A magyar ipar egy évi termelésének értékét készáru behozatalára költi Magyarország
A külföldi kölcsönök felhasználásáról tartott a Kereskedelmi Csarnokban Jacobi Olivér dr. előadást, amelyben – miután a magángazdaságilag rentábilis és közgazdaságilag produktiv kölcsönök közötti különbséget fejtegette – rátért arra a felfogásra, amely a produktiv kölcsönök között is különbséget tesz, aszerint, hogy azok külföldön, vagy belföldön vétettek igénybe.
Előadó fejtegetésének sulypontja azonban azon volt, hogy a helytelen, a külföldi hitelt igénybe vevő félnek előirni akarni azt, hogy a külföldi hitelt hogyan használja fel, mert rendszerint nem is ő használja fel a külföldi hitelt, hanem más. Éppen ugy, ahogyan az exportőr hozza be a külföldről exportált áruk ellenértékét, de nem ő, hanem az importőr költi azt el a külföldön, ugyanugy nem az költi el a kölcsön-devizákat sem, aki azokat a külföldön igénybevette.
Már pedig az, hogy a külföldi devizákat hogyan költi el egy ország közgazdasága a külföldön, attól függ, hogy a külföldi kölcsöntőke egyáltalán bejön-e az országba, illetőleg olyan formában jön-e be, hogy az országnak hasznára válik. Ha kölcsön-devizákért traktorokat, szerszámgépeket, tenyészállatokat vásárolunk, akkor uj dolgozó tőke jött be az országba a kölcsön formájában; ha ellenben ugyanezeket a devizákat a külföldön elisszuk, vagy elkártyázzuk, akkor uj tőke egyáltalán nem jött be az országba, ellenben megmaradt az adósság, melyet vissza kell fizetni.
Jacobi Olivér nyomatékosan hangsulyozta, hogy külkereskedelmi mérlegünk passzivitását mindenekelőtt és a legnagyobb eréllyel a kivitel fokozása utján kell megszüntetnünk, azonban helyteleniteni kell azt, hogy tulkevés komolysággal és tulritkán foglalkozunk azzal, hogy az importoldalon mennyire lehetne javitani a helyzeten.
A számok, amelyekről szó van, igen jelentékenyek, 1924 óta kereken 500 millió pengőért hoztunk be külföldről árut, melyért 4000 millió pengő exportáruval fizettünk, mig 1000 millió pengőt adósságból egyenlitettünk ki. Ebből az 1000 millió adósságból 100 millió pengőért vettünk selymet és félselymet, 650 millióért pamutszövetet és fonalat és 250 millióért déligyümölcsöt, cukrot, dohányt és egyéb élvezeti cikket.
Ez mind fogyasztási cikk és, mind luxuscikk is, mert hiszen a jelenlegi helyzetünkben luxus az is, ha külföldön vásárolunk olyasmit, amit itthon is elő tudnánk állitani. És ha ebből a szempontból nézzük importunkat és azt keressük, hogy mennyi kész árut hoztunk be ezen 4 év alatt, melyeket itthon is előállithattunk volna, ugy azt találjuk, hogy a külföldi adósságok ezeknek csak egy részét fedezik és azonfelül, hogy kivitelünk ellenértékéből is 1500 milliót, összesen tehát 2500 millió pengőt költöttünk el kész áruk behozatalára, mely összeg egyenlő az egész magyar ipar egyévi termelésének értékével.
Ha tehát nem is szólunk arról, hogy nyersanyagokban is nagyon sokat hozunk be olyat, amit nem kellene külföldről behoznunk, igy a legutóbbi napokban sokat vitatott szénimportunk is lényegesen redukálható, ugyszintén a fabehozatalunkat lehetne pótolni a betonnak és vasbetonnak tágabb téren való kihasználásával, akkor is olyan összegeket költünk el felesleges, haszontalan fogyasztási- és luxuscikkekre, melyeket itthon is előállithatnánk, hogy ha ennek az összegnek csak egyharmadrészét tudnók itthon tartani, akkor Magyarországon nem volna munkanélküliség és az állásnélküli tisztviselők el volnának helyezve.
Egy másik módja annak, hogy a kereskedelmi mérleg behozatali oldalának jelentőségét méltányoljuk, az, hogy ha a szóbanforgó, ezidőszerint évi 7-800 millió pengőt kitevő behozatalokból csak 200 milliót tudnánk itthon termelni, akkor ezzel az egész hosszulejáratu adósságunkat 5 év alatt le tudjuk törleszteni.
Ezekből a számoknak a társadalom minden rétegének és főleg a vezető osztályoknak és a jómódu városi lakosságnak kell levonni a konzekvenciákat és be kell látniok, hogy ebben a kérdésben a kormánytól nem várhatunk semmit, hanem csak a társadalom maga képes a fogyasztás terén divó szokások megváltoztatásával valamit elérni.
Minden külföldi pénz, amelyet nem hasznosan költünk el, az országra nézve veszteség. Azt az adósságot, amelyet nem jövedelemből fizetünk, vagyonból kell fizetnünk; az a vagyon pedig, amellyel fizetünk, a megmaradt csonka hazánk, amelyet részletekben árulunk, valahányszor olyan cikkre költünk el külföldön pénzt, mely nem hoz be annyit az országnak, mint amennyibe kerül.
