Matyika színésznő szeretne lenni

Csathó Kálmán vígjátéka a Vígszinházban

Ez a Matyika, aki mindenáron színésznő akar lenni, tutajdonképpen őstípus, amelyet csoda, hogy a vígjátékírók nem használtak ki többször: az a nő, aki nőisége skrupulustalan latbavetésével akar és tud praktikus célokat elérni. Ebből a típusból ágaztak ki a fejedelmi nagy metresszek, a Pompadourok és Dubarryk, de a kis női stréberek is, akik a szoknyájuk segítségével tudnak maguknak karriert fölépíteni. Sikerük fő előmozdítója a férfibutaság, amely bedől minden csinoska szoknyának, kivált ha vele jár az is, ami benne van és pulyka-hiúságában férfiúi sikernek könyveli el a Matyikák céltudatos adakozását.

Csathó Kálmán, a vidéki magyar uriházak atyafiságos maliciájú és könnyűkezű regény és vígjátékírója ezúttal feljött Budapestre és egy fővárosi, úgynevezett jócsalád körébe helyezte Matyika történetét. Jó család kell hogy legyen, mert rokonai közé számít egy valódi miniszteri tanácsost is, sőt a leendő vő egy valódi kegyelmes úr, volt miniszter, bankvezérigazgató unokaöccse. Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert érthetővé kell tenni a tiszteletreméltó család irtózását attól, hogy Matyika lányuk színésznő akar lenni.

Ma ugyanis az ilyen család egyre jobban a ritkaságok közé tartozik, mert ma már igen jó családok is kellően méltányolni szokták a művésznői pálya kedvező lehetőségeit. Matyika számára tehát mesterséges akadályokat kellett építeni, hogy legyen mit leküzdenie ügyes kis szoknyácskájának. Közben egy sereg genre-alak mozog a színpadon, minduntalan elpattan egy színpadi ötletrakéta, egy pár közülük csütörtököt mond, a többi eléri a legfőbb célt, a nézőtér nevetését s az emberek úgy érzik, szegény Szenes Béla meghalt, de a zsánere nem.

Az író a lehető legkönnyebb végén fogta meg a témát s a lehető legkönnyebb kézzel pergeti le. Nem is igyekszik kiaknázni a kínálkozó típust, csak játszadozik vele, vidám tréfálkozással siklik ki minden felelősség alól. A tréfának azonban van egy kis üledéke. A finom kis Matyika férfikarból férfikarba táncolásával azt mindenesetre bebizonyítja, hogy ügyes kis kokott lesz belőle, de arra, hogy csakugyan színésznő is lesz, vagyis hogy a pályán sikerei is lesznek, hiányzik a bizonyíték.

A nagy színész kijelentéseit, hogy nagyon tehetséges, nem fogadhatjuk el perdöntőknek, mert a nagy színész tévedhet és még inkább, mert Matyika a nagy színészt nem a tehetségével, hanem más valamivel győzte meg arról, hogy tehetséges. Ilyen ravasz kis ringyó százával ugrándozik a színházak körül s száz közül ha egy viszi valamire a színpadon.


Gál Franciskának jut a feladat, hogy ezt a skrupulust ne engedje feltámadni a közönségben. Először is azt az illúziót kell keltenie, hogy Matyika azonos ővele, vagyis hogy az ő játékával a közönség abba a hitbe ringatódjék, hogy Matyika tehetséges, másodszor olyan kedvesnek kell lennie, hogy mindenki megbocsássa neki, hogy - mint a népdal mondja - olyan Ťkönnyű a szoknyájať. S el kell ismerni, az abszolúció megadatik. Gál Franciska mozgósítja Matyika érdekében összes rekvizitumait, melyekkel a közönséget meghódította a maga számára.

Nem túlságosan széles skálájának összes hangjait megszólaltatja a gyermeteg gügyögéstől az erélyes pattogásig és az érzéki macskadorombolásig. Konstatálni kell, hogy operettszereplése közben nem szokott le az éneklős beszédről és egyéb modorosságairól, sőt valamivel gyarapította is őket. Fiatalos kedvessége azonban győz és a közönség szívesen vele megy. Az ilyen egy szerepre felépített darabban a többi szereplőknek csak epizódszerepek jutnak s ezekben is inkább a patrónjaikat mutathatják meg, mint a művészetüket. Ez áll különösen Góthra és Góthnéra, akiknek figurái az egykori sikeres Szenes-darabokból kerültek ide.

Törzsnek és Rajnainak azonban jut egy duett a második felvonás vége felé, mikor a két szerelmes fiatalember, a vőlegény és a hírlapíró, szembekerül egymással és rájönnek, hogy a leány micsoda játékot űz velük. Ebben a jelenetben Csathóban a mulattatásra pályázó vígjátékszerzőn felülemelkedik az író és rövid, szinte jelzésszerű szavakkal, finom kézzel felmutatja a kijátszott férfiak tragikomédiáját.

A két szinész ezt a jelenetet kitünően játssza, az eredeti karakterből kimélyített vonásokkal. Csortos Gyula a nagy szinész pózolásában ősi színpadi konvenciókat használ fel sikerrel: nagyszabású ripacsot csinál a sztárból. Dayka Margit kevésszavú szerepébe néhány egyéni színt is belevisz; az egészen kis epizódszerepek közül kitünő Makláry rendőre és megállja helyét Vértes kegyelmes ura. A színház nagy gondossággal hozta színre a darabot, melynek előadása a normális vígszínházi színvonalon mozog s néha érezteti, hogy ami a Vígszínházban valamikor stílus volt, kezd már modorrá merevedni.