Huszadik század - történelem jelenidőben

Tersánszkynak ez a munkája a tiszta, könnyű jókedv kedves műve. Az író nemcsak ismeri azokat az alakokat, azt a cigány-miliőt, amelyről szól, hanem szereti is, megérti örül neki, mulat rajta. A cigányok beszédét, azt a zagyva beszédet, amely valami különös cigány "pidgeon-hungarianť" népnyelvből, az urak nyelvéből, cigányhangsúlyokból összeelegyítve, a temperamentumukat, amely egész más idegrendszerből fakadt, mint a többi embereké, életnézetüket, mely gyermeteg naivitás és dekadencia furcsa keveredése, szerelmeskedéseiket, civakodásaikat, családi ügyeiket, külön társadalmi rangfokozataikat a "főprímástól" a kontrásig - az egész cigány élettípust.

Kívülálló számára ez a világ hallatlanul mulatságos, köztünk élő exotikum, a mi életünknek valami furcsa travesztiája. Komplikációi egészen primitívek, akárha gyermekek komplikációi volnának, aminthogy a cigányban mindig több maradt meg a gyermekből, mint másban. Nem is lehet belőlük többet alakítani, mint egy vidám anekdotát: a darab nem is más, mint színpadra kidolgozott anekdota a cigánylányról, aki egy darabig tűri házsártos anyja beavatkozását a fiatal férjével való ügyeibe, de aztán mikor a dolog kezd már bajokat okozni, a talpára ugrik és ráncba szed mindenkit, aki elébe áll.

Tersánszky ez anekdota során egypár pompásan megrajzolt cigányfigurát visz a színpadra, de ezenfelül megmutatja a cigánytípusnak azt a fővonását, amely ősidők óta főtémája a róla szóló anekdotának: a testi gyávaságot. Ahogy a nagy-erős fiatal prímás a védekezés kísérlete nélkül megszalad apósa és anyósa ütlegei elől és aztán a szeretője előtt siránkozva panaszkodik s ahogy a többiek is azonnal meghúzzák magukat, amint valami zivatar fenyeget, - ebben teljes képét kapjuk a tradicionális cigány-karakternek, amely nyilván azért vált tradicionálissá, mert igaz.

De ezen a cigányságon túl is van valami Tersánszky darabjában, ami ritkaságánál fogva figyelemreméltó: a groteszk humor. Ez egyike a legritkább színpadi tüneményeknek. A groteszk benne van az egésznek a levegőjében, egy-két vonás belőle akad minden cigány-szereplőben, teljesen a groteszk formakörébe tartozik a bőgőhordozó tróger Kakuk Marci alakja, Tersánszky legkedvesebb és legeredetibb alakja, máig is legértékesebb írói felfedezése. Kakuk Marci a darabban - s ez igazi komikai lelemény! - a raisonneur, a furcsa bölcs életfilozófia szószólója, akinek szavaiból kiderül az egész cigánynépség kritikája.

Régebbi, Magyar Színházbeli előadása óta a darab kiteljesedett, az új átdolgozás meggazdagította humorát, kihangsúlyozta színpadi hatásait és főképen Kakuk Marci alakját kapcsolta bele erősebben a cselekménybe. Sarkalatos hiányán nem tudott segíteni, azon, hogy a cselekmény főszála nagyon is vékony s ezért a két főalak az epizód-alakokhoz képest halványabban van ábrázolva, - de az egész mozgalmasabbá és mulatságosabbá vált.

Az előadás is hozzájárul ehhez. A színészek kitünően tudják a cigányfigurákat játszani. Első sorban Kiss Irént kell kiemelni. A mérges, sápítozó vén cigány asszony szerepébe olyan természetes humort visz és olyan teljes alakot teremt belőle, olyan kitünően beszél és mozog, hogy minden jelenete tökéletes komikai hatás. Gyergyai István is kitünő az intrikáló másodprímás szerepében, igazi muzsikuscigány alak.

Rózsahegyi és a többiek is gazdagítják az előadást néhány mulatságos színnel, Sugár Kakuk Marcija szinte momumentális alakítás: a színész kongeniális az alakkal, minden mozdulata jellemrajz. A kitünő művésznek a Caliban óta nem volt ilyen pompás alakítása. Somogyi Erzsi, Petheő Attila és Pethes Sándor jókedvvel, a humor alkalmait mindig kihasználva játszották szerepeiket, a nem-cigány alakok: Mátray Erzsi és Bodnár Jenő teszik teljessé a színpadi képet. A rendezés külső vonásokban, a játék vonalvezetésében jó munkát végez, - itt-ott talán a lármát lehetne kissé tompítani.