Emlékeim ködén keresztül eszembe jut egy régi, kora nyári nap, mikor barátnőmmel készültem az érettségire. Gyanútlanul kérdeztem meg tőle, mi történt 1848. március 15-én? Csak annyit válaszolt, hogy kitört az ipari forradalom.
Rögtön tudtam, miért ő a legjobb barátnőm. Igen sokat tanakodtam magamban, hogy tudta ezt megúszni ennyi időn keresztül?
Mit gondolt óvodás korában, mikor kis zászlócskákkal mentek a Kossuth szoborhoz, hogy mit csinál ő ott? És a későbbiekben, minden évben március 15-én mire gondolt? Amikor olvasott erről a napról, és mikor megnézte a Kőszívű ember fiait, mire gondolt?
Hogy pereghetett le így minden róla?
Azt hiszem, ő a valódi faragatlan rönk. (Előbb is gyanakodhattam volna rá, mikor minden plakáton lévő festett virágot megszagolt.)
Persze, hogy irigylem és vágyom erre az állapotra, és én is szeretném azt hinni, hogy Kossuth volt a szövőszék feltalálója. De már késő...
Egy jó azonban történt velem mostanában. Ráakadtam a második rönkre. Tanítványom lészen az, ki, mikor Beethovenről beszéltem, feltette a kezét és megkérdezte, igaz-e, hogy a lónak van szája? (Persze hogy megmondtam neki az igazat, elvégre ez egy bizalmi állás is.) A matematika tanárnőtől pedig azt kérdezte, nem boltos-e véletlenül, hogy ilyen jól tud számolni?
Talán mondanom sem kell, hogy ő az egyik kedvencem.
