Huszadik század - történelem jelenidőben

Egyetemes megkönnyebbülés és föllélegzés fogadta egész Európában a nagy newyorki összeomlást, amelynek leirásai ugy hangzanak még a távirati ügynökségek szürke stilusában is, mint egy Zola-regény kulminációs fejezete.

Hetek óta, pontosan szeptember eleje óta, várják Európában ezt a nagy összeroppanást, a beavatottak és a tőzsdéhez közelállók már régesrég föloldották minden poziciójukat s már szeptember első napjaiban megmondotta e sorok irójának egy amerikai diplomata, hogy a közel jövőben már csak besszre lesz érdemes játszani az amerikai tőzsdéken, de azt is megmondotta, hogy MacDonald hazautazása előtt a nagy krach nem fog bekövetkezni.

Tényleg néhány nappal előbb, mintsem az angol miniszterelnök egy kanadai kikötőben hajóra szállott, összeomlott a nagy kártyavár. Az azonban már tulzás, hogy milliós vagyonok usztak el. Vagyonok, sőt óriási vagyontömegek semmisültek meg egy-két nap, sőt óra lefolyása alatt, de a nagy vagyonok tulajdonosai óvatosabbak voltak, mint az infláció hősei itt Európában, őket nem söpörte el az összeomlás hulláma.

De elvérzett a kis- és középjátékosok beláthatatlan serege, mert három év alatt, amióta a nagy hausse kevés megszakitással tartott, ebbe a grandiózus játékba belekapcsolódtak, csak ugy, mint nálunk történt, olyan rétegek is, amelyek egyébként kis tőkék szorgos és szerény gyüjtésével töltötték egész életüket.

A boltostól és a kisiparostól, a gépiróleányokig és liftboyokig mindenki játszott Amerikában, s ennek a széles, sok-sok ezer emberből álló rétegnek a pénzét nyelte most el a Wallstreet feneketlen torka. Akármilyen cinikusan hangzik is, minden attól függ most, hogy ez az elvérzés mennyire ment s mennyire szegényedett el s vált pénztelenné a kis- és középjátékosok nagy serege.

Ha az outsiderjátékosok nagy ármádiája elveszitette utolsó centjét s ujból kénytelen kezdeni a kuporgatást, ha egy csapással kigyógyult abból az álmából, hogy egy-két hét alatt megduplázhatja vagy megháromszorozhatja a kis vagyonát, akkor az amerikai tőzsdékre valóban hosszu nyugalmi periódus vár. Éspedig azért, mert a nagytőkés, a komoly kéz, ha részvényt vagy egyéb értékpapirt vásárol, mindig a kamatozást nézi, csak a kisjátékos fütyül a kamatra, hiszen ő csak az árfolyamnyereségre spekulál. Márpedig még a mai, alacsonyabb árfolyamok mellett is, amelyek még mindig magasabbak az idei legmélyebb árfolyamoknál, a legjobb, legkitünőbben foglalkoztatott és legjobban megalapozott amerikai iparvállalatok részvényei sem nyujtanak 2-5 százaléknál magasabb kamatozást, holott a fixkamatozásu értékek a mai mély árfolyamokban 8-9, a vezető európai értékek viszont ennél is magasabb, sok esetben 10 százalékot is meghaladó kamatozást adnak.

Természetesen nincs kizárva, hogy csakugy, mint nálunk, a nagy inflációs hausseok után Amerikában is rövid és átmeneti áremelkedések következnek be, azok a játékosok, akik nem véreztek el teljesen, futnak a pénzük után. Ugy, hogy európai szempontból az volna kivánatos, hogy az összeomlás a kisjátékosok között minél nagyobb legyen, minél tökéletesebben elvérezzenek, mert addig, amig a newyorki tőzsde mozgalma normális keretek közé nem szorul, nem nagyon remélhető, hogy az európai rekonstrukció céljára kellő mennyiségű tőke jöjjön át a tengerentulról.

A tőzsdei árfolyamok emelkedése vagy süllyedése dönti el, mennyi jut Amerika tőkefölöslegéből külföldi befektetésekre. A számok beszélnek: 1927-ben az amerikai uj tőkebefektetések teljes összege 7776 millió dollárt tett ki s ebből az összegből a külföldnek 1603 millió dollár jutott. 1928-ban a befektetések összege már 8050 millió dollárra rugott, a külföldi belföldi befektetések összeg viszont 1319-re csökkent s ez évben, amikor a tőzsdei hausse a tetőpontját érte el, a befektetések összege rekordszámot ért el, az év első nyolc hónapjában 7180 millió dollárt tett ki, de külföldi befektetésekre már a mult évi összeg felénél is kevesebb jutott, mindössze 623 millió dollár.

A remények, amelyeket a newyorki tőzsdekrachhoz füzünk, tehát csak akkor teljesülhetnek, ha ez a krach teljes és tökéletes lesz s nemcsak az európai tőkék áramlanak vissza, hanem fölszabadulnak olyan nagy kapitálisok is, amelyek eddig a tőzsdei spekulációnak a forgótőkét szolgáltatták.

De bennünket nem a rövidlejáratu kölcsönök megolcsóbbodása érdekel, amely máris bekövetkezett, számunkra az a fontos, hogy nagy befektetésekre, a magyar államvasutak átalakitására és modernizálására a magyar mezőgazdaság átszervezésére s végig egy komoly, belső telepitési akcióra, amelynek a hitbizományi reformokhoz kellene kapcsolódnia, jut-e amerikai tőke s ha igen, mennyi s mily föltételek mellett. Ne feledjük el azonban, hogy ez részben tőlünk is függ. Amerikának ma olyan tökéletes és kimeritő, minden részletre kiterjeszkedő gazdasági hirszolgálata van, mint egyetlen államnak s egyetlen iparvállalatnak sem a világon.

Ezen az állami hivatalos hirszolgálaton kivül a nagy amerikai bankoknak külön és igen pontos hiranyag áll rendelkezésükre s ha Magyarország hitelképességének megitéléséről van szó, nemcsak azt veszik számba, hogy például a földbirtok holdankénti megterhelése mennyivel kisebb, mint a háboru előtt volt, hanem azt is, hogy ez a földbirtok ma hasonlithatatlanul magasabb önköltségi árak mellett termel, ez a földbirtok sokkal magasabb árat fizet ipari termékekért és termelési eszközökért, hála karteljeinknek és vámpolitikánknak, mint azelőtt.

Amerikában tudják azt is, mennyivel nagyobb az adó fejkvótája ma, mint a háboru előtt s milyen messze elmaradt az aranybérek mögött a fixfizetésű emberek jövedelme Magyarországon. Röviden Magyarország hitelképességének megitélésénél nemcsak az ország vagyonát, hanem szabadon diszponálható jövedelmét is számbaveszik.

Továbbá amerikai tétel ez is: minél nagyobb egy ország tőkeképző ereje, annál nagyobb a hitelképessége. S végül ez is: minél csöndesebb és kiegyenlitettebb egy ország politikája, annál nagyobb a hitelképessége.

We dont like tragic countries!
Nem szeretjük a tragikus országokat – mondotta rólunk egy amerikai bankár. Márpedig a mi politikánk tulságosan tragikus szinü, tulságos sürün mutogatjuk sebeinket, tulságos gyakran emlegetjük sérelmeinket! Mindennek egy-két esztendeje nem volt tulságosan nagy jelentősége. De most, az óvatosan kinyiló trezorkapuk előtt fog tolongani az uj- és óvilág minden népe, valamennyien kölcsönt, nagy, olcsó és hosszulejáratu kölcsönt próbálnak szerezni az amerikai vagyon uraitól és az kap többet, aki ügyesebb és megbizhatóbb.

Kétségtelen, hogy kevés ország van ma Európában, amely olyan hitelképes volna, mint Magyarország, de kevés olyan ország is van, amelynek a hitelképességét olyan rosszul adminisztrálnák, mint a miénket.

És végül még egy kérdés, amely mindenkinek az ajkán lebeg: ki fogja az uj kölcsönök, reméljük, nemcsak magán-, hanem államkölcsönök elosztását és fölosztását adminisztrálni és ellenőrizni? Hiszen ezen dől el a legközelebbi negyedszázad sorsa, különösen a magyar mezőgazdaság jövője! Talán Mayer ur?