Nagy Endre vígjátéka az Új Színházban

A NYÁRSPOLGÁR

Nagy Endre új darabjával nagy vakmerőséget követett el. Szakított egy évszázados, már törvény-érvényűnek minősített irodalmi hagyománnyal: a nyárspolgárokról írt darabot és nem gúnyolja őket! Írók nemzedékei köszörülték rajtuk humorukat, Flaubert kanonizálta a nevetséges és lenézni való voltukat - és Nagy Endre meri őket megérteni, szeretettel és rokonszenvvel bánni velük, azt állítani, hogy a nyárspolgárok között is lehetnek derék, jó és rokonszenves emberek és nekik is lehetnek szeretetre és részvétre méltó, szép emberi problémáik!

Ezért a vakmerőségért alighanem meg fog bünhödni; manapság egyre többen vannak rigorista ítélők, akik azonnal lesújtanak anatémájukkal mindenkire, aki nem az ő patronjaik szerint lát és gondolkozik.

Én azonban különvéleményt jelentek be, még ha rám is rámzúdul a rigoristák anatémája. Elhiszem Nagy Endrének, sőt a magam tapasztalatával is tanusítom, hogy a kispolgárok élete nem mindig az a lenéznivalóan komikus valami, amilyennek az irodalmi tradició fel szokta tüntetni, hogy ebben is lehetnek komolyan veendő életkérdések, szeretnivaló alakok.

Egyszerű, egyhangú, kicsinyes életforma ez, nem tobzódnak benne nagy szenvedélyek, de lehetnek komplikációi, melyek megérdemlik az emberséges figyelmet s ezekben a komplikációkban napfényre kerülhetnek olyan jellemvonásuk, melyek közel állnak a heroizmushoz. Lehet például egy pesti kis építővállalkozó máskülönben mindig egyenletesen egyforma életében egy nap, amely valami vihart hoz be családjába s ha ezt a vihart becsülettel, szépen megállják, akkor megérdemlik egy-két órára érdeklődésünket.

---

Nagy Endre építésvállalkozójának életében ez a vihar a születésnapján tör ki, a feleségéről kiderül, hogy halálos betegségben szenved, a lányáról lemond a vőlegénye, mert nem meri vállalni a felelősséget, hogy a szegénységbe, talán nyomorba vigye a lányt, az apa a fizetésképtelenség kövébe botlik.

De mindhármukban, apában, anyában, leányban megvan a szeretetnek az az ereje, hogy el tudják egymás elől titkolni a bajokat és belül vérző szívvel, külsőleg a szokott jókedvvel mégis megülik a születésnapi ünnepet. Két felvonáson keresztül az író nyugodt, egyszerű vonalakkal, az ábrázolt életforma hangkörében maradva vezeti a végsőkig egyszerű történetet, néha érintve, de teljesen át nem lépve azt a határvonalat, ahol a dolog érzelmessége már cseppfolyóssá válnék.

Csak a harmadik felvonásban lazul meg a keze: a happy end, amely ezeknek az embereknek, ezekben a szituációkban magától értetődően szükséges, nagyon is happy lesz, nem a dolgok természetes mivoltából, hanem az író jószívűségéből, amely alakjai kedvéért nem sajnál egy kis erőszakot sem. Az első két felvonás egy nagyon egyszerű, őszinte kis dráma felé haladt, jó motivum-fűzéssel, a kicsinyes dolgok emberi értékének mértéktartó valorizálásával, - sajnáljuk, hogy a végén már nem tudunk együtthaladni az íróval. Itt már nem a színpadon mozgó emberek a naivak: a darab lesz naivvá.

Az előadás a színészek minden derék igyekezete mellett is bizony vegyes hatást tesz. Harsányi Rezső, Boray Lajos és Gárday Lajos játéka van csak jó színvonalon. Miszlay Ilona az anya szerepében néhány őszinte hangot szólaltat meg, amit nem mondhatunk el Hollós Ilonáról, akinek mozgásában, beszédében inkább a betanultságot érezzük. Balla Mariska. Várady Lajos, Gonda József játsszák az epizódszerepeket.