Franciák a Nemzeti Szalonban.

Körülbelül száz festmény, köztük vagy negyven elsőrangú, egynéhány kitünő szobormű, válogatott metszetek, rajzok, aquarellek, litográfiák, azonkívül pár díszes könyv alkotják ezt a kiállítást, amelyet ezer nehézség árán sikerült csak létrehozni s amely, a háború után legelőször, végre alkalmat nyujt Budapestnek, hogy a mai francia képzőművészetről megfelelő képet nyerhessen.

Éppen a ma, az eleven ma szempontjából, csakis élő művészek szerepelnek itt alkotásaikkal, s ezért hiányzanak köztük egy La Fresnaye vagy egy Juan Gris művei, akik, bár pár éve holtak, a legújabb s legélőbb festészethez számítódnak. Ugyancsak híját érezhetjük néhány olyan festőnek is, akik bár Párisban élnek s az új francia iskolához tartoznak, idegen nemzetiségük miatt nem sorozhatók, erőszak nélkül, az ily hivatalos kiállítás kereteibe; ilyenek pl.

Foujita vagy Chagall, Pascin, Creixam és Pruna a festők s Orloff vagy Lipschitz a szobrászok között. Ami végül pár vérbeli s elsőrangú francia hiányát illeti - egy Valadon-ét, Delaunay-ét, Gleize-ét vagy Favory-ét a festők, Maillol-ét és Despiaux-ét a szobrászok közt - fájdalom, ismételt kérlelésre sem vehettek részt ezen a több mint hat hónapja készülődő bemutatáson.

Az említett szobrászok távolléte meglehetősen megszűkíti azt a képet, amelyet az itteni szoborművek az utolsó tizenöt év francia szobrászatáról adhatnának. Legjobban van képviselve talán Bourdelle, akinek főleg Rodin-je és Bacchansnője kitünően érezteti a nagy művész kissé drámaias modorát. Joseph Bernard három műve már nemesebb, szoborszerűbb, bámulatosan tagolt s amellett hajlékonyabb vonalú. Jóval kevésbé jelentősek Saupique mulatságosan vulgáris reliefjei s Artus jellegzetes állatai, amelyeknek oly nagy sikere volt, pár éve, e művész első kiállításán.

A képek közt, kivéve Besnard nagy vásznait, egyetlenegy sem érdektelen. Az élő festészet Nesztora s Seurat követője, Paul Signac két szép tájképet küldött, azonkívül egy sorozat aquarellt is, amelyekben az ég és a víz könnyed harmonizálása a legjobb francia hagyományt hirdeti, Claude Lorraintól egészen Dufy-ig. A posztimpresszionizmus két mestere, Bonnard és Vuillard, erősebb és határozottabb műveket is alkottak, mint e mostaniak, bár Vuillard egy metszete igen szép.

Még kevesebbet mutat Matisse-ból, a ma élő legnagyobb és legszínesebb francia festőből, az a vászon, amely egy gitárost ábrázol s amelyet tizenöt év patinája borít. Braque kubista figurája és Picasso csendélete - mindkettő 1909-ből - csodálatos két példája az ő elvont művészetüknek, amelyben minden csupa célzás, csupa formáló erő, az alig megkülönböztethető tónusok egymás mellett való alkalmazása, akárcsak két négerarcé, amelyek egyformának tünnének fel Európában, holott Braque poézise mértéktartóbb, Picasso lírája gonoszkodóbb.

Az előbbi Ťragasztott papirosať, az utóbbi remek rajza nem sejteti, fájdalom, eléggé, hova jutott azóta Braque az akt és a csendélet terén, s mi mindent alkotott az új Picasso a színek és a formák költészetében. Ugyancsak Derain rajzai sem adhatnak számot erről a nagy művészről, aki a művészettörténetbe mint az új festői klasszicizmus felfedezője fog bevonulni. Vlaminck, a néger plasztika apostola, két remek képpel szerepel, amelyeknek viharos ege e művész vad vizióit tükrözi; ugyanez a monumentális nyugtalanság csendéletet és útfordulót ábrázoló rajzaiban.

Marie Laurencin egyetlen képe, metszetei és litográfiai teljes erőben mutatják ezt az elragadó művészt, csodálatos kékjével és tragikusan elbájoló arabeszkjeivel. Ugyanez a mély költészet s humanizmus nyilvánul meg Kissling három vásznában, a tengerészruhás kisfiú, a kék zubbonyos kisleány s egy remek arcú meztelen nő ábrázolásában.

Utrillo három tájképe az elmaradhatatlan kocsmai feliratokkal, a külvárosi épületek bánatos vigasztalanságával s az egyik kép falának bűvös és hamvas fehérségével bőségesen igazolja ez őrült és angyali festő hírnevét. Pontosabbak, határozottabbak, de talán kevésbé ihletettek Marquet kitünően megformált képei. A számító szellemnek és a kiszámíthatlan csodának egyességét André Lhôte vásznai is keresik, hol nehezen, hol teljes sikerrel, de mindig teljes tudatossággal.