A kisgyermek lelki berendezettsége olyan, mint a zseniális emberé : kis akaraterejéhez képest aránytalanul nagyobb az értelme – A zseni tisztábban látja a világot mint az akarat jarmában küzdő ember s ez meglepő művek alkotására ösztönzi. – A gyermek zsenialitása is meglepő összefüggéseket vesz észre s merész az igazság kimondásában - Az akaraterő növekedése letörli a zsenialitás himporát a gyermekről – Az értelem az akarat szolgájává lesz, ami életrevalóvá, de mindennapivá teszi az embereket.

A gyermekkor az ártatlanság, a boldogság időszaka, az elveszteti paradicsom, amely után mindig visszavágyódunk. Az élet hajnalán mások voltunk, vidámabbak, szebbek, jobbak. Csak halványan emlékszünk ugyan vissza arra a boldog időre, de érezzük, hogy harmonikusabb lények voltunk apró ember korunkban. Szebb életünk volt.

Kicsiny vágyak, kicsiny örömek között éltünk. Nem rontották el napjainkat a vágyak ördögei, amelyek éles tövisekkel szurkálnak bennünket, mióta nagyok lettünk s a gyermekkor, a földi mennyország kapuja becsapódott mögöttünk. Nagy tragédiája az emberi életnek, hogy csak igen rövid ideig vagyunk boldogok s akkor sem tudunk róla.

De nemcsak boldogok voltunk gyermekkorunkban, hanem okosak is voltunk. Szellemes megjegyzéseinken, különös, meglepő kiszólásainkon mulatott az egész család és minden ismerősünk. Azt mondják - zsenik voltunk. Bámulatba ejtettük a felnőtteket, akik azt hitték, csodálatos emberek leszünk; ha fölcseperedünk.

Szinte kétségbeejtő, hogy mennyire nem vallottuk be a hozzánk fűzött nagy reményeket. Nem lettünk csodálatos emberek, közönséges, hétköznapi emberek lettünk. Gyermeki zseniálításunknak a nyomai sem maradtak meg rajtunk később. A legtöbb esetben. Néhány kivétel ugyan van. Néhánynak sikerült úgy felnőni, hogy gyermekek maradtak, az életet fölülről néző, vidám, szellemes, nagy gyermekek s ezek lettek az igazi zsenik. De ezek száma elenyészően kevés. Az aránytalanul nagy többségszürke ember lesz, ha kinő a gyermekcipőből, az élet kínos igájába hajija a fejét s nyoma sem marad rajta a gyermekkori zsenialitásnak.

Nem véletlen az, hogy a gyermekek annyi meglepő, szellemes dolgot mondanak, mert valóban minden gyermek zseni. Lelki berendezése, szellemi állapota éppolyan, mint a felnőtt, igazi zsenié. De először határozzuk meg pontosan, hogy ki a zseni és milyen a zseni. Mert ez az szó: zseni, nagyon zavaros jelentésűvé változott a mindennapi beszédben. Ma már mindenkit zseninek, zseniális embernek mondanak, aki valamely téren a közönségesnél nagyobb sikert ért el.

De eredeti értelmében a zseni nem ilyen embert jelent. A gyakorlati ember nem lehet zseni, ha még olyan sikerei vannak is. A gyakorlati ember lehet okos ember, lehet nagyon okos ember, aki pénzt, befolyást, hatalmat szerez, aki minden akaratát meg tudja valósítani. De éppen ezért nem zseni, mert nagyakaratú ember a virágot harctérnek nézi, ahol mindenáron érvényesülni akar. A tettek embere az eszét úgy használja, mint valami hasznos szerszámot és szép, nagy gyakorlati eredményeket érhet el. Az ilyennek az akarata és az értelme, intelligenciája egyensúlyban tartják egymást.

A zseninél azonban az ész, az intelligencia van túlsúlyban, az akarata kevés, nem törekszik gyakorlati sikerekre, az élet megkönnyebbítésére. A zseni nem egyensúlyozott ember, érzelmek közt hánykolódó, szeszélyes lény. Értelmét nem fogja be a gyakorlati élet igájába, hanem csak látni akar vele, tisztán akarja látni a világot, az életet. A gyakorlati ember mindent az érdekein keresztül lát és így többé-kevésbé eltorzítva szemléli a dolgokat.

A zseni úgy nézi a világot, mint egy világszem, fölülről, a kínzó akarat torzításai nélkül. A lényeg, az általános nagy törvények tárulnak fel előtte s ez gyönyörűséget okoz neki. Gyönyörűségében aztán alkot, műveket, teremt, amelyekben megrögzíti azt, amit az akarat bénító hatalmától megszabadult szelleme átélt, látott. A zseni teremt s amit teremt az meglepő, mert megéreztetik velünk is, akik az akarat béklyóiban kínlódunk, hogy milyen is ez a világunk.

A gyermek lelki berendezése is olyan, mint az igazi zsenié. Akarat még nincs, vagy nagyon fejletlen, értelme, intelligenciája azonban már szépen fejledezik. Szemlélődik, folyton kérdez, tudni vágyik, szeretné megismerni mindennek a lényegét megfigyelései alapján nagy, általános törvényeket állapít meg, mint a zseni.

Mivel nem az a célja, hogy tudásából hasznot húzzon, csak a fődolgokat, lényegei jegyzi meg, a gyakorlati szempontokkal nem törődik, az általánostól való eltéréseket különöseknek találja s eltöpreng rajtuk. Szellemes, meglepő megjegyzéseik rendesen ebből a töprengésből fakadnak.
- Ha az angyalnak eltörik a szárnya — kérdezte egy kékszemű svéd kisleány az apját, - akkor ki fogja meggyógyítani, az emberorvos-e vagy az állatorvos?

Egy kis fiú meg a pék bolton, a sok kenyéren, kiflin csodálkozik el s végül ez a kérdés buggyan ki belőle: „Úgye a péknek nem kell imádkozni a Miatyánkban, hogy: mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma?"

Minden kis gyermek tudja, hogy mosakodni kell s ebbe akár helyesli, akár nem, végül mégis csak belenyugszik. Egy kisgyerek nézi, amint a vendégségben lévő nagynénje púderezi magát. Csodálkozik rajta, tűnődik magában, aztán beszalad az anyjához a másik szobába s lelkendezve igy szól: „Anyus, Ella néni nem lavórból mosakodik, mint mi, hanem kis skatulyákból.”