Gyerekkoromban, Budavára bástyáinak lábánál, sokat leselkedtem gyíkokra. Mikor a nap átmelegítette az évszázados várfalak négyszögletes köveit, a résekből, hasadékokból kidugták fejecskéiket a szürkésbarna faligyíkok. Majd kibújtak egészen, melengették magukat a napsütésben s kedvesen vadászgattak a körülöttük zümmögő aranyzöld legyekre.
Ilyenkor kimondhatatlan vágyam támadt, hogy elfogjak egyet közülük, haza vigyem s otthon befőttes üvegben tartva, legyekkel etetve, egész nap nézegessem, dédelgessem a bástyafalak fürge lakóját. A gyíkok azonban sokkal ügyesebbek voltak, mint én s legcsekélyebb mozdulatomra eltűntek a várfal sötét mélységébe, hogy néhány perc multán ismét előbújjanak s folytassák játékaikat a mohlepte, vén köveken.
Én pedig türelmesen vártam, leskelődtem rájuk. Már úgy megszoktak, hogy szinte barátságosak lettek. Kendermag szemeikkel okosan vizsgálgattak, mozdulatlanságomban tetőtől talpig végig mustráltak, de megfogni nem hagyták magukat. Egy napon aztán, hogy hogy nem, mégis sikerült elfognom egyet közülük, örömömben azt sem tudtam, hol fogjam meg az állatot, hát a farka hegyét fogtam ujjaim közé s futni akartam vele haza.
Igen ám, de a gyík egyet-kettőt rántott magán, farka leszakadt, a kezemben maradt, a gyík pedig leesett a földre s pillanatok alatt eltűnt a kövek között. Végtelen szomorúság töltött el, hogy zsákmányom, melynek képzeletben már oly szép lakást készítettem, megugrott, de még inkább, hogy ily szörnyen megcsonkítottam.
Én azonban továbbra is eljártam gyíkokra vadászni az alsóbástyára és találkoztam az én farkatlan gyíkommal. Fürge és vidám volt, mint a többi, úgy látszik fel sem vette, hogy díszétől megfosztottam. Egy idő mulva azonban észrevettem, hogy nemcsak hogy benőtt súlyos sebhelye, de a farka is megnőtt lassacskán.
Csodálkoztam a természet nagyszerű berendezkedésén és megértettem, hogy íme a gyík most aranyszabadságát köszönheti letört farkának, de más veszedelmes esetben, tegyük fel, ha egy ragadozó madár fogta volna el, az életet köszönhette volna neki. A gyík tényleg akárhányszor menti meg öncsonkítással életét.
Könnyen teheti; a farok gyűrűi között elő van már készítve az a hely, ahol egész csekélyke rázkódtatásra elválnak a gyűrűk s a farok letörik anélkül, hogy fájna neki. A gyíknak azonban akárhányszor egy farok helyett kettő, sőt három farka is nő s a nép az ilyen csodagyíkoktól különösen fél, mert a sárkány tulajdonságaival ruházza fel őket.
A Nemzeti Múzeumban egész kis gyűjtemény van két és három farkú gyíkokból, képünk is egy ily jól megtermett kétfarkú gyíkot ábrázol.
