A nagyterem szép terrakottás-vörös falán Medvecky Jenő képei. 1925-ből egy csendélet: mélyen, sötéten ragyogó szinsíkokból felépített kubisztikus konstrukció. Meglepően érett, harmonikus munka. 1927-ből egy "Sárgaruhás lány": a korai Picasso egyszerűbb, de igen sikerült utánérzése. Ugyanez évből pár táj: hűvös, geometrikusan határolt foltfestés, mely a zárt rétegekből felépített monumentális teret kezdi érzékeltetni. A "Rózsaszínű akt"-tal már nyiltan nekivág a térkonstrukciót hangsúlyozó új klasszicisztika problémáinak, és ezzel nyiltan az expresszionizmus utáni kor egyik legerősebb áramlatába kapcsolódik.
Ezek után nem lephetett meg az újabb fordulat: óriási figurális kompoziciók. Símára faragott, kemény, szoborszerű formák, az izomzat túlhangsúlyozásával, merevített kifejezéssel. Konstruált, inkább szimbólumokkal jelzett térkörnyezet: táj és épületelemek. Kevés, tompított, formához tapadó szín, vagy inkább színezett forma.
A multtal való kapcsolódás eléggé nyiltan bevallott. De: míg a forma mintázása kifejezetten quattrocenteszk, (pl. Mantegna), addig a kompozicióelv cinquecenteszk (pl. korai Tizian). A röneszánsz értelmezése, amellett, hogy ennyire nem egységes elemeken épül, még azon felül kifejezetten klasszicisztikus: hideg, merev, szinte mesterségesen redukált. A receptet az olasz valori plastici-mozgalom adta meg.
Ezek után nem éppen meglepő, hogy Medvecky törekvései emlékeztetnek: egyrészt a nazarénus művészetre (a száz év előtti német röneszansz-klasszicisztikára), másrészt az u. n. német "idealizmusra", a Böcklin-Feuerbach-Klinger-csoport törekvéseire. Medvecky legújabb képei tehát mint stílusjelenség: hangos hitvallás az új klasszicisztika mellett. (Meg kell különböztetnünk klasszicizmust, az ősi és önmagában teljes stílust, és klasszicisztikát, mint a klasszika többé-kevésbé félreértett vagy át nem értett utánzását. Mindamellett a klasszicisztika is lehet tartalmas művészet.) Ennyit Medveckyről mint típusról.
Medvecky mint egyén: rendkívüli tehetség, kíváló formáló intelligencia és nagy felkészültségű művész. Jelenleg művészete azon a ponton áll, hogy vagy élesen elkanyarodik mostani irányától, vagy menthetetlenül elvész a rutinban és a formalizmusban. Mert: egyénisége lágy, szinte feminin. Hajlamát azonban túlkompenzálja erőszakolt maszkulin keménységgel. Kompozicióiban a legfontosabb hatást kiváltó elem a statikus ritmus. De ritmikája tulontul metrikus, nem eléggé eleven. Olyan, mint amikor rezes katonabanda fújja a Parasztbecsület szerenádját.
A kifejezés fagyasztott, a festő fél az elérzékenyüléstől (bár néha akarata ellenére elérzékenyül, így például a hegedülő figurájában); a fínom érzéstartalmat nem engedi áttörni. (Mily lírikus Mantegna és egyben mily maszkulin!) Az izomzat, a térkonstrukció tulhangsúlyozásának a Quattrocentóban belső oka volt: meg kellett hódítani az organikus földi életet, a látszatvalóságot. A hódítás mámora maga után vonta a túlzást. Ez a látszólag rideg túlzás akkoriban mámorral tellett meg. Ma: mily mámor fűthetné az anatómiai és prespektívikus ismeretek fitogtatását?
Ami végül Medvecky új csendéleteit illeti, ezek fínom munkák, bár kompromisszumok a hideg plaszticitás és a dekoratív síkszerkesztés között.
Medvecky a nagy művész lehetőségeit hordozza magában. Domanovszky Endre egyelőre még nem bizonyított ösztönös művészetet. Ellenben alapos technikai tudás felett rendelkezik, mint kevesen a fiatalok között. Ám firenzei quattrocentózása kiállhatatlanul modoros. A posztexpresszionizmus resóján melegített prerafaelizmus, Rossetti a huszadik században.
Más a probléma Vörös Gézánál. Ő a Gauguin-iskolához, Pont Avenhoz kapcsolódik; innen fel-feltűnő Rippl-Rónai-rokonsága; amellett, hogy olajfestményein jobban kihangsúlyozza a lágy körvonalat, jobban kikapcsolja az impresszionisztikus színárnyalatot. Pikáns ecsetvezetése néha Fujitára emlékeztet. Ízléses, fínom tehetség. Színbelileg sokat tud ugyan, de rajza nem eléggé biztos, sőt, néha meglepően hibás. (Példa: "Az alvó nő" jobblába!) A technikai tudás megszilárdulása lényegesen előbbre fogja vinni festészetét.
Jóval súlyosabb arányú a rajzi nemtudás Hollós-Mattioni Eszternél. Ő is tehetséges, temperamentumos, érző. De meglepően lelkiismeretlen aktjai formálásában, színei felrakásában, a fények vezetésében. Modora a régi Márffy és Szőnyi keveréke. Ezt a modort azonban sok-sok tudással kellene telíteni ahhoz, hogy meggyőzzön. Legsikerültebb, zsíros fénygazdagságban, "Dunaág" című tája.
Kelemen Emil akvarellista. Mondanivalója éppenséggel nem új, de rokonszenves. Az ő formatudása sem eléggé szilárd.
Vadász Endre rézkarcaiban két elem lakozik. Az egyik akadémiánk Rudnay-osztályának Rembrand-epigonizmusa, a másik Vadász egyéni modora, szálkás és híg vonalvezetésű primitívizmus, humorosan groteszk mellékízzel. Régebben ez az utóbbi elem volt az erősebbik benne, most, sajnos, az előbbi látszik előrenyomulni. Fametszetei - takarékos kifejezési eszközükkel - ügyes munkák.
