen e sivár termek alapján próbál majd magának képet alkotni mai művészetünkről.