Megkértük Fischof Gyulát, mondjon el néhány esetet, amikor az ő írásszakértői véleménye perdöntő jelentőségű volt. -Igen gyakori eset az - mondotta Fischof Gyula, - amikor a törvényszék névtelen levelekkel kapcsolatban kéri ki az írásszakértő véleményét. Már körülbelül húsz esztendeje van annak, hogy egy felvidéki városkában névtelen följelentés érkezett a csendőrség parancsnokához.

Az illető, akit a névtelen följelentés szerzője valami csúnya rágalommal illetett, köztiszteletben álló ember volt, mindenki meg volt róla győződve, hogy azok a rágalmak, amelyeket a névtelen levél tartalmazott, nem felelnek meg a valóságnak. A bíróság nekem adta ki az iratokat véleményezés miatt és én kétszer huszonnégy óra alatt fényt derítettem az egész esetre.

Megmondtam az illetőnek, hogy kísérelje meg titokban megszerezni mindazoknak az embereknek írómappáit, akikre gyanakszik. Öt-hat írómappa jutott rövid időn belül a kezembe. Ekkor a névtelen levelet mikroszkópon felnagyítottam és egyúttal felnagyítottam, az írómappa itatósán visszamaradt betűnyomokat is. A két fénykép összehasonlításánál még a laikus is rájöhetett arra, hogy a két írás csak ugyanattól a kéztől eredhet. A bíróság perdöntőnek fogadta el a véleményemet, a rágalmazottat felmentette és vád alá helyezte a feljelentés szerzőjét.

Ma már különböző fényhatású és mikrofotótechnikai eljárásokat fedeztek fel, amelyek mind segítségére vannak az írásszakértőnek munkája közben. A hamisítások gyakori esete, amikor valaki a szöveget egy okmányról el akarja tüntetni, ennek a felderítésére azonban megfelelő eljárásokkal rendelkezünk.

Volt például egy olyan esetem, amikor valaki radírozás útján egy ceruzával írt szöveget tüntetett el egy fontos okmányról. A szövegnek tényleg semmi nyoma sem maradt, ellenben az ujjlenyomat ott maradt a papíroson, a papírost ilyenkor mindig a mutató- és hüvelykujjal leszorítjuk.

Ezt a nyomot jódfüstöléssel elő lehetett hívni. A rendőrségen aztán daktiloskópia segítségével ujjlenyomatot vettek a gyanúsított egyénről. A két ujjnyom megegyezett, ami ebben az esetben is perdöntő fontosságú körülmény volt.

Az írásvizsgálat nehezebb esetei közé tartozik az úgynevezett „utólagosság” kiderítése. Például, amikor valaki egy nyugtába aláírás után egy nagyobb összeget vagy újabb szövegrészt ír bele. Az én feladatom ilyen esetekben annak a kiderítése, hogy a szöveg a nyugta aláírása előtt, vagy után került az okmányba.

Ennek a megállapítása márcsak a legújabb mikro- és fotótechnikai eredmények segítségével lehetséges. Ma már ugyanis nemcsak a papír felületet, hanem belsejét is át lehet fotografálni. Néhány esztendővel ezelőtt a következő eset adódott. Valaki egy adósánál lefizetett egy bizonyos összeget, tegyük fel hogy ezer pengőt. Ugyanekkor egy nyugtát vitt magával a lefizetendő összegről, amelyet ő maga állított ki.

Mikor a hitelező aláírta a nyugtát, illetve nyugtatta a pénz felvételét, az illető összehajtogatta az okmányt és zsebretette. Otthon újból elővette és az aláírás előtti üres részbe beleírta ezt a szöveget: „lefizetve további ezer pengő”. Ez az utólag beírt szöveg azonban keresztülment a papírosnak összehajtott részén, ott, ahol a papíros a törés következtében elveszti fénymázas felületét, amit azonban szabad szemmel nem lehet észrevenni.

A papíros belsejének és felületének lefotografálása után azonban tisztán látható, amint az utólagos írás a törési mederbe beszívódik. Ennek az esetnek az ellentéte, amikor azt kell bebizonyítani, hogy a per anyagát képező szöveg még az okmány aláírása előtt került az okmányba. Megfelelő nagyítás után itt is tisztán látható a papír fénymázának törése a behajtás medrében, amely végigvonul az egész szövegen, anélkül, hogy a rajta végigvonuló tollvonás beszívódást mutatna.