Közvetlen a lejárat aljában vízmentes ponyvával kibélelt, tágas vascsónak himbálódzik. Elől is, hátul is egy-egy acetilenlámpa. A rendes csónakok elmaradhatatlan kelléke, az evezőlapát is hiányzik, mert nincs szükség rá. A ladikot vaskampók segélyével néhány csatornamunkás húzza-tolja a gyalogjáróról. Megindul útjára a furcsa és nem mindennapi expedíció.

A vizialkotmány vasoldala neki-nekiütődik a betonpartnak, hangos, dübörgő zaj keletkezik, amely ott vész el valahol a bizonytalan sötétségben, a kísérteties boltivek alatt. A lámpák imbolygó fényt vetítenek a nedves falakra és a vízre, rohanó áradatra. A felszinen alig úszik valami, mert a nehezebb tárgyak a fenéken sodródnak.

Itt egy fadarabka, kifacsart citrom héja, elázott báli félcipő, bedugaszolt orvosságos üveg, rongyfoszlány, szalmaköteg és sok olyan apró tárgy, amit emberek nem mernek a szemétkosárra bízni. Mindez megy, sodródik a Duna felé.

A gyalogos munkások gumicsizmája zaj nélkül tapad a beton elöntött lapjaira s csak néha hallatszik egy hangos, acélos dörej, amikor fejünk felett, a körut forgatagában egy-egy száguldó autó, nagy súlyos teherkocsi kereke átfut a vasból való csatornafödémeken.

A furcsa kirándulást képeken is meg akarom örökíteni, ami azonban nagy nehézségekbe ütközik. Magneziumporral dolgozó lámpáin néhányszor csődött mond, mert a villanópor a nedves levegőben oxidálódott. Végre azonban ez a szándékom is sikerül és megvan az első fényképfelvétel a kanálisban való csónakázásról! Közben folytatjuk utunkat. Kísérőm egyes helyéken bemondja, hogy hol járunk, mi van a fejünk felett. Már elhúztunk a Baross uccai mellékcsatorna beömlése mellett és eljutottunk a Boráros tér alá.

Itt találkozik a Dunapart mellett elhúzódó főcsatorna a körútival. Mindkettőnek öt méter az átmérője s így a találkozás helyén egész tágas barlang terül el, néhány méternyire a kocsiút alatt! Innen a két csatorna most már egyesülten fúrja magát végig a Soroksári út alatt az összekötő vasúti híd tövében levő központi csatornaszivattyú telepig.

Itt-ott, a boltozat tetejéről hatalmas vasrácsok függnek alá a fejünk fölött. Régebben ezeken fogták fel a nagyobb úszó tárgyakat, most üzemen kívül, rozsdásan tapadnak az alagút felső pereméhez, mint szunyokáló óriási denevérek…