Shakespeare-bemutató a Nemzeti Szinházban

Erzsébet királynőnek annyi öröme tellett a IV. Henrik Falstaffjában, hogy viszont óhajtotta látni ezt a mulatságos figurát más alkalomkor is a szinpadon és ezért egyszer meghagyta Shakespearenak, hogy tizennégy napon belül rójon össze egy komédiát, melynek hőse a vastag Sir John legyen, mégpedig mint szerelmes; mert erről az oldaláról alig volt alkalom megkacagni.

Így keletkezett a "Windsori víg asszonyok".

Shakespeare persze tudta, hogy nagyétű és nagyivó víziló-hősét csak mint becsapott szerelmest használhatja, ezért sokféle intrikából szőtt cselekményt kerített köréje, lévén a póruljárt szerelmes figurája jó és magától értetődő kiindulás egy helyzetkomédia számára. A lehetséges bonyodalmakért csak bele kellett nyúlnia a kimeríthetetlen tárházba: az olasz novellaírók közkézen forgó írásaiba. Ott van mindjárt a ruháskosár jelenet; mennyire mulatságos hatásúnak kell lennie, ha éppen a nagyhasú, szuszogós Falstaffot gyömöszölik majd a kosárba!

A két hét alatt nyélbeütött s imaginációban annyi remek lehetőséget nyujtó komédia mégsem sikerült Shakespearenak. A becsapott szerelmes figurája valóban jó kiindulás egy helyzet-komédia számára, de a baj az volt, hogy Shakespeare kénytelen volt egy már megfogalmazott karaktert, mégpedig egyik leghús-vérebb, legszinesebbre sikerült karakter-figuráját hősnek megtenni. Helyzet-komédiát írt olyan hőssel a középpontban, akiből csak karakter-komédia indulhatna ki. Ha nem az lett volna a parancs, hogy a szerelmes Falstaffot kell bemutatnia, akkor Sir John pompás figurájából talán tellett volna egy olyan vígjátékra való, amely a IV. Henrik Fallstaffjának bő karakter-lehetőségeit aknázza ki...

Shakespeare, finom érzékével a drámai anyagszerűségek iránt, összes komédiáit helyzet-komédiáknak csinálta meg, helyzetekből s helyzet-bonyodalmakból indul ki és - ha kell - karaktereket keres ezekhez a helyzetekhez. Így cselekedett például a Makrancos Hölgy-ben: a mese, a helyzetek s a helyzetek kombinatív lehetőségei két egysíkú, egyvonalban mozgó karaktert adtak a kezébe. A karakterek itt teljesen felolvadnak a helyzetekben, vagy inkább: a helyzetek teremtették a karaktereket. Falstaff epizód-figura volt egy tragédiában, színes, sok apró vonásból megalkotott, naturalisztikus gonddal megalkotott karakter - karakter-figura a szó modern értelmében! A helyzetekben, amelyeket Shakespeare a "Windsori víg asszonyok"-ban teremtett körülötte, nem olvadhat föl, mert nem belőlük született. Nem robbantja fel a keretet, mert Shakespeare művész-keze tartja, de szükségszerűen elvész benne.

Egy élettől duzzadó, kicsattanó szinekben gazdag figurát tett meg Shakespeare komédiájának hősévé magas protektorának s közönségének kívánságára és az alkalom, melyre darabja készült, hálás milieut is adott a kezébe: a szabad, jómódú, derűs windsori polgári életet, "old merry Englandť"életörömének hangulata lebegett körülötte. Hogy a "Windsori víg asszonyok" mégis gyönge komédia? Ennek talán az a titka, hogy egy pompás karakter-figura és a milieu ezer csábító lehetőségének ellenére, a művész Shakespeare mégis tiszta komédiát akart alkotni.

*

Goethe szerint "Falstaffot mindig jobban lehet elképzelni, mint színpadra vinni". Csortos Gyulát évek óta képzeljük el Falstaffnak és most, hogy színpadra vitte, nem akarunk csalódásról beszélni még Goethe szavának értelmében sem, hanem fokozott kíváncsisággal várjuk tőle a IV. Henrik Falstaffját.