Poklát az emberkínok
Bozótos erdejének
Immár sok éve járom
Álmélkodó szemekkel
Ki jöttem mondhatatlan
Vizekről és mezőkről
Egy ittasult sikolyban
Fogant részeg csodának
Hogy tubarózsaillat
És harsogó rigófütty
Helyett lehessek ember
S figyeljem, megbüvölten
E minden mámoroknál
S örömnél gazdagabb és
Rejtelmesebb csodáját
Halálos gyötrelemnek
Amit csak ember ismer
S keressem szivszorongva
Száz és száz emberarcon
Titkát a szenvedésnek
Melynek őserdejében
Magam, személyszerint is
Immár sok éve járok
Tünődve és megáldva
Figyelve kósza neszre
Kézben tartván tulajdon
Érzékeny és vonagló
Emberszivem edényét
Mint finom, régi műszert
Térképet és iránytűt
Sötétben, mely világít
S mutatja, merre járok
E végtelen bozótban
Hol tüske tép, tövis szúr
Vipera marja lábad
S hajadra Baziliszkusz
Hegyes körmét csavarja
Hogy hangosan kiáltozz -
Én még nem orditok fel.
Kiváncsi és ravaszdi
Képével a tudósnak
Ki uj csapást kutat még
Mikor más már jajongva
Vetné magát a földre
Kiáltván "isten, isten
Elhagytál a nyomorban
Minőt ember nem élt meg"
Én még hetykén megállok
S világítván a földre
Nyomot találnak ottan
Térképem és iránytűm
S mondom, a jelt figyelve
Borzongó áhitattal:
"Itt Dante járt" s megujra
"Itt Tantalusz" s tovább mék
Egy lépéssel "emitt meg
A názáréti" s aztán?
Ezentul semmi sincsen?
Térkép, mutasd az utat!
Tul a szöges kereszten
Van-e még szenvedésed
Ennél különb, te erdő!
Amely mögött bezárulsz
S kitárul uj világod -
Ha van, mutasd, ne rejtsd el
Járván lelkem legalsó
Tárnáját és sötétjét
Valahol a bajoknak
Ősi forrásvidékén
Találd meg azt az egy hurt
Mely összeköt tevéled
Köldökzsinórja isten
És ördög magzatának
Találd meg és taposs rá
És tépd el, hadd kiáltsak
Én is boldog dühömben:
"Elhagytál, megcsúfoltál
Most hát elhagylak én is
Ó Éli, Éli, Éli!"
