Csortossal, este, az öltözőben… - Klebelsberg gróf ur figyelmébe ajánlva -

A vidám és hetyke uriemberre, aki világosszürke angol ruhájában, föltünő cipőiben és kék vagy drapp selyemharisnyáiban (valahogy mindig a welsi herceg és a ligeti hintás liliomi eleganciájában) pont kettőkor a Gundel elé érkezett, már magam is emlékezem. Az idő mulik, a „magánszinházi” Csortos sárgakamásnis gumirádlerei is kimentek nemcsak a divatból, de a forgalomból is s a kedves, kékszemű, szőke legény nem a „Farkas” karcsu dragonyos-főhadnagyában lép föl, de Shylock-ban a Nemzetiben! Szép és dicső karriér! Érdemes kicsit beszélni róla!

… A folyosó végén egyszerű kis szoba. Rajta réztábla: Csortos Gyula, a Nemzeti Színház tagja. Eszembe jut, hogy a telefonkönyvben még igy áll a neve: Csortos Gyula, színművész, főrendező. Mintha abban a telefonkönyvben még a „világi” Csortos címe volna…

Leülünk: Csortos világos, elegáns cugos félcipőt visel! Csak Hegedűs Gyulán láttam eddig ilyen cipőt. A formája, a szabása, mint a leggigerlisebb félcipőé, csak a két oldalán van két keskeny gumipánt beleszabva s a cipőfűzőjét nem lehet kifűzni, - mert nem is kell! ez is – Nemzeti Színház lenne? A két halántékán az ősz fürtök között finom ezüstsávok. De a szemei a régi kedves kékek, a régi csillogók, gyermekein bizakodók. Tegnap volt a Shylock-előadás, az utolsó fölvonásban hálóingben kellett a szinpadra kimennie, a publikum a rég leeresztett vasfüggöny elé követelte az uj Shylockot, Shakespeare óta annyi nagy Shylock utódát. Kiknek a sorába is ált be a kékszemű legény? Macklin, Davison, Garrick, Egressy, Ujházi, Ivánffy…
- Örül?
Nem felel. Csak néz, a szeme veszedelmesen csillog. Mi baja van ennek az embernek…
Lassan, nehezen, hosszas faggatásra fölfakad a száján a panasz:
- Nehéz nagyon, a dicsőség, mert a régi 60 – 70 millió helyett huszonöt sincs havonta, de azért 60 – 70-et kell kifizetni most is. Mindegy: én ezért a tegnapi Shylock-előadásért boldogan vállalom, mert hiszen ezért lettem szinész! Csak…
- Csak?
- Csak… - minden órában végrehajtó van nálam, tele vagyok a legszörnyűbb gondokkal, senki nem tudja s nem is hiszi, hogy egy krajcár nincsen a zsebemben, azt hiszi mindenki, hogy a legnagyobb lelki harmóniában, nyugalomban élek, pedig… No de mindegy, én ezzel számot vetettem, amikor idejöttem.
Felém integet még Fallstaff és felém integet Othello s én boldogan megyek feléjük, tovább – ha elviszik az utolsó butoraimat, a két szobámat is, hogy ha szállodában kell majd laknom, akkor is, - én nem törődöm vele!
Folytatja:



- Tegnap, ezzel a gyönyörü Shylock-előadással egy kis injekciót kaptam. Hogy vigyem tovább. S viszem is: ha lesz hozzá erőm, fizikumom. Csak tudom:
egy szép napon mg kell halnom, főbe kell lőnöm magamat, már kiut ugysem lehet!
Megdermedek. Igy én ezt az embert, ezt a nagy művészt még soha nem láttam. S e pillanatban, amikor e sorokat irom, szinte visszahőkölök a tragikus szavak előtt. Most irom oda az alcimet a cikk fölé: Klebensberg gróf úr figyelmébe ajánlva…
Fájdalmas, hosszu szünet.
- Látja… ezt viselem én a Shylockért… meg a többiért… ezt kaptam érte, ezt a rettenetes töviskoszorut, ezt kell hordanom, ki tudja meddig. S hordom boldogan! Csak – tudjam…
- Hallom – film!
- El akartak vinni rögtön, irtózatos pénzzel. Nem is feleltem komolyan. Én nem hagyhatom a Nemzeti Színházat! Jannings ellen akartak kijátszani. Paul Kolmer és Bíró Lajos 12 filmet csinálnak most Berlinben. Talán kapok majd áprilisra szabadságot hozzájuk. Hiszen… hiszen, ha össze lehetnek egyeztetni, hogy azt játszhassam nekik, a filmnek, meg a magánszinházaknak, pénzért, amit akarok, és itt eljátszhatnék évente három klasszikus szerepet – én a Nemzetinek ingyen is eljátszanám! Akkor minden, minden meg lenn oldva! Fájdalom, lehetetlen… Minden másképen van mint régen volt s azonkivül itt minden máskép van, mint másutt, mindenütt.
- A régi életét is elvesztette?
- Teljesen. A légkör is bizonyos aszkétaságra kényszerit itt. Nagyon sokat is kell dolgozni. A mai élet iránt nem tudok érdeklődni, idegen nekem. Az az érzésem, mintha egy nyolcvanéves ember nézne vissza a multjába. Ezek a mai erkölcsök, a mai viszonyok – ezért is szeretett volna az ekhós szekér világában élni…
- Hát – boldogtalan?!?
Mintha egy seb szakadna a szivén, ugy mondja, annyi fájdalommal:
- Ha este lefekszem és félhalkan azt mondom magamban: Nemzeti Szinházi tag vagyok és a Shylockot fogom játszani, akkor kimondhatatlanul boldog vagyok. De ha fölébredek: mint Nemzeti Szinházi tag és elkezdődik a mindennapi gondok szörnyü sorozata – addig, amig ide próbára eljutok -, akkor csak kétségbeesést érzek…
Elfordul. „Ne haragudjon – mondja halkan -, sok mindent kiadtam magamból, bugyborékolt bennem egy köny…”
„Beruházás” cimén annyi pénzt elköltenek s Klebensberg miniszter urnak olyan jó szeme van, még azt is meglátja, ami nincs. Lehetetlennek tartom, hogy ilyen fényes könycseppet észre ne vegyen. A Nemzeti Szinházban csupa igaz könnyet sirnak, nemcsak a szinpadon, az öltözőben is! Kopogtasson be hozzájuk, kegyelmes uram.