|
Föllázadt a családja ellen egy zsidó grófkisasszony, mert megcsömörlött a gazdagságtól, ember akar lenni és meg akarja ismerni az életet és a szenvedést
Párisba szökött, munkásnő lett egy üveggyárban és most szegényjogon 1500 frank havi apanázsért perli az apját. -. Cahen d’Anvers grófkisasszony nyilatkozik
Zsidó grófkisasszony: első hallásra elég meglepően hangzik. A Cahen d’Anversek nagy pénzdinasztia. A vagyona rengeteg. Tehát annak idején nem volt akadálya, hogy maga a pápa őszentsége adományozzon grófi címet e hithű zsidó családnak. Hogy miért: a Vatikán titka. A Cahen d’Anversek Belgium és Franciaország gazdasági, sőt társadalmi életében elsőrendű szerepet játszanak. Híres sportemberek, híresek a vadászataik, világhírű műgyüjtők. És most egész különös családi pör tört ki ebben a familiában.
A család egyik tagja, a fiatal és gyönyörű Germaine grófkisasszony megszökott az apja híres seloiguei kastélyából, egyenesen Párisba jött és itt mint most kiderül: félévei bujdosás után bepörölte az apját, Európa egyik leggazdagabb emberét havi 1500 frank tartásdíjra! Miért? Mi lappang e mindenképen szokatlan história mögött? Ezt maga a grófkisasszony igy mondta el: - Hét hónapja, hosszas és alapos megfontolás után megszöktem kastélyunkból és szakítottam a familiámmal. Hogy miért, nem könnyű megmagyarázni, kivált akkor nem, ha sulyt vetek rá, hogy ne tünjek se excentrikus, sem exaltált színben. Mint ahogy nem vagyok egyik se. Ha tetszik: tapogassa meg az izmaimat. Látni fogja: csupa erő és egészség vagyok akit nem fütenek beteg gondolatok, sem holmi eltorzult képzelődés. Nem, a szökésemnek semmiféle romantikus íze nem volt. Nem szerettem belé valamelyik soffőrünkbe, sem a fivéreim házitanítójába, sem egy jazz-négerbe. Egyáltalán senkibe se szerettem belé. Szökésemnek nem valami bolondos mámor volt az oka, inkább a – kijózanodás. Én, cher mon sieur, ha hiszi, ha nem, a kedves szüleim pompája, gazdagsága, a vagyonuk elől szöktem… - A pénz és a hatalom, látja, mind csupa korlátot szab az életnek, szűkebbé teszi. Holott nézzen körül, a szegénység milyen feneketlen és a nyomor körülöttünk milyen végtelen! Az életet nem a kastélyok ablakán át ismeri meg az ember, sem pedig a vagyon hízelgőin és haszonlesőin át! Nem valami misztikus érzés szállt meg engem, mint a madarak híres barátját az assisi szentet! Egyszerűen megcsömörödtem a gazdagságtól. Az életet akartam megismerni és a szenvedést. Utáltam a vadászatokat, az örökös dínom-dánomot, vendégeskedést, lakomákat, bálokat. Ezért szöktem meg… Sajnos, a szüleimnél csupa haszontalan dolgot tanultam meg. Párisba jöttem és munkát kerestem. Előbb egy gépgyárba kerültem napszámosnőnek. Most egy nagy üveggyárban dolgozom. Boldog vagyok!… De a fizetésem kicsit tulkevés. És mivel nyomorogni és nélkülözni sem akarok, írtam az apámnak és apanázs fejében havi ezerötszáz frankot kértem tőle. Azt akarta, jöjjek tüstént haza, akkor minden meg van bocsátva. Ebből azonban nem kérek. Semmi esetre! Mivel pedig ő máskülönben nem akar pénzt adni, kénytelen voltam bepörölni. Nagykoru létemre jogom van elmenni hazulról… Viszont apám kötelessége nekem a létföntartásomhoz szükséges pénzt adni. igaz-e? – fordul a jogtanácsoshoz, aki – érdekes részlet – szintén nő: Maitre Susanne Blum, a párisi ügyvédnők egyik dísze és büszkesége. Ez a francia Percia, aki szegény-jogon védi grófi kliense érdekeit, helyeslően bólint. Öhozzá, aki az üvegmunkásnők szindikátusának ügyvédje, a grófkisasszony mint egyszerű munkáslány állított be s mint ilyennek is vette védelmébe az érdekeit.
Van benne valami regényes, ami időnk szellemére nagyon rávilágít, ahogy igy együtt látom ezt a két ifju és bájos teremtést, azt a két modern francia lányt. Suzanne Blum mestert, a gyakorló ügyvédnőt és Germaine-t, a vagyonból kiábrándult grófkisasszonyt. Kettejük közül az első: pandektákon és kodexeken rágta magát keresztül az igazság védőjéül, holott charlestont is táncolhatott volna. A másik: a grófi családja és a tulajdon krözusi vagyona ellen zendült fül, mert inkább munkájával akarja keresni kenyerét.
És amint így egymás mellett ülnek, védő és védence, két fiatal lány, mindketten ugyanazzal a magabiztos, nyugodt mosollyal az ajkuk körül, lehetelen meg nem érezni, hogy modernségükkel és leányságukkal ezek ketten egyazon eszménynek szolgálatában állanak: a ma fiatal leánya mindenekelőtt ember akar lenni, aki romantika nélkül és bátran a saját életét éli és a saját harcát vívja meg… |