Prónay Pál alezredes. Vádlott a járásbíróságon. Egy utcai affér utójátéka ez, a sértett, Ranzenberger őrnagy.

Kihallgatják a grófnőt Prónaynét. Azt vallja, hogy este 8 órakor karonfogva ment az urával és Ranzenberger őrnagy kihívóan fixírozta őket:
- Lenézett minket von oben bis unten! A férjem akkor utánament, én megálltam és meg is fordultam. Nem hallottam, amit a férjem mondott, csak az őrnagy urat hallottam, amint ezt mondta: „maga mer!!”
S hogy aztán hátrálva kimentek az uttestre, Ranzenberger őrnagy levetette a kardját, szurásra tartotta. Férjem ekkor áttette a botot a balkezébe, jobbkezével revolvert vett elő. Vasárnap volt, lehetett este nyolc.
A grófnő elegáns, szép asszony. Igen okosan és értelmesen beszél. A publikum közt ott ül Windischgratz, Prónayékkal jött. Prónay Pál őszes, göndörhaju férfi. Ötvennek látszik. Kis nyírott bajusza van, szomorú arca. Karcsú. Keze teli van iratokkal. Jobbkezében állandóan ceruzát tart. Folytonosan pörei vannak, ismeri már a törvényt. Vagy őt pörlik, vagy ő pöröl. Több ügye van, mint egy ügyvédnek és több aktája is. Nagyon nyugodtnak látszik. De ez a nyugalom csak látszólagos. Ahogy a karját összefonja, ugy látszik, mintha lefogná magát. Az egész tárgyalás alatt a földre néz. Nagy szemöldöke erélyre mutat. Az egész ember egy nagy, energikus szemöldök.
Ranzenberger őrnagy kopasz. Uniformisban ül ügyvédje mellett. Kard az oldalán. Mögötte két fiatalabb tiszt. Kísérői. Feje barna, lesült. Úgynevezett nyaralás utáni lesült koponya. Ő is lefelé néz egész idő alatt, amíg a grófnőt kihallgatják, egy helyre néz, lefelé hajtott fejjel az asztal sarkára.
A grófnő bejezte vallomását, ekkor fölállt Prónay s anélkül, hogy ránézett volna nejére, a földre nézve, energikusan így szólt:
- Emlékszik a tanú, hogy amikor revolvert szögeztem, tanú figyelmeztetésére leengedtem a revolvert?
A grófnő igennel felelt, amire a bíró megkérdezte, hogy mit akar ezzel bizonyítani, Prónay ezt felelte:
- Azt akarom leszögezni, hogy ura voltam magamnak és nem akkor tettem el a revolvert, amikor a rendőr jött.
Prónayné még megjegyzi, hogy Ranzenberger őrnagy csatlakozott ellenségeihez, akik mindenfélével vádolják. Hogy királypárti, hogy propagandapénzeket kap s hogy levelezik egy gráci puccsistával.
Szünet után Ranzenberger őrnagyot hallgatták ki. Sértett, de tanú is. Negyvenkilenc éves.
- Megnéztem őket – mondja -, de ugy néztem meg, mint másik járókelőt.
S hogy Prónay utána jött s ezt kérdezte: „akar valamit!” S ő azt felelte: „Magától? Törődök is én magával!”
Prónay botjára azt mondja, hogy ötven centiméter hosszú olmosbot. S hogy azzal minden erölködés nélkül le lehet ütni valakit. S hogy Prónay ezt mondta: „ugy fejbevágom magát, hogy ittmarad”. S hogy Ranzenberger ezt felelte: „Takarodjon innen.”
Ilyen mondatok röpködnek:
- Kétszer felémsujtott. Nekemugrott. Balkarját feje elé tartva felémugrott. Kirántottam kardomat.
Ranzenberger őrnagy erős, erélyes hangon beszél. Prónay jegyez, mint egy ügyvéd, arcán az apró erek vastagodnak és fényleni kezdenek. Aztán az alezredes áll föl:
- Nekem tiszti elbánás jár és alezredesi cím. Nekem nem mondhatja: „maga. Magával szóba sem állok.” Prónay meg ilyeneket mondott:
- Előadása nem felel meg a valóságnak. Ha én leakartam volna lőni, le is lőttem volna.
S aztán ott a bíró előtt egy kínos jelenet következett. Prónay azt mondta, hogy Ranzenberger szavahihetőségéhez kétség fér.
Ranzenberger szemei villámlani kezdtek. A jelenet félelmetes volt. Prónay fojtott erővel az asztal szélét fogta. Szinte letört belőle egy darabot. Aztán a bíró avatkozott a dologba, figyelmeztette a feleket, hogy uralkodjanak magukon.
Ezután a tanukihallgatásokra került a sor. Minden tanú igyekezett előkelő és disztingvált lenni. Méltó a felekhez. Jórészt járókelők, akik a verekedést látták. Volt, aki direkt monokliban jött el. Egyik tanutól a bíró megkérdezte: „rokonságban nem áll a felekkel?” A tanú szomorúan azt felelte: nem. Majdnem így mondta: „sajnos nem!”
A tárgyalást elnapolták.

Nádas Sándor