A Műegyetem egyik laboratóriumában ültünk.
Játékos tavaszi napfény csiklandozta a Duna szélborzolta, apró hullámait, a napok és éjszakák ezerarcu kisérője, – a nagy folyam, – most lomhán, álmosan hömpölygött lefelé, évezredes országutján, mint akinek semmi köze a hátán ficánkoló napsugár áprilisi fogócskájához.
Barátom, az ifju tudósgeneráció egyik legkiválóbb tagja, egy pillanatra abbahagyta olaszországi tanulmányutjának beszámolóját és nézte a Dunát, a hullámok játékát, a viztömeg félelmetes, lassu vonulását a biztonságos kőpartok alatt, a folyékony Energiát, amely van, hogy az embert szolgálja…
– Aztán Bozenben jártam – folytatta. – Tudod, Itália szénben szegény. Első dolguk volt, hogy pótlásképen megfelelő energiaforrásról gondoskodjanak. Az Ausztriától nyert terület vizi erőinek kihasználása szinte önként kinálkozott. Nem rendeztek végnélküli ankéteket, al- és főbizottsági tárgyalásokat…
– Mint nálunk…
– … nem aprózták el a feladatot, hanem rögtön hozzáláttak azzal a szivóssággal és felkészültséggel, ami Mussolini Olaszországában immár nem is feltünő, hanem magától értetődő dolog.
Mint a technika monumentális filmje, pergett le előadásában az óriási mű épitésének leirása.
– Az Eisack folyón, – amely az Etsch legfontosabb mellékfolyója, – a Waidbruck és Kardaun közötti szakaszon megépitették az olaszok Európa leghatalmasabb vizierőtelepét.
– Az Eisack vizét Waidbrucknál fogják fel, Brixentől délre és 16 kilométeren át a sziklába vájt, 6.2 méter magas, 6.3 méter széles alaguton vezetik a Kardaun melletti gépház elé, hol 6 darab egyenként 2.5 méter átmérőjü nyomócsövön, körülbelül 150 méteres eséssel érkezik a „fehér szén” a vizturbinák lapátjához. Másodpercenként 80-100 köbméter állandó vizhozzávezetésre van méretezve a telep, mely mellett 150-170 ezer HP teljesitményt nyujtanak a vizturbinák. A vizturbinák álló tengelyén, mint az erőmű gigantikus koronái, trónolnak a 250 tonna sulyu generátorok, egyenként 45.000 kw. teljesitményre.
– Az évi energiatermelést 500 millió kw-órában vették fel, ami megfelel Magyarország 1927. évben termelt összes elektromos energiájának. – Ezt a nagy energiamennyiséget részben a Meran-Bozen-Brennerpass stb., már elektrifikált vasúti vonalak fogják felhasználni, részben 240.000 Voltra feltransformálva, 300 km. hosszu távvezetéken tervezik végigvinni az olasz félszigeten, hogy termékenyitő, áldást hozó hatását az egész ország élvezze. Program szerint 1929. végén üzembe jön a kardauni telep és a távvezeték Cislagoig.
– Az épitési költség?
– Ezt 300 millió lirában állapitották meg. Az összeg 70 százalékát az olasz állam adta, mig a többit belföldi érdekeltség, „a Societa Idrolettrica Piemonte” hozta össze.
Magam elé képzeltem a tizenhatkilométeres sziklaalagutat, amelyben most már százötven méteres eséssel dübörög az Eisack vize. Milyen óriási mű.
– Nálunk ilyesmi…? A ki sem mondott kérdésre nem kaptam feleletet.
Nem is vártam.
Talán mindketten valami irigységfélét éreztünk.
Vagy a tehetetlenség csendes dühét. A folyosóról beszürődőtt a fiuk beszélgetése, akik itt épp oly grandiózus feladatok megoldására nevelődnek, mint olasz kollégáik…
A Dunát néztük és a nagy víz fáradtan, iszonyu reménytelenül ömlött a magyar puszta felé.
