Huszadik század - történelem jelenidőben

Tánc

A táncot az idők folyamán olyan dolgok lelkesítették át, melyeknek a táncon kívül is megvolt a létjogosultságuk; a mult évszázadokban a táncnak a vallás, a magafeledkező önkivület, a fájdalom adott belső jelentőséget és tartalmat. Az első tétova ritmustól, mely legősibb érzéseinket fejezte ki, elérkeztünk addig a pontig, hogy immár meg tudjuk érzékeltetni az emberi agyvelő legmeghittebb rezzenéseit is. Rendre áthaladtunk tehát mindazokon a lelkiállapotokon, melyeket az emberek átéltek, mióta annak idején ráléptek az értelem útjára. Ennélfogva ma a tánc terén megengedhetünk magunknak némi fényűzést is.

Valamint elérkeztünk az úgynevezett l'art pour l'art-hoz, az önmagáért való művészethez, mely - bárhogy is értelmezzék - mindig igaz marad, márcsak azért is, mert nincs a földön önösebb valami a művészi kifejezésnél, azonképpen elérkeztünk a táncért való tánchoz, vagyis annak a lehetőségéhez, hogy a táncot a legmagasabb fokra emeljük, mert már nemcsak apró-cseprő fogásait ismerjük, hanem legrejtettebb mivoltát is. Még messzebb megyek. A tánc a modern formáival hovatovább pótolni fogja magát a színházat is.

Úgy vélem, nem igen vetem el a sulykot, mikor megjósolom, hogy mélységes válságoktól zaklatott korunkban a tánc fogja megmutatni a jövendő útját mindannak, amit ma "színházť"nak nevezünk, az hozza majd egy szintre a színházat és mozit, ezt a két művészetet, mely - legalább az én szememben - szöges ellentétben áll egymással. Immár a tánc megszabadult minden mellékes járulékától, utat tört magának, többé nem az a balettszerű egyveleg, melyet az orosz balett (Pavlova) képvisel, hanem az a valami, amit Szentpál Olga mutatott be a táncdélelőttjén.

Senkise csodálkozzék, hogy Szentpál Olga nevét Pavlováé mellé helyezem: az a művészet, melyet multkor láttunk, bízvást polgárjogot kaphat Európa bármelyik színpadán, akárcsak Pavlováé, vagy a többi nagy táncosnőké, akik utóbb szerepeltek. Itt nem óhajtom fölsorolni azoknak a külföldi táncosnőknek neveit, akik Szentpál Olga útján járnak, azt sem akarom firtatni, miképpen hatottak egymásra. Csak annyit, hogy Szentpál Olga művészete európai színvonalú s ezért megérdemel minden figyelmet.

Azok a mélységesen költői, megrázóan drámai mozzanatok, melyeket Dallos kompoziciója, a Hold-leányok keltett bennünk, méltán foglalhatnak helyet a mult idők olyan alakításai mellett, melyeket Duse-től és Zacconi-tól láttunk. Szántszándékkal említem ezt a két olasz nagyságot, hogy megérzékeltessem, milyen óriási kifejezési lehetőségek lappanganak a táncban, amennyiben az a gyökeréig s a legmélyéig tánc. Nem vonok párhuzamot, mert minden párhuzam szerencsétlen és értelmetlen. Pusztán azért állítom föl ezt a mértéket, hogy a két művészet közös bensőségét hangsulyozzam.

A gazdag, változatos műsor minden egyes számában megleltük ezt a tökélyt, vagy erre a tökélyre való törekvést. Az Aranyálarc különössége, az Állatok táncának üdesége, a Háromszög Rossini-szerű kelleme - s itt rá szeretnék mutatni arra is, hogy ezt az iskolát milyen közeli kötelékek fűzik össze a Teatro dei Piccoli-val, mely minden jelenkori színpad alapja - mindezek az alakítások egyek a bensőségükben, hatásukban, igazi műalkotások, melyeket komolyan, lelkiismeretesen adnak elő.

Szentpál Olga iskolájának főképp egy tulajdonsága érdemel dícséretet - az, hogy sikerült elfojtania a táncosok és táncosnők minden egyéni vetélkedését s mindnyájan kivétel nélkül csodálatos alázattal vetik alá magukat a táncban oly fontos fegyelemnek, az előadandó mű parancsainak és kívánalmainak. A művészi alázatról rendszerint meg szoktak feledkezni, pedig ennek óriási a jelentősége. Szentpál Olga iskolája ezt újra az őt megillető helyre iktatta s ennek természetesen hasznát is látja. Ezzel a fegyelemmel, ezzel a művészi lelkiismerettel nemcsak önérzetesen járhat a maga útján, hanem joggal gondolhat arra is, hogy külföldön is bemutatkozzék és semmi kétség, hogy ott eredeti s mély alakításaival becsületet szerez majd a magyar táncművészetnek.

Szentpál Olga iskolájával együtt ugyanezen a délelőttön Korb F. Flóra is bemutatta néhány kompozicióját. Korb F. Flóra nemcsak teljesen kész táncosnő, hanem táncosnő a szó sajátos értelmében is. Ő valóban megpecsételi azt, amit föntebb a táncról való táncról írtam. Sutba vetve minden limlomot, emlékektől és hatásoktól mentesen jelenik meg a szinen s megvárja, míg az őt körülvevő légkör megtelik zenével. Amikor a muzsika pedzi a ritmust, finom kezeivel a levegőbe emeli, érzékletes kifejezést ad neki, aztán mint valami gyengéd virágot a közönség felé hajítja. Korb F. Flóra az odaadás táncosnője.

Egyetlenegy ütemet sem enged eliramlani abból a zenéből, amely megzendül körötte, a muzsikának legtitkosabb jelentőségét is kiérzi s megérzékelteti testének hullámzásával és borzongásával, mely az érző-központok kútfejéből kiindulva mintegy összegyülemlik karjában, majd fönn, fönn a kezeiben, melyekben ez a legteljesebb kifejezéssé csattan. Ezek a kezek egyforma tökéllyel fejezik ki Chopin scherzo-ját és Martini imáját. A néző szeme elől minden eltünik, csakis a ritmust érzi, teljesen és erősen: a közönség mintegy a megszemélyesített, testet öltött zenét látja maga előtt, a táncot, mely legkülönbözőbb megnyilatkozásaiban életté változott.

Hogy mennyire emberi Korb F. Flóra tánca, az kitetszik táncdarabjainak megválasztásában is, melyek egytől-egyig egész lelkiállapotokat fejeznek ki. Nem afféle pillanatnyi hangulatok ezek, hanem olyan lelkiállapotok, melyek az élet egész korszakait ölelik magukba. Valamint Chopin scherzo-jában, mely egyike legsikerültebb alakításainak, vannak olyan pillanatok, mikor egyes bohócok tragikus taglejtéseire gondolunk, azonképpen mihelyt apácaruhát ölt magára. Martini zenéjére azonnal apácává is válik s mozgása tiszta, gyermeteg és apácás. Korb Flóra minden alakításában van zene is, tánc is, élet is.

Egyaránt magában foglalja mind a három elemet. A muzsikából teljesen kivonja a ritmus értelmét, mely a tánc folyamán emberi jelentőségűvé magasodik s életté nemesedik. Ismétlem, ebből a szempontból Korb Flórának egyéni mondanivalója van. Nem hajszolja a hatásokat: nyilván ő is Szentpál Olga iskolájában nevelkedett s ott tanulta azt, ami - nézetem szerint - a legfontosabb a művészetben: az alázatot. Érzékenysége, öntudatossága, a táncról való magas felfogása nagy jövőt tár eléje. Budapestnek jobban kellene figyelnie nemcsak erre a táncosnőre, hanem arra az iskolára is, melyből kikerült, mert ebben a magyar tánc fejlődési lehetősége és jövendője szunnyad.