A beszélőfilmek felvételei természetesen egészen másképpen folynak le, mint a némafilmeké. A felvételek eredményét csak úgy tudják biztosítani, hogy a felvétel helyét minden zavaró zajtól elzárják. Ezért állítják felvevőgépet egy vastag üveglapokból álló fülkébe. A felvevőoperatőr is ebben, a szinte légmentesen elzárt fülkében dolgozik, mert csak így tudják elkerülni azt, hogy a felvevőgép berregése a mikrofonon keresztül a hangfilmre jusson.

A gép objektívje a vastag üvegfalon keresztül veszi fel a szereplők játékát. A stúdió, vagyis a műterem másik részében van az úgynevezett hallgató, aki egy búvárharangszerű üvegszekrényben ülve, figyeli a hangot. Ennek a hallgatónak a szerepe rendkívül fontos, mert a felvételek ideje alatt az ő fülei éppúgy hallják a hangokat, mint a mikrofón és ezért ő is irányítja a színészek beszédét. Ebből a fülkéből utasításokat ad a rendezőnek, még pedig telefonon és egyben különböző fényjelzésekkel a szereplőket is figyelmezteti arra, hogy hangosabban vagy halkabban beszéljenek.

A beszélőfilm tökéletesítésén ma már ezer és ezer tudós fizikus fáradozik, de sokan másirányban is folytatnak kísérleteket és valószínű, hogy a mai generáció hamarosan megéri azt a napot, mikor a beszélőfilm-előadásokat otthon, ágyából fogja végignézni és végighallgatni.

A stúdióból majd leadják nekünk a beszélőfilmet, mert a beszélő-távmozi ma már nem a jövő zenéje és egészen komolyan a megvalósulás stádiumában van. A beszélőfilm volt feléje az első lépés...