HÁRY JÁNOS
Magyar Földmíves Játékszín. Amilyenről valamikor Justh Zsigmond álmodott, falusi gúnyákkal játszatván Moliéret a pusztaszenttornyai dohánypajtában. De míg ez a negyven esztendo előtti, excentrikus kísérlet eredménytelen maradt, mert idegen palántát próbált meggyökereztetni a magyar homokon, addig a csákvári paraszt-együttes ösztönösen rátalált a maga igazi virágjára: a muskátlira.
Nem akart külföldi egzotikumot honosítani, klasszikust Ťnépszerűsíteniť ellenben megtalálta azt a magyar darabot, - Paulini-Harsányi-Kodály zenés mesejátékát, - amely természetes megnyilatkozási formát kínált színjátszó kedve számára.
Ez a szerencsés találkozás tulajdonképpen összetalálkozás volt. Nemcsak a népi művészek nyertek vele, meglelve játékos hajlamuk kiéléséhez a megfelelő, alkalmas anyagot, hanem a darab is, amely - szinte úgy éreztük, - most kapta csak meg valódi, tökéletes keretét és megszemélyesítőit. A csákvári paraszt-lyányok és paraszt-legények előadásában a Háry János különös átalakuláson ment keresztül. Egyenesen úgy hatott, mintha maguk a népi szereplők rögtönöznék.
Mintha az ő csodálatos, mesélő fantáziájukban, a néplélek legszűzibb, költői mélyén termett volna. Ami az Opera szinpadán talán hellyel-közzel keresett primitívségnek tetszett, itt, az egyszerre mesélő és mesebeli szereplők játékán keresztül tiszta és mély naiv-poézissá elevenedett.
Ahogy szétnyílik a méregzöld alapú, paprikapiros szegélyü függöny a fehér virágokkal rámázott, lekicsinyített szinpadon: a magyar falu színe- hangulata, harmatos üdesége csapja meg a nézőt. A primitív, stilizált díszletek és a kedvesen naiv meseruhák, amelyek mind Ťhazulrólť kerültek ki, a nótázások és táncok, apró dévajkodások, friss mozdulatok, éneklő versritmusok, zavart bajuszpödörgetések; szemérmesen imitált csókok, a népies dialektus íze a császárné és Napoleon ajkán, játék és valóság - valami angyalian derüs egységbe kötődnek. Stílus van itt, amelyet az ösztön diktál ezeknek az istenáldotta tehetségű paraszt aktoroknak és aktrixoknak.
(Éppen azért a Ťműkedvelőť szót csak így, macskakörmök közt lehet velük kapcsolatban leírni.) Színtiszta magyar népművészet az, amit produkálnak, Ők maguk pedig a nép legigazibb művészei közül valók. Édestestvérei azoknak a falusi míveseknek, akiknek faragóbicskája ékes ornamentikát szerez a tükörfákra s akiknek hímzőtűje alól keleti pompájú Ťírottť kendők, kalotaszegi varrottasok kerülnek ki. Alakos játékot játszó, teremtő rokonai a névtelen népdalköltőknek.
Mennyire érzik ezek az egyszerű emberek a mesét, amelyet csak az abszolút játék fejezhet ki magától értetődően. Sejtelmük sincs a színpad teoretikus tudományáról a színjátszás különböző Ťiskoláirólť, mégis, milyen csalhatatlan biztonsággal, instinktíve idézik a szinpad lelkét. Mint a gyermekek, akik mind született szinészek. S olyan közvetlen frisseséggel, mintha ők találták volna fel a szinpadot vagy a szinjátszást.
Nem utánoznak senkit és semmit. Ha valami elcsépelt népszinművet játszanának azt nyilván maguk is Ťmegjátszanákť. Ez a naiv-szép Háry-történet azonban egy velük. Az övék. Semmi realizmust nem éreznek, nem éreztetnek mögötte s mégis, micsoda természetesség melegedik minden szavukban, minden mozdulatukban. Mesét jelenítenek elénk - a maguk mulatságára. És éppen ez a szép, ez az igazi. Játszanak, de a játékban önön életüket élik. Ebben a különös kettősségben benne van a szinjátszás örök paradoxona és ősi rejtelme, amely bizonyos ponton túl már elemezhetetlen.
Ők maguk nem is sejtik: milyen veszedelmesen nehéz művészi feladatokat oldanak meg - játszva. Emlékeztetnek az ismert paraszt-festőre, Benedek Péterre, akinek első, érintetlen korszakában festett képei ugyanilyen ösztönös művészet megnyilatkozásai voltak. De még inkább a Mikszáth híres hályogoperáló, falusi kovácsára, aki szinte minden nézőjüknek kikerülhetetlenül eszébe jutott. A Ťtanításť vagy Ťfinomításť csak játékuk hamvát törölné le. Szerencsére, hivatott vezetőjük, Paulini Béla részéről semmi ilyen veszedelem nem fenyeget.
Hiszen ő Ťhozta kiť őket, amiért méltán tarthat számot a hálára és elismerésre. Párnapi pesti vendégszereplés után a kis csákvári társulat hazament - disznót ölni, karácsonyt ünnepelni. De újév multán turnéra indul s a vidéknek is bemutatja az igazi Háry Jánost, ezt a páratlanul ízes magyar specialitást, amelyben olyan etnográfiai és népművészeti értékek vannak, akár az oberammergaui passió-játékok világhírű produkciójában.
